Arábiai farkas - fotó: Wikipedia

Idény nyáron megszaporodtak a vadon élő arábiai farkasok támadásai Izraelben. Az elmúlt hónapokban tíz alkalommal támadt farkas emberre, többször előfordult, hogy kisgyermekeket akartak zsákmányolni a természetben kempingező családoktól.

A támadások száma kiugróan magas, ha figyelembe vesszük, hogy az izraeli farkaspopuláció legfeljebb 150 tagot számlál. Többségük a sivatagok lakója, de kisebb falkák előfordulnak a Galilban és a Golán-fennsíkon is. Az arábiai (vagy arab) farkas a szürke farkas legkisebb termetű alfaja, mérete egy közepes kutyáéhoz hasonló. Jellegzetessége nagy füle, mely a sivatagi klímához való alkalmazkodásáról tanúskodik.

Chaim Berger farkasszakértő elmondta, hogy a támadások kifejezetten zsákmányszerző célból történtek, nem pedig azért, mert az állatok veszélyben érezték volna magukat, vagy esetleg játszottak volna. Berger maga is szemtanúja volt annak, amikor egy családi táborozás során egy farkas jelent meg a sátrak között. Az állat semmi félelmet nem mutatott, de végül sikerült elkergetni, és semmilyen kárt nem okozott. A kutató felfigyelt rá, hogy bár az Egyesült Államokban több tízezer farkas él a vadonban, gyakorlatilag soha sem támadnak emberre. Izraelben viszont egy egészen kisszámú populáció vált veszélyessé. Berger szerint az történhetett, hogy a farkashordák megszokták az ember jelenlétet élőhelyük közelében, és felfedezték, hogy potenciális élelemforrást is jelenthetnek számukra.

“Képzeljük csak el, hogy egy farkas már napok óta nem jutott táplálékhoz. Egyszer csak kirándulók érkeznek a völgybe, ahol él, és grillezni kezdenek, melynek illata betölti a környéket. A farkas ekkor összeköti az élelmet az ember jelenlétével, és elpárolog a félelme. Ez egy folyamat eredménye, mert 50-100 évvel ezelőtt a farkasok nem merték megközelíteni a sivatagban vándorló beduinokat.

A támadások szemtanúi arról számoltak be, hogy a farkasok elsősorban a kisgyermekeket próbálják elragadni. Ha több felnőtt közelít feléjük, elmenekülnek, de később ismét visszatérnek a táborhelyre. A közelmúltban a Júdeai-sivatag legkedveltebb kirándulóhelyén, a Holt-tengerrel szemben fekvő Éjn Gedi oázis két különböző pontján sebesítettek meg könnyebben gyerekeket farkasok. Gilád Gábáj, az Izraeli Nemzeti Parkok Hatóságának egyik vezetője elmondta, hogy tudatában vannak a jelenségnek, és igyekeznek tenni is ellene. “Ez egy súlyos probléma, és ennek megfelelő komolysággal kezeljük. Tájékoztatjuk a kirándulókat, figyelmeztető táblákat helyeztünk el, és megtiltottuk az állatok etetését a táborhelyeken.” Gábáj elmondta, hogy a parkőröket paintball puskákkal szerelték fel, és rendszeresen járőröznek a veszélyeztetett területeken. Véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy a kirándulók előszeretettel etetik a farkasokat. “Az állatok viselkedése az emberek miatt változott meg. Meg kell érteni, hogy a természetben járva egy etetésnek nagyon súlyos következményei lehetnek. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elejét vegyük a támadásoknak, de ehhez szükség van a kirándulók együttműködésére.

A cikk folytatása >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSzsido.com