Miriam Naor, a legfelsőbb bíróság elnöke - fotó: Kobi Gideon / GPO

A legfelsőbb bíróságot és az igazságszolgáltatás intézményét Neal Hendel bíró képviselte volna azon a rendezvényen, amelyet ma (szeptember 27.) rendeznek Gush Etzion ciszjordániai településen a kormányfő és miniszterek részvételével. Rivlin államelnök sem lesz jelen, annak ellenére, hogy meghívást kapott és a hivatalos meghívón résztvevőként jelölték meg a rendezők.

Az ünnepséget, amelyet a meghívó alapján „50 év letelepedés Júdea-Somronban” címmel tartanak Júdea-Somron, Ciszjordánia és a Golán fennsík felszabadítása”, a „történelmi országrészekre való visszatérés” 50-dik évfordulója alkalmából, a Kulturális Minisztérium Információs Központja szervezi. Mivel állami ünnepségről van szó, azon a hivatalos protokoll szerint a legfelsőbb bíróság képviselőjének is jelen kellene lenni. Miriam Naor, a legfelsőbb bíróság hamarosan leköszönő elnöke azonban úgy döntött, ezúttal az igazságszolgáltatás képviselője nem vesz részt az eseményen.

 

Az ünnepélyes meghívó

Naor irodája közleményben tudatta, hogy a bírónő akkor döntött a részvétel visszavonásáról, amikor az esemény meghívójának tartalma tudomására jutott, és erről a szervezőket is értesítették. A döntéssel a közlemény szerint Hendel bíró és Esther Hayut, a legfelsőbb bíróság hamarosan hivatalba lépő elnöke is egyetértenek.

Reuven Rivlin elnök sem vesz részt a szertartáson. Ő eredetileg külföldön lett volna ezen a napon, azonban annak ellenére, hogy az utat végül elhalasztották, nem hagyta jóvá részvételét. Rivlin egyébként nem bojkottálja a megszállt területeken rendezett ilyen jellegű eseményeket, az elmúlt héten például részt vett Kiryat Árbán egy „Hebron felszabadítása” elnevezésű ünnepségen.

Yariv Levin turisztikai miniszter (Likud) szerint „a jövőben ki kell hagyni a bírákat az állami rendezvények meghívottjainak listájáról. Akik eddig kételkedtek volna, most világosan láthatják, hogy a legfelsőbb bíróság bírái a tárgyalóterembe személyes, baloldali politikai napirendjükkel érkeznek és ez meg is látszik a döntéseiken, melyek sokszor sértik a telepeseket és a település-politikát” – nyilatkozta.

A ciszjordániai Etzion Regionális Tanács elnöke, Shlomo Neeman felszólította Naort, hogy vonja vissza a döntést és hozzáfűzte: „Nem lep meg Naor viselkedése. Mindig is állítottuk, hogy a település-politikával kapcsolatban nem bírói döntésekről, hanem a legmagasabb bírói tisztséget kihasználó, saját ideológián alapuló önbíráskodásról van szó. A bíróknak dönteniük kell: a zsidók Izrael földjére való visszatérésének históriájában, avagy a baloldal elveszített hatalma miatti hisztériában kívánnak részt venni.”

A Haaretz napilap arról is beszámolt, hogy a közszolgálati média és a hadsereg rádiója nem volt hajlandó leadni az állami ünnepséget reklámozó kormányzati hirdetést, amelyet Miri Regev miniszter olvasott fel. Mindkét médiaszerv sérelmezte, hogy a hirdetés szövegében a Palesztin Hatósághoz tartozó Hebron városa is szerepel, mint az ünnepelt “visszatérés” helyszíne (ahova izraeli állampolgárok egyébként nem is léphetnek be), illetve a benne szereplő szöveg, miszerint „visszatértünk hazánkba” ellentmondásos és vitatható – ezért a közmédia szabályai szerint nem sugározható.

„50 év letelepedés Júdea-Somronban”

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSHaaretz