Csatangoljunk csatatereken!

Avíttnak és az ájtatos képmutatók mindenkori önigazolására szolgáló szövegnek gondoltam a Bibliát, de minden megváltozott, mióta bakancsot húztam, hogy bejárjam helyszíneit. Más fénybe kerül a Gilboa hegyén egy tavaszi írisz virág mellett állva Dávid árulása: alig háromezer éve egy gaz filiszteus éppen itt nyilazhatta le szegény sors-, Dávid és ellenség üldözte, vívódó lelkű első királyunkat, Sault!

Élni kezdett a szöveg, személyiségük lett a királyoknak, bíráknak, prófétáknak, sőt még egy prófétanőnek is, és néha már azon kapom magam, hogy saját szórakozásomra böngészem az Ószövetséget. Nem csoda hát, hogy ezen a héten is lelkesen indultam a változatosság végett északra, hogy körülnézzek Jezréel völgyének szegélyén, ahol különösen izgalmas és tanulságos sztorikról számol be a Biblia.

Városromok Meggidóban – fotó: a szerző

Először El-Ahwat porló szikláit szemlélgettem – sajnos kerítéssel lezárták az egész ásatást, kulcs nem volt, úgyhogy csak búsan, kívülről. A Gilgálnál már megismert Adam Zertal régészprofesszor úgy gondolta, hogy Sisera hadvezér városát fedezte fel itt 1992-ben. Szardíniára is elutazott annak idején, ahol az egyik feltárt ókori kultúra döbbenetes hasonlóságot mutatott az ittenivel a neveket is beleértve. A honfoglaló, majd frissen letelepedett őseink életét alaposan megkeserítő “tengeri népek”, akiket a szöveg csak plistimként, vagyis filiszteusokként emleget, gyűjtőfogalom: többféle törzsből álltak. Az egyik csapatot Sardanának hívták, s nem alaptalan a feltételezés, hogy Szardíniáról keltek útra anno.

El-Ahwat kövei – fotó: a szerző

Közéjük tartozott Sisera hadvezér, ellene indult győzedelmes harcba Barak és Debóra prófétanő. Adam Zertal a szardíniaira hajazó szobrocskákat és építkezéseket talált, sőt az írott szövegek szerint arrafelé siserának nevezték a hadvezéreket, tehát nem is személynév lehetett. Ugye már az ókorban, az i. e. 13. században is kicsi volt a világ?

(El-Ahwathoz Cézáreánál jobbra a 65-ös, fel a hegyre jobbra a 6513-as, Somrónba vezető úton, Kacírnál pedig balra. Tömegközlekedés sajnos ide sem visz, csak szervezett utakkal látogatható, akkor se mindig…)

Éljenek a Biblia harcias, serény nőalakjai, magamban Debóra győzelmi énekét zengve, s a Sisera fejét elegánsan lenyisszantó Jáelre áldást mondva utaztam tovább Meggidó felé.

A város bejárata Meggidóban – fotó: a szerző

Meggidó látnivalói önmagukban is megtölthetnek egy teljes turista hetiszakaszt, de annyi csoda van a környéken, hogy csak pár órát töltöttem el a látogatóknak épített bemutatóhelyen és a hétezer éve kezdődött építkezések romjainál.

Gabonasiló Meggidóban két lépcsővel a ki- és berakodáshoz – fotó: a szerző

Ma már korszerű eljárásokkal 42 város rétegeit különítik el a régészek itt, a világ egyik legősibb városdombjának feltárásán. Kánaánita népek hozták létre, hogy közösen falakkal védjék magukat és gondosan művelt földjeiket az errefelé északról délre és keletről nyugatra haladó utakon megjelenő imposztoroktól, a hadvezérnek becézett komolyabb, szervezett bűnözőkről nem is szólva. Aztán a honfoglaló izraeli törzsek legyőzték, és izraeli városként élt tovább az i.e. 12. századtól.

Város-romok Meggidóban – fotó: a szerző

Archeológusok szorgos generációi ásták ki már a huszadik század eleje óta templomaikat, istállóikat, lakóházaikat, kapuikat, gabonatárolójukat és pompás vízelvezető rendszerüket, amely harcok és ostromok idején is biztosította a város ivóvízhez jutását, vagyis életben maradását.

A látogató ma is száraz lábbal juthat el a falakon kívüli forráshoz egy mélybe ásott kanálison, és noha nagyszerű élmény az elődök nyomán végigjárni a vízszállító ösvényt, s büszkék vagyunk csodálatos mérnöki képességeikre, mégis leszögezhetjük: nagyot lépett előre az emberiség, a csap elfordítása mégiscsak kellemesebb, ha választhatunk.

Leereszkedünk a vízelvezető rendszerhez Meggidóban – fotó: a szerző

Ezt a várost a Har (hegy) Meggidó szókapcsolat nyomán Armagedonként különös becsben tartja a kereszténység, szerintük itt lesz majd a világvége, Góg és Magóg harca. Jobb, ha ezt nem várom meg, úgyhogy vissza a kocsiba, és meg sem állok a Givat Hamoréig, ahol egy röpke gyalogtúrát teszek Ein Jezréelig, vagyis Jezréel kiapadt forrásáig. Vízhiány okán már nyakunkon lenne bizony az armagedon, de szerencsére a tengervíz sótalanításával legalábbis részben és nagyjából túl vagyunk ezen a gondon.

Meggidói kánaánita templom, a kerek kőoltáron áldoztak – fotó: a szerző

Séta közben a Bibliában igaztalanul feketére festett Akháb király szomorú sorsán meditálok, aki a kettészakadt zsidó királyságban Izrael uraként az i. e. 9. században szorgosan megerősítette Meggidó falait, és legyőzte az ellent, vagy talán még bölcsebben benősült, pl. feleségül vette a türoszi király lányát, Izabelt. Aztán a feleséggel jöttek a Baal istenek, amiért sikerei ellenére nem győzte szapulni kortársa, a monoteizmust mindenek felett hirdető Illés próféta  és a vele tartó ószövetségi szövegek.

Salamon király kapuja Meggidóban – fotó: a szerző

Persze még Akháb se fekete-fehér, róla mondják, hogy “הֲרָצַחְתָּ וְגַם יָרָשְׁתָּ?” Vagyis nem elég, hogy eltetted láb alól, még ki is sajátítottad vagyonát, merthogy éppen ezt csinálta  természetesen neje követelésére  szegény Nabottal, hogy megszerezze szőlőjét. Ezért is  harcol vele Illés próféta a korabeli rendőrséget, bíróságot, jogrendet megtestesítve. Ilyen a királyok sorsa, mindig odafigyelnek rájuk, még ők sem hághatják át az erkölcsi törvényeket büntetlenül. De messzire kalandoztam Akhábtól, természetesen csakis a véletlen műve bármiféle aktuálpolitikai párhuzam.

Meggidóból a Gilboa-hegyre tartok, hogy szemügyre vegyek még egy tragikus helyszínt a  Bibliából. Egyik kedvencem, a szomorú sorsú Saul király vesztes csatáját játszom újra fejben. Erről a helyről énekelte Dávid nem kevés álszentséggel: “Gilbóa hegyei, halottak mezeje! Ne hulljon rátok harmat, ne érjen titeket eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik többé olajjal. (2 Sámuel 1:21) Miközben ő maga biztos távolból figyelte az eseményeket, lepaktálva a filiszteus ellenséggel. Árulásban és krokodilkönnyekben már az ókorban sem volt hiány.

Itt történhetett Saul végzetes csatája a filiszteusok ellen – fotó: a szerző

Elgondolkozom rajta, hogy miért ide, a Saul könyökének nevezett hegyre csalogatta csatázni a mellesleg kiváló hadvezér Saul a filiszteusokat, a járhatatlan, meredek hegyoldalra, a sziklákhoz? De aztán eszembe jut, hogy azoknak jelentős tank-, akarom mondani harciszekér-flottájuk volt, neki meg olyan nem volt, és ez a filiszteus előny itt szertefoszlott. Igen ám, de nyilaik is voltak, amit akkor még nem ismertek az izraeli törzsek, s jól lenyilazták a fák között a közelharcot tervező Saul királyt. Dávid szerencsére tanult az esetből, s királysága idején meghonosította ezt a fegyvert, s megtanította használatát. Jobb későn, mint soha, nagy hasznát vették a következő évszázadok csatáiban.

Sétálok egy nagyot Saul erdejében, aztán behuppanok a kocsiba, és hazafelé állítom a Waze-t. Hullafáradt lettem, de érdemes volt kimászni a fotelből, ez a nap is tartalmasan telt el, kezemben a Bibliával.

Alant gyülekezett a filiszteus sereg Saul ellen – fotó: a szerző

 

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!