Susan Silverman rabbi, (középen) ajándékokat ad az afrikai menedékkérőknek a dél-izraeli Holot fogház mellett, 2015 - fotó: Rafi Kutz

Anne Frank esete ihlette meg azokat az izraeli rabbikat, akik deportálás előtt álló afrikai menedékkérőket akarnak bújtatni otthonaikban.

Susan Silverman rabbi, az amerikai humorista Sarah Silverman testvére szervezi azt a kezdeményezést, amely 40000 szudáni és eritreai bevándorló védelmében szólalt fel a múlt héten, hogy megakadályozzák Izraelből való kitoloncolásukat.

A Sarah Silverman nővére által elindított aktivista programot Anne Frank esete inspirálta, a rabbik azt szeretnék elérni, ha minél több izraeli fogadna be és bújtatna afrikai menedékkérőket.

„Ki lenne hajlandó befogadni közületek menedékre szoruló embereket?”, tette fel a kérdést Susan Silverman rabbi a Rabbik az emberi jogokért nevű gyűlésen Jeruzsálemben, ahol bejelentette az új kampány lényegét. Mind a 130 meghívott azonnal felemelte a kezét. Silverman reméli, hogy nem lesz szükség ténylegesen erre az akcióra, és az izraeli kormányt már a tervük megfogalmazása is jobb belátásra bírja.

Az aktivistaként, íróként és rabbiként dolgozó Silverman 2006-ban költözött Izraelbe Bostonból. A Rabbik az emberi jogokért szervezet jelenleg vizsgálja Silverman elképzeléseit, és a gyűlésen résztvevő 130 rabbi továbbítja a terveket a saját közössége felé Izrael különböző részein. A tiltakozó akcióról így tudni fognak a kibucokban, moshavokban és Izrael számos zsinagógai közösségében is.

Anne Frank

„Anne Frank a legismertebb azok közül, akiket annak idején azért bújtattak, hogy megmentsék az életét. Számos írásos bizonyítékunk van arra, hogy sok afrikai menekültet is a halálba küldenénk a kitoloncolással”, mondta Silverman a Haaretz című izraeli lapnak. A rabbi azokra a jelentésekre utalt, amelyek szerint egyes menedékkérőkre kínzás vár, ha visszatérnek országukba. Ezen kívül az emberkereskedők markába is kerülhetnek, ha elfogadják az izraeli kormány ajánlatát.

„Emberek az életüket kockáztatták, hogy zsidókat mentsenek meg, és most a mi zsidó államunk azt mondja, nem akarja vállalni a demográfiai növekedés kockázatát a rászorulók megsegítése érdekében? A miniszterelnökünk úgy beszél, mint annak idején az egyiptomi fáraó, aki azt mondta, hogy a zsidó rabszolgák el fognak szaporodni, és többen lesznek, mint mi, egyiptomiak.”, jelentette ki Silverman.

Silverman az amerikai humorista Sarah Silverman idősebb nővére. A rabbi abban bízik, hogy az amerikai zsidókat is az ügy mellé tudja állítani, és közösen megakadályozhatják a kitoloncolást. (Az írás folytatása az akibic.hu-n itt olvasható.)

Sarah Silverman (balra), mellette nővére, Susan Silverman rabbi – fotó: Kalman Zabarsky / Boston University

Az elmúlt napokban 35 író és értelmiségi fordult levélben a miniszterelnökhöz: “Állítsák meg a menedékkérők kitoloncolását”. A levelet, amelyet a miniszterelnökön kívül a parlamenti lépviselőknek és a minisztereknek is címezték, többek között David Grossman, Amos Oz, A.B. Joshua, Meir Shalev, Etgar Keret és Agi Mishol írta alá. “Történelmünk forog a sírjában, amit most ásnak neki” – írják. “A zsidóknak tilos menedékkérőket üldözni és deportálni, Izrael nem okozhat ilyen humanitárius katasztrófát…” Az aláírók azt hangsúlyozzák, hogy Izraelnek valójában nincs menekültügyi problémája, a menedékkérők száma a lakosság fél százalékát sem éri el, az országnak nem ütközik gazdasági nehézségbe befogadni ezeket a menekülteket, van elég munkalehetőség számukra. A levél írói felvetik, hogy amíg mintegy 100 000 külföldi állampolgár, legtöbbjük Kelet-Európából érkezve érvényes engedély nélkül tartózkodik Izraelben, mégis csak az Afrikából származó, valós veszély miatt védelemre szoruló 35 ezer menedékkérő csak a az üldöztetés és a kényszerű kiutasítás célpontja.

Afrikai menekültek tüntetése a Kneszet előtt – fotó: képernyőkép / ynet

További több száz akadémikus és egyetemi oktató juttatott el levelet Netanjahu és a képviselők részére, amelyben a menedékkérők kiutasításának leállítását kérik. “A mi népünk története arra kötelezi Izrael államát, hogy az etnikai tisztogatások, az üldöztetések, a politikai erőszak, az emberkereskedelem és kínzás elől menekülő gyermekek és felnőttek ellátásában példát mutasson. Tisztában vagyunk azzal, hogy a menekülteket a hátrányos helyzetű kerületekbe zsúfolták be, azért van ez így, mert az állam kudarcot vallott abban, hogy más városokba is elossza őket. Ez nem volt és nem lehet a sors keze. Nem nehéz olyan emberi megoldást találni, amely tiszteletben tartja ezt a kevés számú menedékkérőt és a dél-tel-avivi lakosokat is – csak a jó szándékkal és az emberiséggel kellene helyettesíteni a szívtelenséget.” A levelet Barak Medina professzor, a jeruzsálemi Héber Egyetem rektora és Yehuda Bauer professzor, Izrael díjas holokauszt kutató is aláírta.

A “Zizim – aktív közösség” civil szervezet felhívását eddig több, mint 5000 ember írta alá, ebben az izraeli pilótákat szólítják fel ara, hogy tagadják meg a menedékkérők afrikai országokba szállítását.

Netanjahu tegnap (január 21) a kabinet ülés kezdetén a levélírókat “baloldali értelmiségiek”-nek nevezte és kijelentette, “Izraelből való kiutasítás nem menekültek ellen folyik, hanem “illegális bevándorlók ellen, akik nem menedékért jönnek ide, hanem munkáért”.

A Netanjahu vezette kormány által már elfogadott jogszabáyok és egyezmények szerint börtön vár azokra a szudáni és aritreai menekültekre, akik illegálisan érkeztek Izraelbe, és nem hajlandóak elhagyni az országot annak ellenére, hogy a hatóságok kötelezik erre őket. 3500 dollárt, vagyis 900 ezer forintot kap az, aki tartózkodási engedélyének lejártával hajlanó elhagyni Izraelt, aki pedig megtagadja azt, meghatározatlan időre börtönbe zárható illetve akarata ellenére kitoloncolható Ruandába, erre a feladatra már toborozzák a rendészeket.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.