Rakétázás Gázából, a légierő ellencsapása

A hétvégén ismét rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből a Negev térségbe, a három rakétából kettőt a Vaskupola semlegesített, egy rakéta azonban becsapódott a Shaar HaNegev régió egyik településén, Kfar Ázában, ahol éppen Oron Shaul elesett katonánkra emlékeztek. Egy épületben anyagi kár keletkezett.

Katonai szakértők szerint a támadást nem a Hamasz, hanem egy szalafista csoport indította, a most kilőtt rakéták iráni gyártmányúak voltak és 2008-ban készültek a perzsa államban, nagy valószínűséggel a Szináj-félszigeten keresztül kerültek Gázába. A hadsereg válaszul két Hamasz állást támadott meg Észak-Gázában, egyet pedig délen.
Izraelinfo logo

Zavargások Ciszjordániában és Gázában

A pénteki ima után, a mecseteket elhagyva több ezer palesztin tüntetett erőszakosan, Ciszjordániában húsz helyen dobálták kővel az izraeli biztonsági erőket, a Gázai övezet határánál pedig kilenc helyen dobáltak köveket és próbáltak kárt tenni a határkerítésben.

Gáza város utcáján felvonulást rendeztek, amelyen azt skandálták, hogy “halál Amerikára, halál Izraelre, halál Trumpra.” Ciszjordánia különböző helyein mintegy kétezren vettek részt a tiltakozásokon gumiabroncsokat égetve, kövekkel és Molotov-koktéllal dobálva az izraeli katonákat, akik tömegoszlató fegyverek bevetésével válaszoltak, húszan megsebesültek.

Izraelinfo logo

58. hete folyik a korrupcióellenes tüntetés

Szombat este ismét több ezren vonultak utcára Tel-Avivban, hogy a politikai életet behálózó korrupció és a miniszterelnök elleni nyomozás ügyében protestáljanak. A tüntetők „Korruptak haza”, „A nép az úr”, „Mandelblit nem bocsájtunk meg és nem felejtünk” feliratú táblákat hoztak magukkal. A tömeg a „Netanjahut a Massijahu börtönbe”, „A főváros és a kormány maga az alvilág”, „Netanjahu, te egy hiba vagy, húzz haza” mondatokat skandálta.

A héten ismét voltak meredekebb táblák, de a szervezők még a helyszínen elhatárolódtak a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Meni Naftali, aki korábban az elnöki rezidencia gondnoka volt és pert nyert Sara Netanjahu ellen, azt mondta: „Minden héten megjelennek közöttünk provokátorok, de ez nem a Cion tér, itt nem lesz koporsó és nem ábrázoljuk Netanjahut náci egyenruhában.”

A Ynetnews-nak az egyik tüntető azt mondta: „A jobb és baloldali korrupció ellen egyaránt tiltakozunk, és mindaddig vissza is jövünk, amíg nem sikerül rendet tenni a politikai életben.”

Szombaton az északi országrészben is voltak kisebb tüntetések a korrupció ellen, Afulán, Haifan, Naharián és országszerte további 14 városban vonultak utcára az emberek.

Izraelinfo logo

Újabb meghallgatás a terroristák földi maradványai ügyében

Miután a Legfelső Bíróság két héttel ezelőtt kimondta, hogy erre vonatkozó törvény híján az államnak nincs joga tárgyalási alapként magánál tartani a terroristák holttestét, újabb meghallgatás várható a témában. A benyújtott petíció szerint a terroristák földi maradványainak visszatartása segítheti Izrael tárgyalási pozícióit saját katonái holttestének visszaszerzésében, esetleg az elrabolt civilek hazajutásában vagy más biztonsági kérdésben.

Izraelinfo logo

Jeruzsálem korlátozná a szennyező tehergépjárművek behajtását

A jeruzsálemi önkormányzat múlt héten elfogadta azt az intézkedést, amely 2019 januárjától megtiltaná a 2005 előtt gyártott, 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú dízeljárművek behajtását a fővárosba. Kivételt csak azok a teherautók képeznének, amelyek igazoltan fel vannak szerelve szennyezőanyag-kibocsájtást csökkentő speciális légszűrővel. Az ellenőrzést kamerákkal összekötött számítógéprendszer végzi majd, az érintett körzeteket folyamatosan bővítik. Az első, 2018 júliusában induló szakaszban a tehergépjárművek vezetői SMS értesítést kapnának a belépés tilalmáról, a második szakaszban, 2019 januárjától már életbe lépnének a büntetőintézkedések is.

2017 elején hasonló rendelkezést fogadott el a haifai önkormányzat, Tel-Avivban is fontolgatják a korlátozás bevezetését.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.