Újabb összecsapások a Gázai övezetnél, többen megsérültek

határmenti összecsapások - fotó: youtube screen

Három palesztin megsebesült a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a gázaiak között pénteken kirobbant összecsapásokban – jelentette az izraeli sajtó.

A Háárec című újság úgy tudja, hogy a három palesztint izraeli lövedékek sebesítették meg. Mindhármunkat az övezet északi részén, Dzsebáliától keletre érte lövés.

Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentették, hogy tömegoszlató eszközöket, s  ha szükséges, lőfegyvert is használni fognak a határsértőkkel szemben.

A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolyog a környéken. A füsttel – és tükrökkel – az izraeli mesterlövészeket igyekeznek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.

Mahmúd al-Zahar, a Hamász szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnának, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.

 

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI