Izrael is ki akar lépni az UNESCO-ból

Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be a kormányfői hivatal csütörtökön.

Washington néhány órával korábban jelentette be, hogy 2018 végi határidővel kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, részben a szervezet állítólagos Izrael-ellenessége miatt.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő “bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását, és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból.

A közleményben megjegyezték: az UNESCO “abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet.

Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy értékelte, hogy Washington kilépése az UNESCO-ból fordulópontot jelent az ENSZ-ben. Közleményében úgy fogalmazott:

olyan új korszak kezdődik, amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára.

Hozzátette: az UNESCO most már láthatja, hogy

“az Izrael ellen hozott abszurd és szégyenteljes” határozatainak következményei vannak.

Danon szerint az Egyesült Államok Izrael mellett áll, és a két ország közötti szövetség erősebb, mint valaha.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI/Izraelinfo