Kompromisszumos megoldás született a koalíciós válságra Izraelben

Két ultraortodox képviselő a kneszetben (illusztráció) - fotó: Amos Ben Gershom / GPO

A koalíció pártjai kompromisszumos megoldást találtak az ultraortodoxok katonai szolgálat alóli felmentését biztosító törvény ügyében, ezzel megoldódott a koalíciós  válság, és elhárult az előrehozott választások veszélye Izraelben – jelentette a tízes kereskedelmi tévécsatorna esti hírdója kedden.

A kabinetben részt vevő kisebb pártok a hírmagyarázók szerint  Benjámin Netanjahu miniszterelnök háta mögött egyeztek meg, mert – a kormányfővel ellentétben – nem állt érdekükben a jobboldali ultraortdox kormány felbomlása másfél évvel mandátumának lejárta előtt.

A válságot kirobbantó Egyesült Tórapárt meghátrált az ultraortodoxook katonai felmentését biztosító törvénykezés követelésében. Beleegyeztek, hogy csak első olvasatban szavazzanak a kneszetben indítványukról, és ennek fejében is készek voltak megígérni támogatásukat a 2019-es költségvetés megszavazásához még a kneszet téli ülésszakán, vagyis a közeli napokban.

Eredetileg ragaszkodtak hozzá, hogy három olvasatban voksoljanak, és véglegesen fogadják el javaslatukat a törvényhozásban, de erről lemondtak, és ezzel valójában elhalasztották a döntést az ügyben.
A legnehezebben a vallásellenes, és a katonai szolgálat  általános  kiterjesztését követelő Avigdor Liberman adta be a derekát. Őt végül  az  győzte meg a kormányzás folytatásáról, hogy az utóbbi napokban megjelent közvélemény-kutatások pártja meggyengülését mutatták.  Ezért nem állt érdekében a közeli, Netanjahu által már júniusra  szorgalmazott választás.

Az utóbbi két hétben minden nap, sőt olykor naponta többször is változott a politikai helyzet Jeruzsálemben. A média szinte óránként számolt be vagy arról, hogy várhatóan a kabinet felbomlásával végződik a koalíciós válság, és már júniusban előrehozott választásokat tartanak, vagy arról, hogy van remény a megállapodásra és elhárult a kormány feloszlatásának veszélye.

A helyi szakértők szerint Netanjahu júniusra előrehozott voksolást szeretett volna, hogy a korrupciós ügyek ellenére megerősödve, a parlamenti választásokat  egyfajta bizalmi népszavazássá változtatva nézzen szembe a várható vádemeléssel.
Kampányához jelentős előnyt jelentett volna az ország kikiáltása hetvenedik évfordulójának ünnepségsorozata áprilisban, majd az amerikai nagykövetség májusi Jeruzsálembe kültöztetése, mert a sikereket személyes érdemeiként tudta volna bemutatni.

A koalíció kisebb pártjai azonban útját állták elképzeléseinek, mert számukra igen előnyös a jelenlegi kormány egy a vádak miatt meggyengült, és ezért pártérdekeik számára zsarolhatóbb kormányfővell Ezért inkább maguk között oldották mega 2015 óta regnáló kormány eddigi legsúlyosabb válságát.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI