Netanjahu gratulált Trumpnak “merész döntéséhez”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök gratulált Donald Trump  “merész döntéséhez” azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai elnök azzal vádolta Iránt, nem tartja be a nukleáris megállapodásban foglaltakat.

A kormányfő pénteken még a szombati ünnepnap kezdete előtt rögzített, és a youtube-ra feltöltött videóüzenetében azt mondta, hogy Trump lehetőséget teremtett egy rossz egyezmény kijavítására, az iráni agresszió visszaszorítására, valamint arra, hogy szembe lehessen szállni a terrorizmus támogatásának bűncselekményével. Az izraeli miniszterelnök más vezetőket is az amerikai lépés támogatására szólított fel.

“Bátran szembeszállt Irán terrorista rezsimjével”

– mondta Trumpról Netanjahu. Ha változatlan marad az iráni megállapodás, akkor egy dolog bizonyos: néhány éven belül nukleáris fegyverarzenálja lesz a világ legjelentősebb terrorista rezsimjének, és ez óriási veszélyt jelent a közös jövőnk számára”-tette hozzá.

A miniszterelnöki hivatal korábban a Háárec című újság honlapja szerint azt közölte, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken telefonbeszélgetést folytatott az izraeli miniszterelnökkel, és részletesen tájékoztatta Amerika Iránnal szembeni új stratégiájáról.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI/Izraelinfo