Véget értek az őszi ünnepek. Hosszú volt ugyan, nem értem, hogyan fért bele ennyi program. Az autónk mérőműszere szerint megtettünk több, mint 2000 kilométert, annak ellenére, hogy munka ebben az időszakban módjával volt csak. Magyar napok ugyan csak 2 hét múlva lesznek a tel-avivi namalban, mi a magunk “Ünnepelj anyaországi vendéggel!” fesztiválját mostanra letudtuk.

Ros hasana, azaz újév előestéjén két kedves barátunk ült velünk az asztalnál, frissen érkezve Budapestről. Mindkettő szinte családtag, így udvariaskodás nélkül otthonosan kívántuk, hogy édes legyen az év és az élet, ahogyan szeretjük. Jom kipur, az engesztelő nap előestéjén vagányan ültünk a 38-as számú főúton, mondom, az úton magán, hisz ilyenkor leáll az autóforgalom. Mindenki itthon volt, sőt műgyerek is akadt Misi személyében. Másnap étlen-szomjan zarándokoltunk a kedvenc kolombáriumunkba, hogy Vaszary Gábor Ketten Párizs ellen című könyvének segítségével könnyezve nevessünk. Szukotra, a sátoros ünnepre vér szerinti rokonok érkeztek “magyarból”. Nagyok is, kicsik is – előkerült a Legó és volt fogócska is, nem csak duma. A szünet alatt a lehető legtöbb időt töltöttük vízpartokon és vízben. Tenger, patak, tó váltakozott a programsorban, de ösvényeken is poroszkáltunk, koncerten is voltunk, sőt egy rég áhított barlangban is vegigkúszhattam. Voltunk mi is vendégségben, északon is délen is. Találkozhattunk ritkán látott, kedves barátokkal. Igazán nem volt ok panaszra. Az idő repült, volt benne minden, ami kellett bele. Vicc, móka, kacagás, komoly, komor, agytekerő, játék, háztartás, zene, tánc, mozgás, pihenés, örvénylő csivitelés, tompa mély csönd, magány, társaság, eső, nap, kultúra, barbárság, emlékezés, emlékgyártás. A barátság szó jelentésének gondos vizsgálata. Megélni, hogy van olyan, hogy van hiányállapot és beteljesedés, feltöltődés és eleresztés. Önmeghatározás, a hol/hogy is szeretek lenni-ről való gondolkodás.

Nehéz dolgom lenne, ha a hazaszeretetről kellene egyértelműen állást foglalnom, főleg, ha csak egy hazája lehet az embernek. Csodálatosnak tartok minden természeti képződményt, függetlenül a földrajzi helyzetétől. Magaménak érzem az egész sárgolyót. Szabadon dönthetek arról, hogy melyik része nem érdekel, és hogy hol érzem otthon magam. Meghalni egyikért sem lennék képes elvi alapon. Nem tudom felfogni a határátkelőt fizikai akadályként, mert abban a szerencsében van részem, hogy több útlevelem is van. Minden évben eltöltök egy napot étel és ital nélkül, óhatatlanul gondolok azokra, akiknek ez mindennapos gyakorlat. A tenger hullámain sodortatva magam elképzelem, milyen lehet menekülni csónakkal, hajóval a bizonytalan biztosból a biztos bizonytalanba. A sivatagban túrázva érezni vélem a hosszú gyaloglásra berendezkedők elszántságát. A vendégségek alatt büszkén mutatom meg apró titkainkat – a tájakat, melyeket felfedeztünk a magunk lelkes érdeklődéséből, vagy mások tapasztalatainak köszönhetően. Büszke vagyok a növény- és állatvilágra, a geológiai adottságokra, az ételekre, amik itt vagy ott, vagy amott várnak mindenkire, aki rájuk kíváncsi. A felfedezés és a megosztás öröme és energiája táplál és éltet, bármelyik országban is vagyok.

A felhőtlen kék ég lassan majd beborul, tudom, sőt lesznek esők és viharok, lesz hideg és nyirkos, de most még csak a naptár szerint van ősz. Hajnalonként és késő éjjel már néha jól esik egy pulcsi, de azért a hidegre panaszkodó hétköznapi párbeszédek és csizmák nem tűnnek reálisnak. Van már felhasogatott fa, ha fűteni kellene, de egyelőre a tűzrakóhely körül élvezzük a zsarátnokok villódzását. Tűz persze nem csak akkor lehet, ha akarjuk, sőt. Egyik legnagyobb félelmem, hogy lesz az kvázi magától is. Gergő a napokban kipróbálhatta magát mint tűzoltó és a romok elsődleges eltakarítója. A két hétnyi szünetet lezáró sátrazás kellékeinek egy része elégett a kocsi csomagtartójában, amit valószínűleg a kelleténél jobban megtömtünk. Szivacsok, paplanok, párnák izzottak csöndben, sűrű sárga füsttel borítva be a kocsi utasterét, míg a tenger hűs habjai között nyújtóztak a színes korallok és cikáztak a megfigyelésre érdemes halak. A snorklinyommal a homlokán, rossz érzése okán autójához járuló szerelmem egy csapásra került át a gravitációtól súlyos valóságba. A csomagtartó kinyitásakor oxigénhez jutó parázsló dolgok egyszerre kaptak lángra, de sikerült hamar mindent eloltani. Szerencsére nem robbant be a camping gázpalack, majd a benzintartály, hogy csak a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb lehetőségre gondoljunk. Az autó működik, hazahozott bennünket becsületesen, most a szerelők jönnek, mi amit lehet, rendbetettünk rajta.

Türelmetlenül várom a nagyokat haza, hisz kimaradt belőlük egy hétvége. Mindketten a bázisukon töltötték az időt. Úgy gondolom, értékes tapasztalatokban nincs hiány, és rengeteget tanulnak a szolgálatuk alatt. Biztosan nem kell belőlük embert faragni, ami egyikük munkaköri leírásának sem kritériuma. Így is van pont elég megugrani való fizikai és lelki feladat. Van ahol és van akinek ez jut, van akinek az. Azt a bizonyos azt, a faragást is kíséri persze valami értékes dolog biztosan, de nem szeretném számbavenni az előnyeit. A felnőtté válás jó esetben folyamat. Gondolok a valaha volt és mostani katonákra, békében és háborúban. Ebben az országban nehéz nem gondolni rájuk. Gondolok azokra a gyerekekre mind, akik a mieinkkel együtt, végzősként, az iskolai gála utolsó felvillanó jelenetében katonaruhában mosolyogva tömörültek a színpadon. Azért nagyon jó lesz majd, amikor leszerelnek!

Gergő naptárába Budapest, Ciprus, Bukarest van beírva, akad, ami többször is. Tűz, víz, repülő. Játék ez az egész és munka a javából. Élet. A miénk. A hétköznap az új ünnep!

Fotók: a szerző felvételei

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!