Egy katonaság előtt álló fiataloknak szóló egyéves program (Mechina Kdam Cvai – Bnei Cion) keretében szervezett túra 25 résztvevőjéből kilencen meghaltak (nyolc lány és egy fiú), egy lány pedig eltűnt, miután egy hirtelen jött sivatagi áradás magával sodorta őket az idő nagy részében rendkívül száraz Nahal Tzafitban.

A fiatalok az erős esőzések miatti áradásveszélyre figyelmeztető felszólítások ellenére kezdték el előző nap a túrát a Júdeai-sivatag déli részén.

Fotó: képernyőkép

A rendőrség, a légierő 669 nevű mentőegysége, helyi sürgősségi keresők és mentők, környékbeli lakosok – még gumicsónakokkal is – mindent megtettek, hogy felkutassák és kimentsék a bajbajutottakat.

Fotó: Negev Tűzoltás és Mentés

A túrázók keresésében az izraeli biztonsági erők és katonai helikopterek is részt vettek, a Tzafit folyó medrét pásztázták, amely a Holt-tenger déli részénél fekvő hasadékvölgyben vezet. A csoport tizenhárom tagját a mentőcsapatok sértetlenül kiszabadították. Kettő enyhe sérüléseket szenvedett.

Fotó: Negev Tűzoltás és Mentés

Az áldozatok közül való lányok párbeszédének részlete a tragédiát megelőző napon: “A sorssal játszunk.” “Meg fogunk halni. Komolyan.” “Már bocs, de totál furcsa, hogy ilyen időben kivisznek.” “Hahahaha, ne túlozz. Nyilván van eszük és más helyre visznek, és száraz helyen alusztok.” “Nem hiszem el, hogy ilyen időben túrázni megyek. Nem ésszerű, hogy olyan helyre megyünk, ahol minden árvíz.”

Az áldozatok közül valók párbeszéde a tragédiát megelőző napon. – fotó: képernyőkép / Hadasot

Az Oktatási Minisztérium bejelentette, hogy a Mechina nem kérte engedélyét a Nahal Tzafitban való túrázásra: “Egyáltalán nem tudtuk, hogy ilyen utakon járnak.” A Honvédelmi Minisztérium ezzel szemben kijelentette, hogy az Oktatási Minisztérium a felelős: “Nagyon sajnálatos, hogy egy ilyen napon nem csak hogy az illetékes testület nem vállalja a felelősséget, tetejébe egy másik félre hárítja azt.”

Csütörtök este azonosítottak a halottakat: Tzur Alfi – Mazkeret Batya; Gali Belali – Givatayim; Ilan Bar ShalomShani Shamir – Shoham; Ella Or – Maale Adumim; Maayan Barhum és Yael Sadan – Jeruzsálem; Agam Levi – Herut mosáv; és Romi Cohen – Maor mosáv. Emlékük legyen áldott.

Pénteken a rendőrség őrizetbe vette a Bnei Tzion mechina igazgatóját és egyik oktatóját gondatlanságból okozott emberölés gyanúja miatt. Kihallgatásuk után bíróság elé állítják, ahol a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezésük meghosszabbítását kéri.

Izraelben nagy mennyiségű csapadék esett az utóbbi két napban, ami országszerte áradásokat idézett elő. Kedden egy 17 éves palesztin lány fulladt árvízbe Betlehem közelében, egy izraeli-arab kamasz pedig ugyancsak a sivatagos Dél-Izraelben vesztette életét a hirtelen jött áradások miatt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.