Ma van karácsony, illetve az este, amit én karácsonynak szoktam nevezni. Most is állítunk karácsonyfát, melyet Hanna ilyenkor kuriózumként szokott mutogatni az osztálytársnőinek, milyen világi, illetve nagyvilági dolog is áll a szalonunkban, “kmó behul” (mint külföldön).
Nekem is volt mindig karácsonyfám gyerekként. A szüleim, főleg apám, nem akarta vállalni a tradíciót, nem akart többé más lenni, mint a többség. Kegyetlen tanulság egy újabb, még kegyetlenebb korszak hozományaként.
Nem is értem, hogyan gondolta, hogy sikeresen el fogja tudni hallgatni előlünk egy életen át, mikor körülöttünk mindenki, rokonok, barátok, ugyan hasonlóan titokban, mind zsidók voltak.

Most visszagondolva, miután lehullt a lepel, nem okozott semmilyen visszás érzést a tény, hogy zsidóként karácsonyt ünneplünk.
Sok mindent gyerekként nem tudtam megfogalmazni, de voltak igazságok, melyek már akkor is ott léteztek bennem szavak nélkül.
Csak később értettem meg, hogy végül is miért is nem beszélhetünk két vallásról, még akkor sem, ha keresztények és zsidók évezredeken át próbálták bizonygatni, erőltetve, agresszíven, dühödten, sokszor tűzzel-vassal, sok ezrek élete árán is, hogy mik is ezek a különbségek.
Tudom, sok ősöm életét követelte ez az erőltetett magyarázkodás. Bennem élnek ezek a méltánytalanságok, igazságtalan megkülönböztetések, az elnyomás, de a soha meg nem törés is. Ez az én hozományom. A másság makacs őrizete.

Ez az ünnep igazából a téli napforduló ünnepe, a fényé, melyet később mind a két vallási irányzat saját szájíze szerint fogalmazott át. Így lett a fény növekedése Jézus születésnapjává, vagy a templomi mécses csodás ki nem alvásáé. Pedig mennyivel egyszerűbb és lényegre törőbb az eredeti párhuzam, a fény és meleg növekedése, mely az összetartozást és a szeretet jelenti. A karácsonyfa, melyet a legismertebb és a történelemben talán legnagyobb hatású rabbi, Jézus emlékére állítanak, bármilyen látványos is szimbolikájában, meg sem közelíti a hanukiát, mely egyszerűen és nagyszerűen fejezi ki, hogy mostantól nőnek a nappalok, a világosság, ahogy a kilenc ágú gyertyatartón is napról napra egyre több gyertya gyúl.

Lehet, ha a gyermekeim apja is zsidó lenne, akkor elhalványultak volna a régi karácsonyok fényei, és velük a vágy újra és újra erre a látványosabb csodára. De így, hűen önmagamhoz, ki komolyan vettem akkor is, most is az előző korok tanulságát, miszerint az ember és ember közti megkülönböztetés nemcsak igazságtalan, de gyilkos is lehet, szabadon választottam párt. Így maradhatott meg nekem a napéjegyenlőség ünnepe, a karácsony karácsonynak még itt, Izraelben is.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!