Az első perctől otthon éreztem magam

Interjú Politzer Maymon Krisztinával

Interjúsorozatunkban az Izraelinfo szerzőit, szerkesztőit kérdezzük, hogy bemutassuk őket és egyedi Izrael-élményüket  és közben ízelítőt adjunk abból, hogyan is élnek errefelé a magyarok.

Grafika: Horváth H. Katalin

Hogy hívnak, hány éves vagy? Hogy szereted, ha szólítanak?

Politzer Maymon Krisztina vagyok, Kriszta. 47 éves.

Hogy írnád le magad három szóban?

Nem tudom így leírni magam, mert az nagyon banális szavakat tartalmazna és nem csak engem írna le, hanem még sok más izraeli magyar családos középkorú liberális értelmiségi nőt is.

Mi a kedvenc könyved?

Mostanában egy olasz író, Elena Ferrante trilógiáját szerettem a legjobban olvasni – vagyis a harmadik még csak az éjjeliszekrényen vár (magyarul Nápolyi regények a címe, én ivritül olvasom). Azt nem tudni pontosan, ki a szerző, álnév mögött rejtőzködik, de ez tényleg nem is fontos, mert csodásan ír. Ez egy családregény, a háború utáni nápolyi szegénynegyed lakói a szereplők egy lány szemszögéből, aki családja és barátai révén soha nem szakad el attól a világtól – de tanulmányainak és szorgalmának köszönhetően kitör onnan. Az izraeli írók közül Ámosz Oz volt és marad a kedvencem. Szeretem a világát, ahogy beszippant a történeteibe, az utcáiba, a dilemmáiba. Próbálom élesíteni nem askenázi, mainstream izraeli irodalommal is az agyamat – de ő számomra mégis a legizraelibb; szeretnék egy olyan Izraelt, ami átmegy egy Oz-szűrőn.

Mi a kedvenc izraeli sorozatod vagy filmed?

Az örök kedvencem (csakúgy, ahogy a Régi idők focija) – a “Soter Azulai”, vagyis Azuláj, a rendőr (Efrájim Kishon rendezése). Azt, hogy miért, nem lehet elmagyarázni, olyan ez, mint a szerelem.
A jelenlegi kedvencem az In Between, egy izraeli palesztin rendezőnő filmje, a mai Izraelben játszódik és három arab csajról szól, akik együtt laknak Jaffón. Színesen, modernül, kritikával, iszonyú jó zenével, nyíltan és ugyanakkor nagy női gyengédséggel mutatja be, mennyi akadálya van a szabadságuknak – személyes, családi és politikai téren egyaránt.

Hol élsz?

Férjemmel, négy darab közös gyerekünkkel és egy darab francia buldogszerűséggel Izrael központjában élek egy kisvárosban. Kertes házban, közelben lakó négy sógorral és további tizenkét unokatesóval, jó szomszédokkal.

Miért itt élsz?

Így döntöttem, és valószínőleg azok közé a “savanyú” izraeliek közé tartozom, akik bár nagyrészt elégedettek és nem mennének el innen, szeretik kritizálni a rendszert.

Mit szeretsz a legjobban Izraelben?

Az itt élő embereket, ahogy itt képesek és akarnak élni, és az időjárást.

Mit szeretsz a legkevésbé?

Hogy többnyire nincs béke.

Mi volt a legfurcsább számodra, amikor először itt jártál?

Semmi. Az első perctől otthon éreztem magam.

A kedvenc helyed Izraelben?

A tengerpartok, télen-nyáron.

Hol, mit eszel a legszívesebben Izraelben?

Az anyósomnál a tunéziai kosztot. Kuszkusz, levesek, saláták tömkelege.

Grafika: Horváth H. Katalin

Mi hiányzik a legjobban Magyarországról?

Természetesen a családom és a barátaim.

Mi a legjobb/legizgalmasabb magyar dolog Izraelben?

Az Izraelinfo magazin és a köré gyülekező emberek, mert bár egy közös alapértéket képviselnek, sokszínűek, tehetségesek és lelkesek.

Ha bárkivel interjút készíthetnél, ki lenne az és miről kérdeznéd?

Megkérdezném Herzltől, mit gondol erről az egészről, ami itt folyik.

Milyen műfajban írnál és miről, ha tiéd lenne az egyetlen mű, ami megjelenik Izrael 70. függetlenségi napjára?

Egy levelet írnék. Nálunk a családban van egy ikonikus levél, amit egy ózdi zsidó túléló írt valamikor a 60-as évek végén egykori barátjának, egy papnak. Egy távoli nagynénénk őrizte és minden egyes látogatáskor felolvasta nekünk, aztán később lemásoltuk és mindenkinél van egy példány. Ebben leírja, mi történt a családjával, mit gondol a magyar népről a holokauszt után, de a legrészletesebben az életét Izraelben, ahova a háború után kivándorolt. Igazi cionista, magasztaló, lelkes és büszke írás, minden benne van: a győztes háborúk, a földek feltörése, a kultúra, a tejtermelés  literre. Persze én már nem így gondolkozom, hiszen teljesen más nemzedék vagyok, de máig ugyanúgy könnyekig meghat a levél, mint amikor a nagynéni olvasta fel nekünk, és nem bánnám, ha egyszer nekem is egy ilyen írás kerülne ki a kezeim közül Izraelről.

A többi interjúhoz >>

Újságíró

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!