Izraelinfo hírszüret – Csütörtök

Leszámolás az Ayalonon, lezárták a gyorsforgalmi út déli szakaszát

Ma (csütörtök) hajnalban robbanás történt Tel-Avivban, az Ayalon gyorsforgalmi út KKL lehajtó szakaszánál. Egy autó felrobbant majd kiégett, egy 30 éves férfi a helyszínen meghalt egy másik súlyos fejsérüléssel került kórházba. A rendőrség elsődleges vizsgálata szerint mindkét áldozat Kfar Kaszemből való, és valószínűleg a helyi bűnbandák egymás közötti leszámolásáról van szó, ugyanis a sérült áldozatot nemrég kapcsolatba hozták a Kfar Kaszemben júniusban történt kettős gyilkossággal. Az Ayalon déli szakasza a reggeli órákban zárva van, nagy közlekedési dugót okozva a környéken.
Tegnap történt egy másik leszámolás is, Haifán egy ismert bolhapiaci kereskedőt lőttek mellkason. A 39 éves Wassaf Ghattast a belvárosi Óceanográfia és Limnológiai Intézet közelében érte találat, a mentősök kritikus állapotban szállították a Rambam kórházba, ahol belehalt sérüléseibe. Ghattas nem volt ismeretlen a rendőrség számára, a nyomozók itt is alvilági leszámolásra gyanakodnak, de még nem történt letartóztatás az ügyben.

Közúti balesetben meghalt egy katona

Szerda délután a 889-es úton kibuc Jiftah mellett ütközött egy katonai kisteherautó és egy darus kocsi. A katonai gépjármű megpördült, és fejtetőre állt. A benne utazó 21 éves Ariel Harush tüzér a helyszínen életét vesztette, a vele utazó 20 éves katonatársa súlyos sérülésekkel került kórházba. A daruskocsi 40 éves vezetője csak könnyebben sérült meg. A katonai rendőrség és a közlekedésiek vizsgálják az ütközés körülményeit, egyelőre úgy tűnik szerencsétlen baleset történt.
Továbbra sem javul a közlekedési morál, Harush idén a 333. halálos áldozat, aki az izraeli utakon közlekedési balesetben vesztette életét. Tavaly ilyenkor az áldozatok száma 331 volt.

Szombati nyitvatartás miatt csikoroghat a koalíció kereke?

Moshe Gafni, az Egyesült Tóra Judaizmus pártja kneszet képviselője szerdán bejelentette, hogy addig nem hajlandó részt venni a szavazásokon, ameddig az illetékes kneszet bizottság napirendre nem tűzi az Egyesült Tóra Judaizmus és a Sász párt közös javaslatát, amely az önkormányzati engedélyek ellenére megtiltaná a boltok nyitva tartását szombaton. Jól lehet az előterjesztést a kormány korábban elfogadta, egyelőre csúszik a törvénytervezet megvitatása, ami felbőszítette a koalíció vallásos pártjait. A haredi képviselők több frontos harcba kezdtek az engedékeny kereskedelmi törvény ellen, a Haim Katz vezette munkaügyi és jóléti minisztériumban munkavállalói jogokra hivatkozva támadják azt. A másik oldal, a Shabbat Shivion aktivistái és az üzlettulajdonosok petícióval fordultak a bagachoz, a legfelső bírósághoz.

Genezis – Életmű díjat kapott Ruth Bader Ginsburg

Szerdán jelentette be az Izraeli Nobel díjként is ismert Genezis díj alapítvány, hogy a korábbi kitüntetettekből álló bizottság az amerikai legfelső bíróság egyik bírájának, Ruth Bader Ginsburgnek “Életmű díjat” ítélt meg, a polgári és női jogok területén végzett több évtizednyi kiváló munkájáért.
“Ruth Bader Ginsburg a zsidó nép kiemelkedő lánya, tehetsége és szorgalma, a világ jobbá tételéért végzett erőfeszítései, nemre és vallásra való tekintett nélkül mindenki számára inspirálóak.”
Ginsburg 84 éves, 1993 óta szolgált az Amerikai Legfelső Bíróságon. Ő volt a második nő, akit a grémium tagjának választottak. Ginsburg gyakran hivatkozik arra, hogy tanulásszeretete és az elnyomott kisebbségek ügye  iránti érzékenysége zsidó gyökereire vezethető vissza.
A díjat 2018 júliusában Aharon Barak, az Izraeli Legfelső Bíróság egykori elnöke adja majd át Ginsburgnak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.