Pici naplója

Kezicsókolom, Pici vagyok. Anya hozott nekem egy belevaló rágcsálnivalót, jó keményre szárított füstölt bikafütyit. Amíg dolgozom rajta, szívesen mesélek.

Kirándulni voltunk az erdőben, oszt szembejött egy csapat Óriás. Már messziről éreztem a szagukat, bár nem gondoltam volna, hogy Ekkorák. Pechemre Anya szent meggyőződése, hogy az új dolgokat mind meg kell ismernem, mert amit megismerek, attól nem fogok félni. (Megjegyzem, ki fél? Nem olyan fickó vagyok én. Nem félek én az égvilágon semmitől. Kivéve a kerítéseken lengő vásznakat. Meg a teljes gőzzel felém vágtató nejlonzacskókat. Az Óriásokban csak úgy egyszerűen nem bízom.)

Pláne amikor fogták magukat, és odajöttek Anyához. Anya egy ilyen jó lélek. Meg rettenthetetlen is. Be kell vallanom (kénytelen vagyok, mert filmre vette a beste…), hogy menekülőre fogtam. Az Óriások meg utánam! Ösztönösen a fák meg a bokrok között rohantam, közben kiabáltam vissza Anyának, hogy a kapunál megvárom. Hívott vissza, de úgy voltam vele, hogy most inkább jöjjön ő.

Ezután következett az, amit Anya “tanulás”-nak nevez. Részemről egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy jól bevitt a susnyásba. Tessék csak megnézni, mit művelt velem:

Végül kiderült, hogy lehet valami abban a megismerésdologban. Okos emberem van nekem. Amikor túl voltunk a tanuláson és továbbmentünk, kicsivel odébb találkoztunk még néhány ilyen jószággal (Anya “ló”-nak nevezi őket). Azok már sokkal kevésbé tűntek félelmetesnek. Békésen álldogáltak, a fülük botját se mozdították amikor Anya dobálta nekem a faágat. Pedig az milyen jó játék! Furák ezek a lovak, ők nem szaladtak utána.

Na most mennem kell, eldugom valami jó helyre ezt a maradék kis darab bikafütyit, a vén ebek nagyon érdeklődnek utána.

Csókolom,

Pici

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

MEGOSZTÁS