Izraeli high-tech fejlesztések palesztin programozókkal

Fotó: Rawabi techHub

Izrael évek óta high-tech és start-up nagyhatalomként ismert a világban, de az elsőbbség megőrzésének egyik fontos eleme a megfelelő szakember-utánpótlás, ami a számos állami program ellenére akadozni látszik. Erre lehet megoldás egy évek óta működő, de mostanra nagyobb publicitást kapott módszer, a „Szomszédok kölcsönzése”. Az izraeli és palesztin vállalkozók által egyaránt win-win (kölcsönösen nyertes) szituációként értékelt együttműködés keretében Ciszjordániában élő palesztin mérnökök és programozók bérmunkában végeznek fejlesztéseket izraeli és nemzetközi cégeknek.

A Jokneámban bejegyzett Mellanox Technologies évek óta foglalkoztat palesztin programozókat, és mint David Slama, a cég Palesztin Hatóság területén folyó tevékenységéért felelős igazgatója a NoCamels izraeli technológiai portálnak elmondta, azon dolgoznak, hogy izraeli és palesztin programozók bevonásával egy közel-keleti Szilícium-völgyet hozzanak létre a térségben. David Slama szerint az izraeli cégek már most is kiszervezik a fejlesztési munkák egy részét Kelet-Európába vagy Ázsiába, de valójában nem kellene messzire menniük, hogy megfelelő szakembereket találjanak, hiszen évente 3000 palesztin informatikus szerez diplomát, akik zöme nem talál megfelelő munkát a lakóhelyén.

A Mellanox az évtized elején kezdett együttműködésbe a Ramallahban működő, IT szolgáltatásokat nyújtó ASAL palesztin vállalkozással. Az ASAL jelenleg 250 magasan képzett programozót és fejlesztőt alkalmaz a Ciszjordániában és a Gázai-övezetben, akik bérmunkában többek között izraeli vállalkozásoknak is dolgoznak. A szakemberek mintegy fele éppen a gyorsan növekvő Mellanoxnak programoz.

Mindössze egy órányi autóútra Tel-Avivtól, és csupán néhány percre Jeruzsálemtől számos rátermett és tehetséges palesztin programozót gyűjtöttünk össze egy helyre, mert

úgy hisszük, jövőnk záloga nem politikai játszmák sora, hanem egy tudásbázisú és innovatív exportképes gazdaság

– nyilatkozta a NoCamels-nek Murad Tahtoub, az ASAL ügyvezető igazgatója. A Mellanox legújabb palesztin programozói a Jeruzsálemtől mindössze 20 kilométerre fekvő Rawabiban működő Technológiai Központban dolgoznak. A palesztin üzletember, Bashar Masri és quatari befektetők 1,4 milliárd dolláros beruházásával létrehozott új város félúton helyezkedik el Tel-Aviv és Amman között, hidat képezve az izraeli és a közel-keleti vállalkozások között. Masri úgy képzeli, Rawabi lehet Ciszjordánia Tel-Avivja, a Palesztin Hatóság high-tech és start-up központja. Jelenleg Ramallahból próbál mérnököket és fejlesztőket átcsábítani a mindössze 17 kilométerre fekvő, még épülőben lévő Rawabiba, ahol hamarosan go-kart park, szabadtéri koncerteknek helyet adó amfiteátrum, angol nyelvű iskola és modern felszereltségű egészségügyi központ nyílik majd.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.