A szerző felvétele

Azzal a vallomással kell kezdenem ezt a beszámolót, hogy – közel 30 évnyi budapesti mentőzés után is – kicsit remegett a lábam, amikor bementem a Pisgat Zeevben lévő mentőállomásra. Mert ez azért nem ugyanaz. Otthon ismerek mindent, tudok mindent, becsukott szemmel megtalálom a fiókban, szekrényben az eszközöket, gyógyszereket, félszavakból megértjük egymást a fiúkkal, és persze én vagyok döntési helyzetben. Itt hosszas engedélyezési procedúra után ülhettem fel „szekundálni” – azaz megfigyelőnek. Arról már nem is beszélek, hogy a hébertudásom közel sem elegendő még, ámde a mentőegységem minden tagja beszélt angolul. Szóval izgalmas volt.

Én (orvosként) a sárga autóra kerültem, egy nagyon kedves paramedikus bajtárs keze alá, aki lelke mélyén valószínűleg ugyanúgy pokolba kívánta a nehezéknek kocsira ülő külföldi vendéget, mint mi szoktuk. Majd persze amikor elkezdtünk beszélgetni, kiderült, rengeteg mondanivalónk van egymásnak – mint ahogyan Magyarországon is történni szokott.

A szerző felvétele

Mindenesetre az tíz percen belül kiderült, a világ minden táján egy család vagyunk, azonos nyelvet beszélünk.

Sőt, a reggeli váltás is pont ugyanúgy zajlik – az én szerencsémre azzal kezdtük, hogy átnéztük az autót, eszközöket, felszerelést, így legalább kaptam egy kis képet arról, mit merre találok. És elkezdtük várni a feladatot, ami (állítólag teljesen szokatlanul ezen az állomáson) csak nem akart megérkezni. Így elindultunk a jeruzsálemi központba, hogy feltöltsük az éjszaka elhasznált készletet – és miután Murphy mindenhol folyamatosan szolgálatban van, természetesen félúton megkaptuk rádión az első esetet – azaz szállítást, mert ez is egyforma mindenütt. (Ígérem, nem fogom részletezni a feladatokat, nem csak azért, mert rajtam kívül úgysem érdekel senkit, hanem azért is, mert tekintettel kell lennem a betegek személyiségi jogaira.)

A szerző felvétele

Itt azért már kezdtem sejteni, hogy van, amit nagyon fogok irigyelni: például azt, hogy a mentőegységet akkor is szívesen fogadják, ha beteget visz. Ennek több oka is van, azt hiszem, de azért elég jelentős része lehet a finanszírozási rendszernek. Nagyon leegyszerűsítve: a kórház az ellátott betegek után kapja a pénzt, tehát érdeke, hogy hozzá kerüljenek, ne a másik intézménybe. A másik, amit szeretnék hazavinni, a „mentősszoba”: minden sürgősségi osztály mellett van egy szoba kifejezetten az ott járó mentőegységeknek, ahol lehet adminisztrálni, szusszanni egyet, meginni egy kávét, enni pár falatot. Semmi luxus, csak éppen embernek nézik a dolgozót. Na, ezt nagyon jó lenne meghonosítani Magyarországon is.

A szerző felvétele

Jut eszembe, adminisztráció… Kaptam egy kis előleget abból, mi van akkor, ha a tabletrendszer tényleg működik. És jól működik. Meg a hozzá járó nyomtató is. És nem megnehezíti, bonyolultabbá teszi, hanem megkönnyíti a dokumentációt. Elkezdtem ezek után picit kevésbé félni attól, mi lesz, ha nálunk is bevezetik.

És akkor szakmázzunk is kicsit (ígérem, semmi vér és szenvedés nem lesz benne…).

Először is: az esetek hasonlóak mindenhol. Az ellátási protokollok, a használt eszközök és gyógyszerek is. Az, hogy milyen márkájú EKG készüléket használunk vagy mi a fantázianeve a gyógyszereknek, lényegtelen. Az eszközök ugyanazt tudják, mint Magyarországon, és a hatóanyagok, adagolások is nagyjából megegyeznek. Az internet és nemzetközi protokollok korában nem is lehetne másképp. Ami nagyon más, az a stílus. Magyarországon mi egy lassabb, megfontoltabb módszerhez vagyunk szokva. Hogy először vizsgálok, ellátok, elhelyezem a beteget, és csak utána indulok el. Izraelben pedig ezek párhuzamosan zajlanak. Furcsa és szokatlan élmény a szirénázva száguldó, rázkódó autóban vizsgálni, gyógyítani. Talán ez az, amihez a legnehezebben tudnék hozzászokni.

A szerző felvétele

És végül van néhány dolog, amit nagyon szívesen átemelnék Magyarországra. Először is a MyMDA applikácó. Hatalmas nagy könnyebbség mindenkinek – bejelentőnek és mentésirányítónak egyaránt –, hogy ezen keresztül megszűnnek a nyelvi akadályok, megérti a mentésirányító, mit szeretne tőle a beteg, és válaszolni is tud. Az, hogy gyakorlatilag élő online kapcsolat lehetséges az irányítás és a bejelentő között, már csak hab a tortán. A másik a first responder rendszer. Hiszen (és megint hasonló gondokkal találjuk szembe magunkat) soha sehol nincs elegendő mentőautó, így azonban, odaküldve a legközelebbi „civilben” lévő, de szakképesítéssel és felszereléssel rendelkező embert sokkal hamarabb kezdődhet meg a szakszerű ellátás.

Mindent összevetve jó volt ez a műszak, nagyon jól éreztem magam, remélem, a csapatom sem érezte azt, hogy akadályozom a munkájukat. Jó érzés felfedezni, mennyi minden köt össze minket és izgalmas megtalálni a különbségeket.

A szerző felvétele

Az írás az Új Kelet újság 2017 októberi számában is megjelent nyomtatásban.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

  • pobeda

    Tetszett. Bővebben is elviseltem volna.