Izraeli katonai titkok kerültek ki az internetre

Izraeli katona
Izraeli katona (illusztráció) - fotó: IDF / Flickr

Az izraeli védelmi minisztérium egyik szigorúan titkos dokumentuma került ki az internetre – közölte kedden a Háárec című napilap.

Az Avigdor Liberman tárcavezető saját kezű aláírásával ellátott dokumentum a lapértesülés szerint az izraeli hadsereg ütőképességéről, illetve katonai eljárásairól tartalmaz bizalmas adatokat.

Egyelőre nincs tisztázva, hogy az irat nyilvánosságra kerülése mögött a minisztérium vagy a hadsereg hibája, esetleg hackertámadás húzódik meg. A Háárec szerint a dokumentum legalább két helyen említ olyan védelmi rendszereket, illetve mechanizmusokat, amelyek létét a zsidó állam hadserege eddig titokban tartotta. Mint a hadsereg egyik szóvivője a lapnak elmondta:

az egyik rendszer olyannyira titkos, hogy még a nevét sem lehet említeni egy telefonbeszélgetésben.

Másik leleplezés egy katonai egység különleges eljárásmódját érinti. Ennek nyilvánosságra hozatala most behatárolhatja az izraeli erők katonai lehetőségeit. A hadsereg szóvivője azt közölte a Hááreccel: a nyilvánosságra hozatal súlyos hiba volt az információs biztonság tekintetében. Hozzátette: az ügyben vizsgálatot rendeltek el.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

FORRÁSMTI
MEGOSZTÁS