Ramat Rachel – Olajfák parkja

Vakuemlék az, amikor egy hírt vagy eseményt fotografikus hűséggel őrzünk meg. Például hogy hol voltunk, mit viseltünk, milyen szagokat éreztünk. Gyakran fontos, meglepő vagy megrázó eseményekhez köthető, mint például Zámbó Jimmy halála.

Semmi megrázó nem történt – fotó: Grünhut Éva

Amikor először jártam Ramat Rachelben és megláttam az Olajfák az oszlopokon nevű szoboregyüttest, esküszöm, semmi megrázó nem történt. Hacsak az nem, hogy még mindig nagyon friss voltam az országban, még nem is igazán tudtam, hogy itt maradok-e, a kibucélményt kóstolgattam, rájöttem, hogy még angolul sem beszélek, nem hogy héberül, és teljesen új távlatokat fedeztem fel a répaszeletelés tökéletesítésében.

Hamiskás őszi idő volt – fotó: Grünhut Éva

Valamilyen frappáns összejövetelre hoztak minket Jeruzsálem mellé, és egy adott ponton elhatároztam, ideje lelépni a buzdító dalok tanulásáról és körülnézni az épületen kívül. Egyedül indultam el, hamiskás őszi idő volt, amikor napközben még meleg van, de az este már csíp, de ragyog a nap, mert Izraelben mindig ragyog a nap, és vannak azok a szívfacsaró narancssárga színek. Hát ilyen volt, majd egy ponton láttam, hogy a svéd kibuctársam is csatlakozott, akiről későn vettem észre, hogy hát igazából vicces nagyon, de már csak pár hét, és mindenki megy a maga útjára ebből a kibucprogramból.

Olajfák, roskadásig olajbogyóval, nagy fehér lepedő alatta, öreg szikkadt arab, kefijával és hosszú bottal. A mai napig csupa rejtély, hogyan sikerült a párbeszédet a héber, arab, angol, magyar, svéd nyelv összegubancolásával lefolytatnunk. Talán, mert a szándék megvolt. Mindenestre megtudtam, hogy a zöld és fekete olajbogyók ugyanarról az olajfáról érkeznek, csak ha az olajbogyót tovább hagyják fenn, és később szüretelik, akkor feketévé valik. Hát ez nem olyasmi, amit egy egyszerű pécsi lány valaha is elképzelt.

És akkor mögöttünk ott voltak az oszlopok az olajfákkal. Három 11 méteres acéloszlop, bazaltkővel borítva, 80 éves olajfákkal a tetején, messziről a látkép fölé magasodva. A háttérben Betlehem, Herodion, jó időben még a Júdeai-sivatagig, illetve a Holt-tengerig is ellátni. Sok évvel később megtanulom, hogy az alkotója Ran Morin környezettudatos művész és aktivista, aki minden bizonnyal ismertebb a jaffói Függő Narancsfa szobráról. A parkon 1987-ben kezdtek el dolgozni, ez volt Morin első projektje, de már akkor is a gyökértelenség, a természettől való elidegenedés, az emberi civilizáció eltárgyiasodásának témáit járja körül, mint későbbi munkái jelentős részében.

És akkor mögöttünk ott voltak az oszlopok az olajfákkal. – fotó: Grünhut Éva

Néhány, nálam jóval földhözragadtabb ember azonnal felteszi a kérdést, hogy honnan kapják a fák a vizet. Természetesen egy speciálisan erre a szoborra tervezett csöpögtetőrendszerből, nem egy hosszú slagból, ahogy én elképzeltem.

Ha már Ramat Rachel felé jár az ember, a kibuc mellett is érdemes egy fordulót tenni, ahol érdekes és útmutatókkal jelzett régészeti leletek találhatók, kilátók Betlehemre és környékére, és nyáron nyitva tartó uszoda is.

Kilátás Betlehemre – fotó: Grünhut Éva

Sajnos az Olajfák parkja az idők során meglehetősen elhanyagolt és szemetes lett. De hamarosan megint jön az olajbogyószüret és azok a narancssárga őszi délutánok.

Fotó: Grünhut Éva

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!