Hét éve él Ofir Raul Graizer Berlinben. Izraelben született 1981-ben, ott szerzett filmrendezői diplomát. Karlovy Vary tavalyi fesztiválján mutatta be első játékfilmjét, A cukrászt (האופה מברלין – a szerk.), amely egyszerre kötődik Berlinhez és Jeruzsálemhez.

Finom érzékkel megkomponált, szokatlan szerelmi háromszögének főhőse ugyanis egy fiatal berlini cukrász, aki egy izraeli üzletemberrel a német fővárosban lépi át a barátság határát. Thomas és Oran sodró erejű szerelme hónapról hónapra érik intenzív kapcsolattá, bár a két férfi havonta csak egyszer tud találkozni. Berlinbe vezető szolgálati útjai során Oran rendszeresen betér Thomas hangulatos kis kávézójába, majd zárás után reggelig együtt maradnak. Thomas szabadon él. Nem kell titkolóznia senki előtt. Oran férj is, apa is. Otthon senki sem sejti, hogy Berlinben férfit szeret. Boldogságuk azonban nem tart sokáig. Oran egyik napról a másikra elhallgat, s többé nem jelentkezik. A berlini cukrász nem hagyja annyiban. Elutazik Jeruzsálembe, hogy megtudja, mi történt. Ott szembesül a ténnyel, hogy barátja autóbalesetben vesztette életét. Thomas felkutatja Oran feleségét. Anélkül, hogy a nő tudná, ki ő, alkalmazza tenyérnyi cukrászdájában. Fel is lendül a bolt gyorsan, új ízek, új sütemények kerülnek a polcokra. Anat megszereti Thomast, s bár családja nem örül, hogy maga mellé vette, hiszen német, tehát „született ellenség”, kitart mellette. Még akkor is, amikor elveszíti kóser engedélyét. Tovább nehezíti a helyzetet Oran fivére, aki kezdettől fogva rossz szemmel nézi Thomas „beilleszkedését”. A gyűlölet szikrája akkor lobban lángra benne, amikor megtudja, hogy testvérét intim kapcsolat fűzte Thomashoz. Ahogy fény derül a titokra, Anat kiborul. Egyedül Oran édesanyja az, aki nem ítélkezik. Érzékeny, intelligens anyaként elfogadja fia berlini szerelmét.

Anat és Thomas, az ifjú özvegy és a magára maradt szerető kapcsolatán azonban már az elválás sem tud változtatni.

Két, egymástól földrajzilag és kulturálisan is távoli világ találkozik a filmben. Sem az egyiken, sem a másikon nincs „édes öntet”. Ízlésesen, a melodráma csapdáit messziről elkerülve épít s ütköztet a rendező mély, érzelmekkel teli kapcsolatokat. A Berlinben fellángoló, titkos love story egy picivel sem könnyebb, mint a jeruzsálemi, amely a kulturális és vallási különbségek miatt olyan sérülékeny. Ofir Raul Graizer már a Januári ima című, húsz fesztiválon vetített rövidfilmjében is érintette ezt a témát. Első nagyjátékfilmjével azonban sokkal átfogóbb képet mutat e földrészeken átívelő, nagy horderejű szerelemről.

„Hétévi komoly, erőfeszítéssel teli munkám van a filmben – így a rendező. – Még a finanszírozási problémák sem tudták elvenni a kedvemet tőle. Ezt a történetet mindenképpen tovább akartam adni. Ismertem egy férfit, felesége volt, három gyermeke, de volt egy barátja is, akivel éveken át titokban találkozgatott. A felesége csak akkor jött rá, hogy kettős életet élt, amikor elvesztette őt. Ez volt a szikra, amely elindította bennem a filmet, de a történetet a nő szemszögéből is fel akartam tárni. Berlin a kedvenc városom. Hét éve már, hogy ott élek, de a jeruzsálemi gyökereimet sem számoltam fel. Sütni és főzni nagyon szeretek. Stílusosan fogalmazva minden hozzávalóm megvolt a történethez, már csak össze kellett gyúrnom, hogy fogyasztható legyen. Apám hívő, anyám ateista, ez is közrejátszott a forgatókönyv megírásában. Ahogy az én lelkemben, úgy Anat lelkében is hatalmas viharok dúlnak. Ő sem vallásos. A közeg azonban, amelyben él, a családtagok gondolkodása és a tradíciók nagyban befolyásolják a döntéseit. Érzelmeiben mégsem tudja megingatni senki és semmi. Bátran indul el egy számára ismeretlen úton.”

Thomas a magányából is ki akar lépni, amikor eldönti, hogy belép Oran otthoni világába. A film tehát nemcsak a szerelemről, a magány feloldásáról is szól. A rendező még azt is hozzáteszi: „A magára maradt cukrász és a fiát már egyedül nevelő feleség is újraépíti az életét, nyitottak egy új kapcsolatra, s bármilyen furcsa is: szerelmük közös tárgya köti össze őket. A nagyobb harcot a feleségnek kell megvívnia, hiszen a történelmi sérelmeken majd a következő, de az is lehet, hogy az azt követő nemzedék fogja igazán túltenni magát. Számomra A cukrász személyes vallomás. Nem is annyira azért, mert tükrözi Izrael és Németország történelmi-politikai viszonyát, hanem mert hétköznapi emberekről szól, akik félnek a múlt árnyékától, előítéletekkel küzdenek, majd minden nehézségen felülkerekedve egymásban lelnek támaszra.”

Thomas szerepének elnyeréséhez feltétel volt az is, hogy a színész sütni tudjon. Tim Kalkhof ezen a téren is kitűnőre vizsgázott. „Százkilencven színész közül választottam ki azt a húszat, aki a végén eséllyel pályázott a szerepre – mondja Ofir Raul Graizer. – A végén ketten maradtak, Tim volt az egyik. A válogatás utolsó körében már a feleséget alakító Sarah Adlerrel játszott, aki Izraelben és Franciaországban egyaránt ismert színésznő. Ő már öt éve tudta, hogy vár rá ez a szerep. Az elképzelésemnek végül Tim felelt meg, aki már a castingon is lenyűgözően játszott. Az viszont csak később derült ki, hogy a szülei pékek, azért tudott kamera előtt is olyan remek sütiket készíteni.”

A cikk folytatása itt olvasható.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!