Kémprogramot telepített a Hamász izraeli katonák okostelefonjába

Kémprogramot telepített a palesztin Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet izraeli katonák okostelefonjába – jelentette az izraeli média kedden.

A tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradása szerint a Hamász kiberhadviseléssel foglalkozó egysége közösségi ismerkedő programokban – álneveket és hamis fényképeket használva – kapcsolatot épített ki izraeli katonákkal, majd megpróbálta  rávenni őket, hogy töltsenek le telefonjukra egy ártatlannak tűnő programot, amellyel telepítése után láthatták a katona kameráját, hallhatták környezetének hangjait, és adatokat nyerhettek ki a készülékből.

Hamis fényképeket használtak – fotó: IDF

A katonáknak azonban feltűnt a héber nyelv gyakran hibás használata, hamar gyanakodni kezdtek, s jelentették a gyanús személyeket. Ezután az izraeli hadsereg illetékes egységei a bejelentések alapján felgöngyölítették a kémkedési kísérletet.

A Háárec című újság honlapjának értesülése szerint több száz, a Gázai övezet szomszédságában szolgáló katonát, fiúkat és lányokat ért efféle kibertámadás, amely 2017-ben kezdődött.

A Hamász fiktív ismerkedői egy Golden Cup nevű alkalmazás letöltését kérték áldozataiktól, ez azt ígérte, hogy segíti a labdarúgó-világbajnokság követését, és közben a telefonokra töltve minden információt átadott a palesztin szervezetnek.

Egy másik kémprogramot egy sportteljesítményt mérő applikációval juttattak a katonák telefonjaira, s a sikeres kibertámadás nyomán sikerült feltérképezniük számos határ menti laktanyát, megismerniük számos katonát és a hadsereg járműveit.

A Háárec szerint ez már a Hamász negyedik kibertámadása volt. Legutóbb 2017 januárban tettek hasonló információszerzési kísérletet, de akkor időben sikerült megakadályozni a Hamász akcióját, és nem jutottak hozzá a katonák révén adatokhoz.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.