Netanjahu: Irán átlépett egy határt, ennek megfelelően válaszoltunk

Benjamin Netanjahu szónokol, 2015
Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Irán átlépett egy határt, és ennek megfelelően válaszoltunk – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli légierő csütörtökre virradóra Szíriában, iráni katonai célpontok ellen végrehajtott rakétacsapásairól a kormány rendkívüli ülésén.

Az izraeli hadsereg többtucatnyi, Szíriában elhelyezett iráni katonai létesítményt támadott válaszul a Golán-fennsíki izraeli hadállások ellen kilőtt rakétákra, amelyeket Izrael szerint az iráni al-Kudsz Brigádok indítottak el.

“Elhúzódó hadjáratot folytatunk, és politikánk egyértelmű: Irán nem sáncolhatja el magát katonailag Szíriában” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.

“Egyértelmű üzenetet küldtem Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének: Iráni célpontok ellen léptünk fel Szíriában. De ha a szíriai hadsereg ellenünk cselekszik, akkor ellene is fel fogunk lépni. Most pontosan ez történt. A szíriai légvédelem rakétákat lőtt ránk, ezért lőttünk rájuk” – tette hozzá.

“Aki ránk próbál támadni, azt hamarabb megtámadjuk. Katonai erőnk védelemben és támadásban egyaránt kifogástalan felkészültségének köszönhetően kudarcot vallott az iráni támadás” – mondta Netanjahu.

“Egyetlen rakéta sem ért földet izraeli területen, Izrael népe büszke a hadseregére, és megbízik benne” – nyilatkozta. “A nemzetközi közösségnek meg kell akadályoznia al-Kudsz Brigádok szíriai megtelepedését Szíriában. Egyesült erővel ott, és mindenütt máshol is ki kell tépnünk terjedő gonoszságát” – vélekedett a kormányfő.

A biztonsági kabinet tagjai a ynet szerint a csütörtöki értekezleten beszámolót hallgattak meg az izraeli csapások eredményeiről, megvitatták a különböző lehetséges iráni válaszokra való felkészülést, és teljes mértékben támogatták Benjámin Netanjahu és Avigdor Liberman védelmi miniszter eddigi lépéseit.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI