Két rakétát lőttek Gázából, a légierő ellencsapást mért

Hétfőn előbb a Gázai övezettel szomszédos Eskol körzet, majd nem sokkal éjfél előtt Askelon felé indítottak rakétát Gázából, amit a vaskupola légvédelmi rendszer a levegőben egy ellenrakétával megsemmisített. Egyik lövedék sem tett kárt sem emberéletben, sem anyagiakban. Az izraeli hadsereg válaszul a Hamász állásait támadta az övezetben, őket téve felelőssé az Izraelre lőtt rakétákért.

Izraelinfo logo

Megszavazták a szombati boltbezárás törvényét

Hajnalban a kneszet 59:54 arányban első olvasatban megszavazta Arie Deri ultraortodox belügyminiszter követelésére a “szupermarket törvényt”, amely a jövőben feljogosítja Derit, illetve a belügyminisztereket, hogy felülírják a városi hatóságok rendekezéseit, amelyek engedélyezik boltok és szórakozóhelyek szombati nyitvatartását. Deri előzőleg megfenyegette Netanjahut hogy még az éjjel kilép a kormányból, ha nem veri át ezt az új törvényt.Izraelinfo logo

Elhunyt Steinman rabbi, a litván ultraortdoxok vezetője

A „nemzedéke nagyja” címet viselő Aharon Jehude Leib Steinman rabbit délben kísérik utolsó útjára Bné Braqban. Steinman rabbi bölcsessége, és megbékélésre törekvése mellett szerény életmódjáról volt ismert – néhány évvel ezelőttig a háború után a szohnuttól kapott matracán aludt, s lakása is mentes volt minden hivalkodástól és gazdagságtól. A litván nem haszid ultraortodox közösség vallási vezetője volt, jesivák tanára majd vezetője, vallási bíróságok elnöke, számos vallásos elmélkedés szerzője – szerénységét jelzi, hogy név nélkül jelentette meg műveit. 1913-ben a litván lengyel határon egy kisvárosban született, s életét annak köszönheti, hogy 1938-ban egy katonai behívó elől Svájcba szökött. Feleségével, Tamarral négy gyermeket neveltek fel.

Izraelinfo logo

Megszületett az egyezség a tanárok béremeléséről

Egy hónapos részleges sztrájkok után egyezségre jutott a kormány a tanárok szakszervezetével: már 2018-tól havi többszáz sékeles béremelést kapnak a pedagógusok, és emellett elértek maguknak az év elején egy egyszeri ezer sékeles juttatást is. A középiskolai tanárok kezdő fizetése 8000 sékel lesz, és szakmai tapasztalatukkal egyenes arányban fizetésemelést kapott minden tanár.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.