A menedékkérők kitoloncolása ellen tüntettek Jeruzsálemben

A tüntetés Jeruzsálemben - fotó: "Megállítjuk a kitoloncolást"

Szombat este mintegy 1500-an vonultak végig a főváros utcáin és felszólították a kormányt, hogy állítsa le a 40 000, főleg eritreai és szudáni bevándorló erőszakos kitoloncolását – számolt be a Times of Israel hírportál.

A helyi lakosokból és menedékkérőkből álló tömeg többek között „Mondj nemet a kitoloncolásra”, „Szeresd felebarátodat mint önmagadat” feliratú táblákat hordozott. Felbukkantak olyan képek is, amelyek Izraelből kiutasított menedékkérőt ábrázoltak, akik végül meghaltak az Európa felé vezető úton.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány nagyszabású akciót indított az illegálisan Izraelben tartózkodó eritreai és szudáni menekültek kiszorítására. Felszólították őket, hogy vagy április 1-ig önként elhagyják Izraelt és akkor a kormány 3500 dollárt és egy Ruandába szóló repülőjegyet ad nekik, vagy börtönbe kerülnek és később erőszakkal toloncolják ki őket.

„Felszólítjuk a kormányt és a nyilvános szervezeteket, hogy állítsák meg a katasztrófát” – mondta Adi Har Tzvi, a szervezők egyike a Yedioth internetes portáljának. „A deportálás nem megoldás. Ha nem állítjuk meg, ez az akció szégyenfolt lesz az izraeli társadalom és a zsidóság erkölcsiségében.”

A kormányzat szerint a bevándorlók túlnyomó többsége – akiket “behatolókét” definiálnak –, inkább gazdasági, mint politikai menekült, ezért nincs joguk az illegális belépés után az országban maradni. A kitoloncolással foglalkozó tisztviselők visszautasítják azokat a vádakat, hogy rasszista politikai döntésről lenne szó, és felhívják a figyelmet arra, hogy tavaly 4000 fehér ukrán és grúz állampolgárt deportáltak bevándorlási bűncselekményekért.

A menedékkérők tiltakozásának támogatói úgy látják, Izrael nem tette meg az 1951-es menekültügyi egyezmény által megkövetelt minimumot annak érdekében, hogy megállapítsák, a bevándorlók valóban menekültek-e. Csak mintegy 6500 menedékkérő vett részt a belügyminisztérium menekültstátusz-meghatározási folyamatán, és ott mindössze 11 főt, vagyis 0,16 százalékot találtak befogadásra jogosultnak. Hasonló ellenőrzések után a legtöbb európai országban két számjegyű százalékos arányban minősítették menekültnek az eritreai és szudáni migránsokat.

A tüntetés Jeruzsálemben – fotó: “Megállítjuk a kitoloncolást”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.