…és a régi dicsőség: Izrael korábbi eurovíziós győzelmei

Milk and Honey / Eurovision 1979 / Israel / Hallelujah

Netta Barzilai csodálatos sikerével már negyedszer szerezte meg az első helyet Izrael számára. Tökéletes alkalom, hogy végignézzük a régebbi győzelmeket, melyek után a Jeruzsálem, a zsidó nép örök fővárosa rendezhette a nemzetközi dalfesztivált.

Először 1978-ban diadalmaskodott az ország énekescsapata egy könnyed, igazi hetvenes évekbeli sramlicsodával.

A következő évben ismételt a Tej és Méz csapata! Pedig ezúttal zsidósabb, és némiképp mélyebb húrokat pengettek az azóta is rendre játszott, klasszikussá vált Hallelújával.

Hosszú, szomorú szünet követte őket. A régi, fergeteges sikerek már-már a múlt ködébe vesztek, amikor végre megjelent Dana International, Izrael jemenita transzdzsender reménysége, és minden újra összejött! A Díva jó dal volt jó helyen, és 1998-ban jókor, amikor a nagyvilágban és Európában és jogaikért küzdöttek a másféleségek képviselői.

Tanulság: akkor sikerül, ha bátrak vagyunk és korszerűek, és persze mindenek felett a tehetség: Netta Barzilainak mindebből bőven jutott!

Netta nyerte az idei Eurovíziót

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!