Az izraeli társadalom felépítése nagyon érdekes és elég különlegesnek mondható, bár ez természetesen minden társadalomról elmondható. Egyszerre szupermodern és középkori, mélyen vallásos és liberális fellegvár, elnyomó és a Közel-Kelet demokratikus szigete. Egyszerre van jelen a türelmetlen egoista tolakodás és a végtelen türelem a rászorulókkal szemben.

Ebben a rovatban az izraeli társadalmi és politikai élet érdekességeit szeretném bemutatni izraeli és európai szemmel, és néhol összehasonlítani a Magyarországon elfogadott normákkal.

Vallás és demokrácia

Az izraeli demokráciát sok kritika éri, melyek jelentős része természetesen jogos. Az utóbbi időben a magyar médiában egyre többet hasonlítják Netanjahu vezetési stílusát Orbánéhoz. A kettő között mégis óriási különbség van, leginkább a társadalom demokráciafelfogásában és az ebből következő elvárásban és számonkérésben.

Az izraeli demokrácia nagyon furcsa és összetett: egyszerre haladó és stabil, elmaradott és középkori. Sok szempontból egy szinten áll a legfejlettebb demokráciákkal, de vannak területek, ahol valamiféle vallási kalifátus szintjét hozza.

Két jelentős terület van, ahol az izraeli demokrácia súlyos problémákkal küzd, illetve ahol egyáltalán nem demokratikus: a vallás és az állam szétválasztása, illetve a palesztin–izraeli konfliktus területe. Mindkettő nagyon összetett probléma, mely az élet szinte minden területét befolyásolja, és melynek következtében nagyon komoly törésvonalak és ellentétek vannak társadalmi rétegek között.

Status quo

Az El Al járatokon rendszeres forgatókönyv, hogy a felszállás előtt az ortodox vallásosok cserélgetni kezdik helyeiket, mert nők és férfiak nem ülhetnek egymás mellett (hacsak nem családtagok).
A szekularizált társadalom számára ez egyszerre nevetséges és szörnyen idegesítő jelenség. Rendszeresen hosszasan próbálják a légiutas-kísérők meggyőzni az egyedül utazókat, hogy üljenek máshová és ezzel ortodox nők vagy férfiak számára „elfogadható” helyeket szabadítsanak fel. A legutóbbi ilyen incidens után a Nice (6500 főt foglalkoztató technológiai vállalat) vezérigazgatója bejelentette, hogy mostantól bojkottálják az El Al-t, amiért enged a vallási terrornak és hátrányosan megkülönbözteti a nem ortodox utazókat.

Az eset jól mutatja a feszültségeket az ortodox vallásos és a világi társadalom között. Ez a feszültség minden bizonnyal az egyik legnagyobb problémája Izraelnek. Gyökerei az államalapítási erőfeszítésekhez vezetnek vissza, elmélyülése pedig a politikai játékok eredménye.

A status quo az izraeli társadalmi és politikai berendezkedés egyik legmeghatározóbb pontja. Nem törvény, nem egyezmény, nem bírósági határozat és nem kormányrendelet. Egy egyezség, amely az államalapítás előtt született, s mely a mai napig kiindulópontja a koalíciós alapszerződésnek minden kormányban. Ez az egyezség határozza meg a vallás és az állam viszonyát a vallásos társadalom számára legfontosabb pontokban.

A status quo az állam alapításának hajnalára vezethető vissza: az ENSZ felosztási tervének elfogadásáért folytatott küzdelemben David Ben Gurion, illetve a Szochnut Hayehudit (A Zsidó Ügynökség Izraelért) vezetői levelet küldtek az Águdát Iszráel (ortodox párt) vezetőinek, melyben támogatásukért cserébe felajánlották, hogy a vallásosok számára legfontosabb kérdésekben megállapodjanak. Ez a megállapodás elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy az ENSZ elfogadja a felosztási tervet, melynek feltételéül szabta, hogy mind a vallásos, mind a szekularizált csoportok aláírják; eredményeképp a házasság, a kóserség, a független vallásos oktatás és a szombat tartásával kapcsolatban született egyezmény, melyet status quonak neveztek el, s mely a mai napig alapja Izrael társadalmi berendezkedésének.

Az ortodox lakosság számaránya folyamatosan nő, és ezzel politikai, gazdasági ereje egyre nagyobb befolyással bír a társadalmi életre, melynek következtében a feszültség is folyamatosan nő. A hírek állandó részét képezik az összetűzések, a pártok programjainak alapvető része a vallásos törvények szigorítása, vagy azok enyhítése. Sűrűsödő utcai, munkahelyi, családi viszályok jelzik a probléma súlyát, mely sokak szerint nagyobb, mint az arab–izraeli viszályé.

Ortodox zsidó fiúk egy ultraortodox negyedben Jeruzsálemben – fotó: RICIfoto / Shutterstock

Pontos népszámlálási adatok nem állnak rendelkezésre, de a statisztikai hivatal egy 2011-es felmérése alapján a lakosság 9%-a ortodox, 25%-a vallásos, 23%-a hagyományőrző és 43% nem vallásos. Ahhoz, hogy ezeket a számokat jobban megértsük, ismerni kell az izraeli vallási társadalmi rétegeket: az ortodox a fekete öltönybe vagy kaftánba öltöző, mélyen vallásos réteget jelenti, akik számára a vallás nemcsak hitet és életfelfogást jelent, hanem magának a vallásnak élnek: folyamatosan tanulnak és az életük minden mozzanatát a vallási szabályok szabják meg. Az ortodoxok szinte kizárólag saját közösségük tagjaival érintkeznek, azon belül házasodnak. A nem ortodox vallásosok is mélyen hívő emberek, akik tartják a vallási szabályokat, de közben világi életet élnek. Szemben az ortodoxokkal szívesen barátkoznak és érintkeznek nem vallásos emberekkel is. A hagyományőrző, vagy egyáltalán nem vallásos rétegek jelentős része kisebb-nagyobb mértékben kötődik a zsidó hagyományokhoz. Teljesen általános a brit mila, a bar micvó és még néhány jelentősebb zsidó szokás megtartása. Elsősorban a keleti származású zsidóknál erősebb ez a hagyományőrzés, mely sokkal inkább a zsidósághoz mint néphez és nem mint valláshoz köthető.

A szekularizált társadalom, szemben az ortodox és mélyen vallásos rétegekkel, kimondottan liberális nézeteket vall. Tel-Avivban nem tudsz elég furcsa lenni ahhoz, hogy feltűnést kelts az utcán. Természetes, ha két anya nevel gyermeket, ha muzulmán, zsidó és keresztény együtt ünneplik a karácsonyt. Lehet csokitélapót és csokinyuszit kapni, és nyugodtan tekerhetsz füvet a kocsmában. A tengerpart tele egész éjjel, a múzeumok szombat reggel, fesztiválok és koncertek az egész világból, a parkokban pedig egymás mellett üvölt a keleti és az európai pop. Szinte folyamatos a fesztiválhangulat.

A status quo egyezményből kinőtt törvények és kormányrendeletek pedig megpróbálják összehangolni e két külön világban élő társadalmat. Sikertelenül.
Mindkét oldal úgy érzi, hogy számára elfogadhatatlan dolgokat erőltetnek rá, és a változásokat mindkét fél újabb korlátozásokként éli meg. A megegyezés, kompromisszum szinte lehetetlen, mert az ortodox társadalom nem csak nem kíván engedni, de nem is képes rá. Saját világában a parancsolatok, utasítások Istentől, prófétáktól, rabbiktól származnak, és természetesen felülírhatatlanok. Nem egyezhetnek bele, hogy szombaton nyitva tarthassanak üzletek, hiszen az isteni tiltás mindenkire érvényesnek kell hogy legyen, és senkinek sincs joga ezen változtatni. Így aztán olyan abszurd helyzetek is előállnak, melyben olyan boltokra, éttermekre erőltetnek kóserségi törvényeket, melyben maguk egyébként sosem ennének, mert már a környezet sem elfogadható számukra.
A legnagyobb összeütközés a házasságkötések és válások terén tapasztalható. Mindkét intézmény a rabbinátus kizárólagos jogköre, mely százezreket kényszerít olyan procedúrákra, melyek számukra elfogadhatatlanok. Tízezrek kényszerülnek külföldön házasodni, vagy megelégedni az élettársi viszonnyal. Az élelmiszeripar milliárdokat költ folyamatosan bővülő és szigorodó kóserségi törvényekre, mely természetesen a termékek árában jelenik meg.

Tehát egy mindössze 9-10%-os kisebbség erőlteti akaratát a többségre, mellyel szemben a szekularizált lakosság tehetetlennek érzi magát. Az ortodoxia erejét parlamenti jelenlétük adja. Nélkülük sem a jobb-, sem a baloldal nem képes kormányt alakítani, vagy jelentős törvényeket alkotni. A legtöbb párt már a kisebb konfrontációkat sem meri felvállalni, mert fél a „vallásellenes” bélyegtől és ezáltal legitimitásuk elvesztésétől. Mindeközben az ortodox közösség saját külön világában, saját külön törvényei között él. A haredi központokban (Jeruzsálemben, Bnei Brakban, Beit Semesben) az állami törvények nem érvényesek. Középkori törvények uralkodnak: nő nem ülhet férfi mellé a buszon, és a rabbiddal egyeztetsz, hogy a 8 éves lányod majd kihez menjen férjhez, ha eljön az ideje. Más közösségből való nem költözhet oda, sokszor még más ortodox közösség tagja sem. Nem számítanak építési, vagy várostervezési engedélyek, az iskolákra nem vonatkoznak az oktatási törvények. Erkölcsrendészet ellenőrzi, hogy megfelelően öltözöl-e, hogy mit olvasol és milyen internetes oldalakat látogatsz. Totális diktatúra, mely a megfélemlítésre, erőszakra, kiközösítése épül.
A világi lakosság számára hatalmas fricska, hogy miközben kénytelenek eleget tenni vallási törvényeknek, addig az ortodox közösség azt csinál, ami akar, s mintha az állam közben szemérmesen félrenézne.

Néhány bátrabb és erősebb önkormányzat próbálja kihasználni a törvényi hézagot, hogy enyhítsen a vallásos szorításon. Így tart nyitva egyre több bolt szombaton is Tel-Avivban, Herzlián, Hod Hasaronban és még néhány más városban. A törvény kimondja, hogy a szombaton kinyitó boltokat büntetni kell, de hogy milyen időközönként kell ellenőrizni, illetve mekkora a bírság, azt a helyi önkormányzatok határozzák meg. Néhány hétvégi munkánál próbálják a munkát összekötni valamilyen életet veszélyeztető tevékenység megakadályozásával, hogy erre hivatkozva lehessen megszegni a szombatot. Hivatkozni lehet a turizmusra is, mely részét képezte a status quo megállapodásnak, így szórakozóhelyek, múzeumok is nyitva tartanak. Persze minél többször kerülik meg ezekre a kivételekre hivatkozva a szombati munka tilalmát, annál inkább érzi úgy az ortodoxia, hogy a világi lakosság nem tartja tiszteletben a megállapodást.

Így jutott el a társadalom egy amolyan húzd meg, ereszd meg játékhoz, melyben végül senki sem érzi jól magát.

Folytatás következik…

26 éve Izraelben élő informatikus, az Izraelinfo.com rendszergazdája.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!