Politikai színház?

A miniszterelnök által tegnap nyilvánosságra hozott, hírszerzési forrásokra hivatkozó információi nagyrészt újrahasznosítottak. Netanjahu valószínűleg azt próbálta elérni ezzel a sokak szerint szükségtelen bemutatóval, hogy meggyőzze az Egyesült Államokat és az európai országokat, hogy vonják vissza az Iránnal kötött nukleáris megállapodást. A miniszterelnök valójában nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy Irán ma is megszegi a megállapodást. Az általa bemutatott információk többsége már 2011-ben megjelent a NAÜ-jelentésben, amely konkrét adatokat tartalmaz Irán katonai nukleáris programjairól, beleértve az Amad projektet is, amelyet egyelőre polcra tettek.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy tartalmaznak Washington számára is „új és sürgető elemeket” Teherán azon erőfeszítéseiről, hogy „rakétákkal célba juttatható atomfegyvereket” fejlesszen ki: „ezek a tények megegyeznek azzal, amit az Egyesült Államok régóta tud: hogy Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja van, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől“.

A hírügynökségeknek eljuttatott közleménynek később a Fehér Ház honlapján olyan változata jelent meg, amely már múlt időben fogalmaz az iráni atomprogramról: vagyis a mondat úgy végződik, hogy “Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja volt, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől”. A Fehér Ház egyúttal bejelentette, hogy a Netanjahu által nyilvánosságra hozott információkat részletekbe menően megvizsgálják.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn este megerősítette, hogy a nyilvánosságra hozott információk megbízhatóak és jó részük eddig valóban nem került nyilvánosságra, és az új dokumentumok pontosan kirajzolják majd az iráni atomprogram léptékét. Az amerikai diplomácia irányítója – aki hétfőn délután Izraelben megbeszélést folytatott Netanjahuval, majd Jordániába repült – a kíséretében utazó újságíróknak nyilatkozott a repülőgépen.

Netanjahu előadásának talán annyi értéke van, hogy bemutatta a nagyszerű hírszerzési teljesítményt, melynek stratégiai elrettentő, akár háborút megelőző ereje is lehet: ha a több mint 1000 kilométerre lévő ellenséges Iránban a Moszad ellophatja annak legtitkosabb és legkomolyabban őrzött archívumát, akkor az iráni vezetés nem érezheti magát biztonságban.

Időközben a Kneszet felhatalmazta Netanjahut és Libermant, hogy szükség esetén a kormány megkérdezése nélkül is háborút indíthatnak…

Netanjahu: ezek a bizonyítékai, hogy Irán atomfegyvert fejlesztett

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.