Izraelinfo Hírszüret – Péntek

 Gal Gadot is megváltoztatta világunkat

Gal Gadot izraeli színésznő egyike annak a 25 nőnek, akik a népszerű People magazin szerint megváltoztatták világunkat. A listán szereplő nők, akik között Gadoton kívül szerepel például Michelle Obama, Melissa Mays, Oprah Winfrey és Katherine Johnson matematikus is, hozzájárultak a világban élő emberek és közösségek jobbá tételéhez, befolyásolták, hogy ma már másként gondolkodunk és kezeljük a problémáinkat, és sokakat inspiráltak a nehézségek leküzdésében.

Arabok veszik védelmükbe Izraelt

Izraeli arabok – muszlimok és keresztények – fogtak össze, hogy bemutassák Izrael valódi arcát. A csoport tagjai amerikai és európai körúton próbálták meggyőzni a bojkottmozgalmak képviselőit arról, hogy tévednek – írja a zsido.com a Ynet-ben megjelent cikk alapján.

A delegáció útját a Diákok Támogatják Izraelt elnevezésű mozgalom szervezte meg. A kéthetes program során a résztvevők 12 egyetemet látogattak meg, két helyszínen pedig nyílt találkozót tartottak az érdeklődőknek. Az anyagiakat a Tartalékosok Szolgálatban szervezet fedezi, izraeli és amerikai adományozók segítségével.

A teljes írás >>

Ausztrál könnyűlovasok Beer Shevában

Az oszmán birodalom összeomlásának kezdetét jelezte az a száz évvel ezelőtt lezajlott csata, amelyben a britek elhódították a várost a törököktől. Több ezer ausztrál és új-zélandi érkezett Izraelbe, hogy megünnepeljék haderejük győzelmét. Az esemény tetőpontjaként rekonstuálták a történelmi csatát. A Háárec fotósai Cemahtól Beér Seváig végigkísérték a lovasságot.

A Likud gyengül, a Yesh Atid megduplázta erejét

A tízes tévécsatorna által rendelt felmérés szerint, ha ma rendeznék a parlamenti választásokat, a Likud kneszet-képviselőinek száma 26-ra esne vissza (a legutóbbi 30-cal szemben), miközben a Yesh Atid a jelenlegi 11-ről 22-re duzzadna. A Cionista Tömb képviselőinek száma 24-ről 19-re csökkenne, míg a Zsidó Otthon (haBait haJehudi) 8-ról 11-re növelné képviselői helyeit. További pártok: az arab Közös Lista 12 (jelenleg 11), Kulánu 7 (10), Jahadut haTora 6 (6), Sasz 4 (7), Iszrael Beiteinu 5 (6), Merec 8 (5).

Az adatok alapján (és ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a Cionista Tömb részét képező Munkapárt vezetője nemrég kijelentette, pártja nem fog egy kormányban ülni az arab Közös Listával) a bal-közép tömb 61 fős blokkoló többséget képezhet a jobboldallal és az ultraortodoxokkal szemben, és Netanjahu nem tudna ismét kormányt alakítani.

Élő adásban a szexista ajánlatról

Osrat Kotler, a népszerű tévés újságírónő csütörtökön élő adásban hozta nyilvánosságra a tízes tévé adásában Alex Giládi, a Keset produkciós iroda vezérigazgatója, ismert izraeli médiacézár tizenöt évvel ezelőtti szexista ajánlatát. Ezzel Izraelben is kiesett a szekrényből a Weinstein-hullám első csontváza, noha a feministák harcainak, valamint Mose Kacav államelnök bebörtönzésének és több, a hadseregben történt ügynek köszönhetően errefelé már régóta témája a közbeszédnek a munkahelyi zaklatások és a nemi erőszak kérdése.

Silvi Keshet újságírónő Facebook-bejegyzését is idézik a péntek reggeli lapok, amelyben egy 1963-ban történt szexuális zaklatásról írt. Állítása szerint Tomi Lapid, a neves politikus-újságíró egy londoni lakásban a szőnyegre teperte és letépte róla a ruhát, és csak egy jól irányzott rúgás mentette meg a további erőszaktól. Bejegyzését válasznak szánta egy napokban megjelent újságcikkre, amelyben Yair Lapidot, a Yesh Atid párt vezetőjét, Tomi Lapid fiát „hercegnek” titulálta egy újságíró.

London ellenzi az izraeli telepespolitikát

A brit kormány változatlanul a kétállami berendezkedés kialakítását tartja a legjobb módszernek az izraeli–palesztin konfliktus tartós és békés rendezésére, és súlyosan aggasztja az izraeli telepespolitika – mondta csütörtökön Theresa May brit miniszterelnök Benjámin Netanjahu kormányfőnek. A miniszterelnök a Balfour-nyilatkozat 100. évfordulója alkalmából látogatott Londonba. A vendéglátó azt is közölte Netanjahuval, hogy Nagy-Britannia büszkeséggel és tisztelettel emlékezik meg a nyilatkozat századik évfordulójáról, és büszke arra a szerepre, amelyet Izrael megteremtésében játszott. – folytatás >>

Csak katonái holttestéért cserébe adja át Izrael a palesztinok földi maradványait

Izrael az Erős Szikla hadművelet idején Gázába került izraeli katona-holttesteket kéri cserébe annak a legalább öt palesztinnak a holttestéért, aki a három nappal ezelőtt felrobbantott támadó alagútban rekedt. A Hamász a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül kérte az izraeli hatóságokat a holttestek átadására vagy kiásásuk engedélyezésére. – folytatás >>

Izraeli arabok százai látogatnak Libanonba

Keresztény arabok százai látogatnak Izraelből jordániai átszállással és a Palesztin Hatóság papírjaival a szomszédos Libanonba turistautakra, noha a két ország között ellenséges a viszony, és nincsenek diplomáciai kapcsolatok – jelentette a Háárec című újság csütörtökön. Az egy éve kezdődött szervezett utazások résztvevői autóbuszokkal Jordániába utaznak, majd Ammánból Bejrútba repülnek, ahol egyhetes keresztény zarándoklaton vesznek részt. – folytatás >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.