Parkolópálya

– Van kedved sétálni? – kérdezte a fiú.

– Van – felelte a lány, és mosolygott.

– Van kedvenc helyed?

– Persze, a tengerpart.

– Akkor menjünk oda. Nem messze áll az autóm – a fiú mosolyogva a karját nyújtotta és elindultak a parkolóház felé. Útközben nevetgélve beszélgettek, majd amikor beszálltak az autóba, a fiú a lányhoz fordult.

– Mi lenne – kezdte –, ha nem a partra mennénk? Ismerek itt egy szuper kis helyet a közelben. – A szemei tágra nyíltak, ahogy a lány válaszát várta.

– Hát, ha olyan szuper az a hely, akkor menjünk oda – mondta a lány kedvesen, bár a szíve mélyén a partra szeretett volna menni. A fiú lelkesen beindította az autót.

– Merre is laksz?

– Közel a Herzl utcához.

– Az szuper! – lelkesedett tovább a fiú, és lendületesen hajtott végig a kacskaringós utcákon. Egyszer csak egy elhagyatott, macskák uralta kis utcában megállt és leparkolt.

– Itt is vagyunk! – kiáltott fel a fiú.

– Itt? – kérdezte a lány.

– Igen igen, itt! Szuper ez a hely! Nem? – lelkesedett tovább a fiú, és kihúzta slusszkulcsot.

– Mármint ez a szuper kis hely? – értetlenkedett tovább a lány.

– Ez – mondta a fiú, és most már ő is értetlen volt.

– Ez a koszos, szakadt, sötét mellékutca? – kérdezte újra hitetlenkedve.

– Igen. Ez a szuper kis hely, mindig van parkoló!

A macskák nyávogását nem zavarta meg a távozó lány lépteinek zaja.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!