A lánykérés pillanatában még valószínűleg nem gondolt arra, hogy majd órákig ülünk mindenféle irodákban, kifizetünk csillagászati összegeket, és egyszer talán valamikor a jövőben ebben az országban is mint férj és feleség tudunk együtt élni. De a (nem mindenki szerint hites) férjem egy rossz szót se szól, és jobban izgul, mint én.

A következő posztot csak nagyon elvetemült bürokráciatörténetek-rajongóknak, valamint szintén érintetteknek ajánlom.

Kezdem az elején. Tavasszal volt a lánykérés. Augusztusra terveztük a magyarországi polgári és zsinagógai esküvőt, szeptemberre az izraeli bulit. Az esküvőszervezésről majd írok egy külön posztot.

Nekem szeptemberig volt érvényes a tanulóvízumom. Kitaláltuk, hogy még a magyarországi esküvők előtt érdemes lenne megcsinálni az élettársi regisztrációt, nehogy a lejáró tanulóvízum miatt ne engedjenek vissza az országba valamelyik magyarországi látogatás (esetleg egyéb nyaralás) után. Ezért felfogadtunk egy ügyvédet (nem merem leírni, mennyiért), aki áprilisban elkezdte begyűjteni a papírjainkat, és felvenni a kapcsolatot az illetékes irodával. Az illetékes iroda neve “miszrad hapnim”, magyarul belügyminisztérium, de igazából olyan, mint Magyarországon a kormányablak vagy okmányiroda.

Tehát az ügyvéd áprilisban igényelt nekünk egy időpontot, amit meg is kaptunk… októberre (ennyit arról, hogy mielőtt feleség leszek, legyek élettárs). Addig volt időnk beszerezni a következő papírjaimat: születési anyakönyvi kivonat, erkölcsi bizonyítvány, családi állapot igazolása (szinglipapír), később házassági anyakönyvi kivonat. Mindezek Magyarországról kellettek, ellátva apostille pecséttel. Az apostille pecsét nemzetközi hitelesítésre szolgál, egy budapesti irodában lehet beszerezni, 1-2 nap alatt megvan az ügyintézés, papíronként 5500 forintot kérnek érte. És meg kell hogy mondjam, egész flottul megy az egész. Az erkölcsit postán küldik ingyen, a születési, szingliségi és házassági az okmányirodából származik szintén ingyen, én vagy a születési helyem szerinti irodába megyek, vagy a budapesti nyolcadik kerületibe, ahol meglepően simán szokott menni az ügyintézés.

A családi állapotról szóló igazolást, amelyet még a polgári házasságkötés előtt adnak ki, és arról szól, hogy nem vagy házas, nem érdemes elveszíteni, ugyanis az esküvő után már nem tudnak ugyanilyet kiadni, csak olyat, hogy XY dátum előtt nem voltál házas.

A papírokat el kell vinni a célországba, esetünkben ugye Izraelbe, és ott egy állam által is hitelesnek elfogadott tolmáccsal lefordíttatni, majd közjegyzővel hitelesíttetni. Nemrég megtudtam, hogy bizonyos esetekben bizonyos helyek elfogadják a saját fordítást, plusz a közjegyző általi hitelesítést, de erről nincsenek további és biztos információim.

Szóval elvittünk mindent a bácsihoz, az egyetlen olyan emberhez a környéken, aki egy személyben fordít és hitelesít is, kifezettünk egy csomó pénzt, és íme, már a kezünkben is voltak a papírok.

Hozzá kell tennem, hogy a magyarországi házasságkötéshez is kellett az én drága uram születési anyakönyvi kivonata és családi állapot igazolása, valamint lakcímet igazoló irata. Erre is kellett apostille (egy helyen, Jeruzsálemben adják ki), majd az egyetlen és leghivatalosabb magyarországi fordítóiroda fordítása. Ez is sokba kerül. A héber Magyarországon és a magyar Izraelben is kis nyelv, nem beszéli minden második ember, tehát mindenféle fordítás elég drága. Ja, és a fordítóiroda emailben arra is megkért, hogy áruljam már el, hogy a cím pontosan hol szerepel a papíron, hogy biztos legyen a dolog.

A miszrad hapnim az élettársi regisztrációhoz kér még mindenféle bizonyítékot, hogy ez valóban egy párkapcsolat, nem valami érdekeken alapuló regisztrációs próbálkozás. A barátaink és Elad családja pár soros leveleket írtak azzal, hogy ismernek minket, mi aztán tényleg egy pár vagyunk. A személyi igazolványuk másolatát is csatolni kellett. Valamint összegyűjtöttünk egy csomó fotót a kapcsolatunk kezdetétől a legutolsó napig, kinyomtattuk, és azt is csatoltuk az aktához.

Magyarországra és vissza (ügyvédi tanácsra) külön repültünk, hogy mindenképp a tanulóvízumommal közlekedjek. Így is volt nagy izgulás, hogy már nincs sok vissza belőle, ugye beengednek így is, de nemcsak hogy beengedtek, de a tartózkodási engedélyemet gyakorlatilag a teljes újabb tanévre adták ki. Így lejárt vízummal, de érvényes tartózkodási engedéllyel voltam. A magyar esküvő után volt még egy körünk a miszrad hapnimban: a férjem bejelentette, hogy már nem egyedülálló, hanem házas. Azonban, mivel az állam szerint mi nem vagyunk házasok, ezért az ő hivatalos papírjai szerint a családi állapota “besorolás alatt” áll.

Megvolt tehát a polgári esküvő, mind visszaértünk szerencsésen az országba, minden papír kézben, jöhetett az októberi időpont. Úgy tudtuk, hogy ekkor lesz az első interjú, azaz annak a tortúrasorozatnak az első állomása, minek folyamán néhány havonta bizonyítani kell a hivatalnokok előtt, hogy tényleg együtt élünk, illetve aminek a végén, 5-7 év elteltével az izraeli zsidó más országból származó, nem zsidó házastársa állampolgárságot kap. (Az én betérésem alapján Izraelben nem számítok zsidónak, mert nem ortodox módon történt. Az űrlapokon van “vallása?” rubrika, az ügyintéző szerint csak simán húzzam ki, ne írjak oda semmit…)

De kiderült, hogy nem lesz interjú, csak be kell vinni a papírokat. Megjelentünk ügyvédi kísérettel a miszrad hapnimban, és egy elég hosszú ügyintézés során beadtuk őket, kitöltöttük a nyomtatványokat, miközben a többiek héberül megtárgyalták, hogy mi is fog történni. Kiderült, hogy új eljárás van, és nem kezdődik el az élettársi/házastársi regisztráció, hanem egy évre adnak egy munkavállalói vízumot, és majd utána kezdik el a többit. Lesz tehát egy matrica az útlevelemben, hogy dolgozhatok, de semmilyen izraeli igazolványt nem kapok egyelőre.

Vagyis még mindig teljesen külföldinek fogok számítani, tehát

  • nem tudok nyitni egy olyan bankszámlát, mint a helyiek
  • nem tudok olyan egészségbiztosítást kötni, ami fedez olyan költségeket, mint a gyerekvállalással járó bármiféle egészségügyi ellátás, vagy a nem sürgősségi fogorvosi ellátás
  • szavazni majd csak egyszer talán valamikor fogok itt
  • semmilyen tekintetben nem számítunk hivatalosan férjnek és feleségnek
  • még egy nyomorult szupermarketben sem tudok egy kedvezményekre jogosító klubkártyát kiváltani, mert csak útlevelem van.

Oké. Hát lássuk. Leadtuk a papírokat (kilenszázvalahány sékel illeték), ami után kellett még egy kört futni Jeruzsálemben, a Miniszterelnöki Hivatal egy irodájában, ahol egy magyarul is beszélő bácsinak elmondtuk, hogy egy ideig jártunk, aztán együtt laktunk, aztán össze is házasodtunk, és ezeket ő felírta egy csíkos papírra. A csíkos papír fénymásolatát később viszontláttuk a miszrad hapnimban. A bácsi nézegette egy kicsit a lejárt tanulóvízumot, meg a tartózkodási engedélyt, és én nagyon, de nagyon határozottan állítottam, hogy márpedig legálisan tartózkodom az országban, pláne diákként.

Az első időpont után már gyorsan ment a dolog, a következő héten el tudtunk menni a jeruzsálemi bácsihoz, az azutáni héten pedig gyakorlatilag automatikusan megkaptam a munkavállalói vízumot (háromszázvalahány sékel illeték). Éljen!!!!

Hogy a jeruzsálemi bácsi pontosan mit vizsgált, és hogyan lehetett volna megbukni ezen az interjún, az nem derült ki.

Úgy látszik, a bürokrácia mindenhol ugyanolyan. Vontatott, lassú, bonyolult, borzalmas. Nagyon jól tettük, hogy ügyvédet fogadtunk. Egy csomó részletre kell figyelni. Olyanokra is, hogy ahhoz a típusú ügyintézéshez, ami nekünk kell, csak 8:30-ig adnak ki sorszámot. Már a miszrad hapnimba való bejutás egy rémálom. Nyolckor nyitnak, hétkor már legalább húszan várnak az épület előtt. Egyesek megpróbálják terelgeni a népet, hogy próbáljanak már abban a sorrendben áttörni a kordonon nyitáskor, amilyen sorrendben érkeztek, de ugye mondanom sem kell, mennyi sikerrel? Állat módjára törekszik mindenki befelé, a tömeg tolja előre magát, sokan veszekszenek egymással, hogy mégis ki érkezett előbb. Nyilván rádlépnek, belédkönyökölnek, de az sem meglepő, ha tíz percen keresztül egy mell van a bal hónod alatt.

Hatalmas megkönnyebbülés viszont, hogy minden papír rendben volt, és kiadták a vízumot. Meg az első interjú időpontját is: 2018. november 25, reggel 10 óra… Elad fantasztikus. Mindent végigcsinált egyetlen panasz nélkül. Sokba kerülök neki. És még nincs vége.

fotó: Kallos Bea

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!