Mi jut eszedbe a kultúra szóról? Számomra évekig a színházat és a múzeumokat, a kultúrember pedig azt jelentette, hogy művészetről, politikáról, filozófiáról és más témákról is el lehet valakivel beszélgetni.

Később, mikor már jó ideje Izraelben éltem, megértettem, hogy a szó ennél sokkal tágabb jelentésű, magában foglal mindent, amit teszünk vagy gondolunk. Ha valaki nem vesz részt minden kulturális eseményen, nem azt jelenti, hogy az illető kulturálatlan, viszont ha ott feszít minden premieren és naponta olvas szépirodalmat, ezzel nem feltétlenül bizonyítja kulturáltságát.

Azt is meg kellett tanulnom, hogy ha nekem egyik kultúra jobban megfelel, mint a másik, egyáltalán nem biztos, hogy az a jobb. Rájöttem, hogy bizonyos szokásokat nem lehet összehasonlítani, netán becsmérelni. Sőt. Semmit nem érdemes becsmérelni.

Izraelbe érkezésemkor úgynevezett kultúrsokk ért, bár akkor, 13 évesen, nem igazán használtam vagy ismertem ezt a szót. Pedig milyen kár! Hátha könnyített volna a döbbenet elviselésén. Úgy éreztem ugyanis, hogy nem tudom megemészteni a különbségeket. Magyarország és Izrael kultúrája között – úgy véltem – áthidalhatatlan szakadékok vannak. Nem volt elég, hogy másképpen beszélt mindenki – a nyelvet még valamennyire sikerült elsajátítanom –, de mások voltak az arckifejezések, a gesztikuláció, mindenki érthetetlen módon reagált mindenre, mást talált viccesnek vagy szomorúnak, egyszóval teljesen más értékrenddel bírt.

Kamaszként mindez valószínűleg azért zavart annyira össze, mert ebben a korban még az eredeti kultúrát próbálja az ember megérteni, mikor ott terem egy másik, no, erre köss csomót!

Néhány év múlva megpróbáltam visszaköltözni, de akkor már ott lógtam ki a sorból: így jut el az ember kulturálisan a senki földjére, azt hiszem.

Úgy alakultak a dolgok, hogy már jó ideje Izraelt mondhatom állandó lakhelyemnek, talán hazámnak is. Úgy tűnik, hogy ez a kijelentés örökre gondot fog okozni, ugyanis látom egy kultúra minden oldalát, amelyet csak kívülálló láthat, tehát a jót szeretem, a rosszat nem, így egyikkel sem tudok száz százalékig azonosulni. Ezzel szemben élvezettel használom mindkettő előnyösnek vélt részét, és sokszor megnevettet, amikor a kettő összecsap bennem, vagy másban.

Itt van például a szemtelenség vagy pofátlanság, vagyis a hucpá.

Eleinte, mikor kizárólag európaiként szemléltem, felháborított. Amióta az eszemet tudom, arra tanítottak, hogy legyek kedves, köszönjek előre, várjam ki a sorom, ne tolakodjak, ne kiabáljak, érveljek inkább, ne veszekedjek, legyek türelmes és szófogadó, önfeláldozó, jó, szorgalmas, akkor majd minden rendben lesz, elintéződnek a dolgok, a jók győznek, megdicsérnek, értékelnek és előléptetnek. Aha.

Aztán itt Izraelben meglepetés ért! Mert itt mindez, úgy ahogy van, nem jellemző. Pedig én olyan szépen megtanultam!

Itt, ha a felsorolt szokások szerint cselekedtem a hétköznapjaimban, ellentétes hatást váltottam ki. Nem értem el sehova, nem értem el semmit, jó esetben észre sem vettek, rossz esetben átgyalogoltak rajtam, akár szó szerint is. Ha nem kiabáltam ott, ahol kellett, nem hallgattak meg. Ha nem tolakodtam, lemaradtam, kimaradtam valamiből, vagy éppen bezáródott egy ajtó az orrom előtt. A vállalt túlóráimért cserébe nem fizetést emeltek, hanem még több túlórát vártak el, majd pofákat vágtak, ha már nem vállaltam többet. Addig-addig, míg két választásom maradt: vagy sértődötten, szemeimet forgatva, szörnyen kulturáltan szenvedek, vagy beengedem a keletet.

Ha jól szeretnéd érezni magad, a másodikat ajánlom, de nem kell teljesen kivetkőzni önmagunkból, csak éppen levetkőzni néhány, itt nem működő tulajdonságot, mint például a túlzott jólneveltség.

Ha rám hallgatsz, kezded azzal, hogy felemeled az európai gyerekkorod óra elnyomott önbecsülésed a varangyos béka hátsó fertálya alól. Ha pedig mégis tisztában vagy értékeiddel, nézz szembe azzal, hogy valószínűleg nem európai nevelést kaptál, ami persze egyáltalán nem baj. Légy annak tudatában, hogy mennyit érsz, és senkinek se hagyd, hogy ezt nálad jobban tudja. Nem, ez nem azt jelenti, hogy beképzelt lennél! Mondd ki bátran, ha valami nem tetszik! Próbáld ki milyen érzés tolakodni, és meglátod, mennyivel felemelőbb érzés, hogy nem maradsz hátul, sokkal jobb, mint a sor végén morgolódni magadban. Hagyd ezt másra, esetleg arra, akinek nálad kevesebb ideje van itt. Békélj meg a Közel-Kelettel!

Szólíts meg vadidegeneket a kávézóban, mintha sok éve barátok lennétek, mintha pontosan két mondat között hagytátok volna abba a társalgást, és nem fog leszakadni az ég! „Nahát, én most vagyok itt először, milyen szép ez a hely!” Ahogyan héberül mondják: azok a dolgok, amiket onnan látunk, nem láthatók innen!

Meg fogsz lepődni, hogy mennyi új élményben lesz részed, és mennyi frusztráltságnak inthetsz majd búcsút! Az ilyenféle változtatásoktól nem leszel majd kevésbé kulturált, csupán izraeliként érzed majd magad jobban… Aztán értesíts, hogyan sikerült! „Én most vagyok itt először, szép ez a városrész. Nemde?”

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!