Néhány napja megtagadták a hétvégi eltávozást azoktól a polgári parancsnoksághoz tartozó katonáktól, akik egy állami vallásos iskolában általuk tartott képzés során nem voltak hajlandók kipát tenni a fejükre, illetve azoktól a katonalányoktól, akik nem akarták szoknyára cserélni a katonanadrágot. Az esettel több írásában is foglalkozott a Haaretz, de a Messiék körüli botrány zaja miatt szinte senki nem vette észre a felháborító ügyet.

A hadsereg szóvivője szerint nincs szó a Cahal hivatalos politikájáról: „A katonák és katonalányok szolgálatuk során nem kényszeríthetők arra, hogy akaratuk ellenére kipát, vagy szoknyát viseljenek – mondta. – Választhatnak, hogy tiszteletben tartják-e az iskola kérelmét, vagy elutasítják azt. Ha megtagadják, akkor nem kötelesek a képzést leadni.”

A katonák beszámolói azonban azt bizonyítják, hogy a tényleges politika más: „Büntetést kaptam. Bent tartottak anélkül, hogy bíróság elé állítottak volna, ahol elmondhattam volna álláspontomat” – mondta az egyik katona.

„Ez egy iskola, nem zsinagóga”

– próbálta magyarázni az iskolaigazgatónak, aki megkérte őt, hogy tegyen kipát a fejére.

A kipa nem része a katonai egyenruhának. Ha világi iskolában kérték volna vallásos katonától a kipa eltávolítását, óriási botrány tört volna ki (jogosan), de mikor vallástól szabad emberek érzéseinek sárba tiprásáról van van szó – ijesztően nagy a hallgatás.

Igazságtalan az a gyakorlat, hogy világi katonák parancsra kötelesek hitükkel és lelkiismeretükkel szemben cselekedni csak azért, hogy a vallásos iskolák diákjait távol tarthassák a világi életstílustól.

Vörös fénynek kell kigyulladnia minden normális érzésű embernél: Ez súlyos esete a vallási kényszernek, és a hadsereg büntető erejével való visszaélésnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a világi katonákat abban, hogy a jövőben megtagadják a kipa viselését.

Úgy tűnik, hogy az IDF egyes parancsnokai számára az iskola és a zsinagóga közötti alapvető különbség elmosódott, és a tolerancia, a multikulturalizmus szellemében úgy vélik, hogy a kipa viselésének igénye magától értetődő, és megengedhető azok megbüntetése, akik nem e szerint cselekszenek.

Ezek a parancsnokok értékzavarban szenvednek és nincsenek tisztában jogkörükkel.

A katonák szavaiból kiderült, hogy nemcsak a vallási kényszer eltorzult normája gyökerezett mélyre, hanem arra való törekvés is megfigyelhető, hogy elrejtsék a katonák elől a hadsereg valódi parancsát, amelyik azt írja elő, hogy nem lehet kipaviselésre kényszeríteni senkit. A nem hivatalos kényszer alkalmazása félelmet kelt a katonákban.

A vallásosítás jelensége burjánzik a hadseregben, és jó lenne, ha Gadi Eizenkot vezérkari főnök – aki a kádenciájának elején úgy tűnt, hogy háborút indít a jelenséggel szemben, de gyakorlatilag intézményesítette azt – megállítaná a folyamatot, mielőtt a hadsereg kohézióját erodálná.

Az IDF-nek ki kellene vizsgálnia az eseteket, megbüntetnie a hadsereg parancsát megsértő parancsnokokat, akik visszaéltek a hatalmukkal, és elrejtették a hadsereg utasításait a katonák elől.

További, nem kevésbé aggasztó kérdés, hogy miért kérik a vallásos iskolák világi katonáktól vallásos jelképek viselését? Milyen üzenetet akarnak közvetíteni a diákoknak, amikor azt követelik, hogy képmutató módon jelenjenek meg? És mi történt az alapvető irányelvvel:  „Ne tégy hamis tanúbizonyságot!”

Mi van, ha a vallásos nebuló nadrágos katonalányt lát az iskola előtt?

Vagy ha a gyerek rájön (mert rájön), hogy vallásosnak beöltözött katonák valójában világiak? A hazugság mindig kiderül, kár belegabalyodni. Sokkal könnyebb elmagyarázni azt, hogy világi emberek is léteznek, sőt még jó emberek is akadnak köztük.

A világi katonák vallási iskolába való érkezését arra használhatták volna a tanárok, hogy átadják a gyerekeknek a különböző identitású emberek elfogadásának és tiszteletének üzenetét. Vagy lehetett volna egyszerűen nem hazudni, és nem rávenni a hadsereget, hogy működjön együtt a hazugsággal. Ehelyett ezek az iskolák úgy döntöttek, hogy egy monoton és archaikus világot mutatnak be a tanulóknak, amelyben nincs hely „nekik”, sőt, nincsenek is „ők”, csak „mi” létezünk. Ez roppant hülye és felháborító gyakorlat, de leginkább nagyon szomorú.

Salátakisérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!