Tud-e egyedül menni a vécére?

Moran Michel írása

Fotó: Moran Michel / Facebook

Nagyi már 83 éve él együtt ezzel az országgal, háborúival, fájdalmaival és örömeivel.

14 éves volt, amikor körtáncot járt Tel-Aviv utcáin, miután megszavazták, hogy Izrael a zsidó nép állama.

34 évig dolgozott tanárként ebben az országban.

Még a régi fajta tanár volt, nem olyan, mint a maiak, akik elkobozzák az iPhone-t és a Spinnert.

Az életre tanított, a diákjai máig felismerik a hangját, mikor a kávéházban meghallják a szomszéd asztalnál beszélni. És mesélnek róla, és szembe dicsérik, mert megérdemli, mert ilyen tanárt nem lehet elfelejteni.

34 évig oktatta mások gyerekeit, vak tanulókat integrált a látók osztályába, és olyan értékeket ültetett az akkori tanulókba, mint az ország és az emberek szeretete.

Miután édesanyja elvesztette látását, sok éven át kísérte és gondoskodott róla, hogy a lehető legnormálisabb életet élhesse annak ellenére, hogy sötétség borult rá.

Mikor nagyapám testébe fészket rakott a rák, nagyi őt is gondozta és törődött vele, hogy megbecsültnek érezze magát, és hogy bármennyire kevés napja maradt is hátra, azok értékesek lehessenek, és ne veszítse el emberi mivoltát.

Miután a rák legyőzte nagyapámat, nagyi 22 évig önkénteskedett a rákos gyerekek számára otthont jelentő részlegen, nem sokkal azutánig, hogy ő maga is megbetegedett.

Fotó: Moran Michel / Facebook

Már két éve daganat van nagyi testében, de ő egy hős, erős, és nem panaszkodik, de mégiscsak 83 év van mögötte, nem mellékes életút, melyen végigment, és végtelen kemoterápia-kezelések, melyek jó adag mérget csepegtettek a szervezetébe, mégsem hatolt bele egy csepp méreg sem.

Mindezek után valaki magyarázza el nekem, hogyan lehetséges, hogy most, mikor egy kicsit elfáradt, a kemo legyengítette a lábait, és mivel még nincs gyógymód a betegségre, csupán annyit tehetünk, hogy együtt haladunk a daganattal, míg le nem győzi őt…, és mivel egy kis segítségre volna szüksége, valamivel több órányi gondozást kért a Társadalombiztosítótól, melynek pedánsan fizetett egész életében… valaki magyarázza el nekem, hogyan lehetséges, hogy kérvénye elbírálásához Mrs. Szociális Munkás beéri annyival, hogy “Tud-e egyedül menni a vécére?” Miféle tanárok oktatták ezeket az embereket, akik képesek bemenni a nagyszüleink otthonába, hogy pelenkában lássák őket, és ha nincsenek abban, akkor boldoguljanak maguk?!

1948-ban nagyi nem ezért ment ki táncolni az utcára. Nem ezért.

Salátakisérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!