Korrupciós vádakkal faggatják Bitant a rendőrségen

David Bitan, Benjámin Netanjahu bizalmasa, politikai megmondó és végrehajtóembere a vasárnapot a rendőrségen töltötte, hogy az ellene szóló korrupciós vádakra találjon elfogadható magyarázatot. Bitan még Rison Lecion helyettes polgármestereként került zavaros kapcsolatba a helyi bűnöző elemekkel, amikor sürgősen pénzre volt szüksége, mert kis híján csődbe ment, úgy eladósodott egy focicsapat finanszírozási ügyeiben.

Nyomában voltak a „szürke gazdaság” végrehajtói, de csodás módon pillanatokon belül rendezte milliós adósságait, és akkoriban nyertek meg értékes pályázatokat arról, hogy kié lesz az építkezésekhez szükséges tengerparti homok a város partjainál. Mindenki jól járt, és ő a kneszetbe kerülve meteorként felívelő karrierbe kezdett, noha a szakértők szerint múltja révén akár vitathatóan, idegen érdekekben is eljárhatott, hiszen bármikor megszorongathatták „megmentői.” Több a kérdés, mint a válasz, különösen a rendőrség elhallgattatását vehemensen követelő legújabb törvényjavaslata után, amit a múlt héten első körben már meg is szavaztak.

Izraelinfo logo

Jövő hétre halasztották az „ajánlási törvényt”

A jövő hétre halasztották a rendőrség elhallgattatását célzó, de a bűnözők „emberi jogainak” védelmét hirdetve felvezetett „ajánlási törvény” második és harmadik szavazását a kneszetben. Netanjahu a szombat esti tömegtüntetés után megfutamodott, és azt kérte, hogy rá ne legyen érvényes a bűnüldözőket korlátozó, tőle függetlenül is erősen vitatható törvénykezés, és ezért ezen a héten átszövegezik a jogszabályt.

Netanjahu két bizalmasa, David Bitan és David Amsalom két törvény elfogadtatásával próbálta védeni a korrupciós nyomozásának lezárásához közeledő kormányfőt. Az egyik szerint a vezető köztisztviselők ellen ne indulhasson nyomozás, a másik szerint pedig a rendőrség ne hozhassa nyilvánosságra a nyomozás lezárásakor, hogy találtak-e elég bizonyítékot a vádemeléshez. Az első tervbe vett törvényt már hetekkel ezelőtt megtorpedózták, és úgy tűnik ezekben a napokban a második is elvérzik a jogállam védelmében síkra szállók miatt, akik nem feltétlenül az ellenzék soraiban ülnek. Nagy nyomás nehezedett a koalíció képviselőire, de ennek ellenére nem volt hajlandó megszavazni őket például Beni Begin, Menáhem Begin fia sem, s ezért leváltották. Ezentúl nem képviselheti a Likudot a kneszet egyik bizottságában.

Izraelinfo logo

A harediek nem akarnak bevonulni, de a nők igen

A hadsereg már ötödik éve folyamatosan képtelen teljesíteni terveit, hogy 3200 főt hívjanak be a haredi egységekhez. 2017-ben 2850 haredi katonát sikerült csak mozgósítani, de a tizes tévé szerint közülük is sokan valójában csak ex-harediek, akik már rég nem gyakorolták olyan szigorúan a vallási intelmeket. Izraelben a zsidó lakosság körében idén 72% volt a behívottak aránya. Szembetűnő a lányok küzdő szellemének emelkedése: idén 2700 lány jelentkezett harci alakulatokhoz, számuk öt év alatt megötszöröződött.

Izraelinfo logo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.