Holt-tengeri tekercsek – új felfedezést tettek

holt-tengeri tekercsek
Tekercstöredék szabad szemmel (jobb oldalon) és infravörös fény alatt (jobb oldalon). Illusztráció: Izraeli régészeti hivatal

Izraeli kutatók eddig ismeretlen szövegtöredékeket fedeztek fel a 2000 éves holt-tengeri tekercseken.

A szövegtöredékeket új képalkotó technológia segítségével tették láthatóvá – közölte szerdán az izraeli régészeti hivatal szóvivője. Az eljárást eredetileg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számára fejlesztették ki.

Az i.e. 3. és az i.u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket i.u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

Az első tekercseket 70 éve fedezték fel beduin kecskepásztorok. 1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn.

Sok töredéket kis mérete és rossz állapota miatt a felfedezés után egyszerűen dobozokba tették – olvasható a régészeti hivatal közleményében.

Oren Ableman, a Jeruzsálemi Egyetem kutatója infravörös fény segítségével szabad szemmel nem látható tinta nyomaira bukkant néhány töredéken.

Egy óhéber betűket tartalmazó tekercsdarabról azt gyanítják, egy eddig ismeretlen kézirat töredéke lehet.

Egy másik egy úgynevezett templomi tekercsből származik, amely szertartások utasításait írja le. A töredékek a Times of Israel helyi lap szerint mindössze néhány négyzetcentiméteresek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI