Az izraeli jogrendszer

Az elmúlt években egyre több politikai és társadalmi vitának lehetünk tanúi a Legfelsőbb Bíróság szerepvállalásával kapcsolatban. A bíróság túlzott aktivitását és politikai döntéseit elsősorban jobboldali politikusok, pártok és szervezetek támadják, a bíróságot baloldali és liberális elfogultsággal vádolva. A másik oldalról elsősorban a biztonsági szervekkel, a katonasággal, a Moszaddal és a Sabakkal való túlzott engedékenységet kifogásolják. Az elmúlt néhány évben több, sok vitát kiváltó döntése született a Bagacnak: 2016-ban Beit El településen engedély nélkül épített házak lerombolásáról döntött, tavaly pedig a gázegyezményt semmisítette meg. Egy újabb döntésében pedig megtiltotta, hogy terroristák holttesteit Izrael tárgyalási alapként visszatartsa, és ne adja ki a hozzátartozóknak. A feszültség a jobboldali pártok és a Legfelsőbb Bíróság között végül oda vezetett, hogy az igazságügyi miniszter, Ayelet Shaked egy új törvénytervezetet nyújtott be, mely megkerülhetővé tenné a bíróság törvényeket megsemmisítő ítéleteit. Hogy megértsük ezeket a döntéseket, illetve a körülöttük kialakult vitát, érdemes megismerni a bíróság történetét.

Bagac

A Bet Hamispat Hagavoa Lecedek (Bagac – בג”ץ), az Izraeli Legfelső Bíróság (Bet Hamispat Haelion) egyik funkciója, ami nagyjából a magyar Alkotmánybíróságnak felel meg. Az izraeli bírósági rendszer a brit mandátumból átemelt rendszerre épül, felépítése a mai napig azt követi. A brit államigazgatási parancs alapján 1922-ben hozták létre a Her Majesty’s High Court of Justice in England mintájára. Az állam 1948-as megalakulása után a brit mandátum bírósági rendszerét kis változtatásokkal integrálták az izraeli törvényekbe. 1948 szeptemberéig, a Legfelső Bíróság megalakulásáig a Tel-avivi Területi Bíróság látta el a Legfelső Bíróság feladatait.

Az első Kneszet hosszú viták ellenére képtelen volt konszenzusra épülő alkotmányt elfogadni, elsősorban David Ben Gurion ellenkezése miatt, ezért 1950-ben megszületett a Harari-döntés, melynek értelmében egy egészében elfogadott alkotmány helyett a Kneszet részenként tárgyalja és fogadja majd el az alkotmány pontjait. Az előkészítő munkát az Alkotmányozó, törvénykezési és bírósági bizottságra bízták.

Az alkotmány végül a mai napig nem született meg,

csupán néhány úgynevezett alaptörvény, melyek az izraeli törvényhozás és demokratikus berendezkedés alapjait szabályozzák. Ezen alaptörvények közé tartozik a

• Kneszet,
• Izrael földjei,
• Az államelnök,
• A kormány,
• Az államháztartás,
• A katonaság,
• Az igazságszolgáltatás,
• Az állami számvevő,
• A szabad munkavállalás,
• Az emberi tisztesség és szabadság,
• Jeruzsálem Izrael fővárosa és a
• Népszavazás törvényei.

A Bagac feladata eredetileg a bírósági segítségnyújtás az állampolgárok részére az államigazgatással szemben, igen széles jogosítványokkal. Ezen jogosítványok magukba foglalják a mandamus, a quo warranto, a certiorari, a prohibition és a habeas corpus rendelkezéseket.

Azonban a bírósághoz fordulóknak meg kellett felelni a közvetlen érintettség (locus standi) feltételének, és ezzel a bíróság erősen leszűkítette a keresetek benyújtásának lehetőségét.

Bírósági forradalom

A kilencvenes évektől a bíróság működése intenzívebbé vált. 1992-ben a Kneszet elfogadott két új alaptörvényt, melyek alapjaiban változtatták meg a legfelsőbb bíróság, illetve a Bagac és a Kneszet kapcsolatát. Ezt az időszakot nevezik bírósági forradalomnak. A két új alaptörvény az Emberi méltóság és szabadság, valamint a Szabad munkavállalás szabályait rögzítik. A változások elsősorban Aharon Barak nevéhez fűződnek, aki 1992-ben, a törvények kidolgozásakor és elfogadásakor a Legfelsőbb Bíróság bírája, 1995-től annak elnöke volt. Barak gyökeresen megváltoztatta a bíróság munkáját, jogait és ítélkezési alapelveit: eltörölte a keresetek feltételeinek jelentős részét, ezzel kiszélesítve a bírósághoz fordulás lehetőségét, és kiszélesítette a bíróságok jogkörét, amivel lehetővé tette törvények megsemmisítését, ha azok nem állnak összhangban az alaptörvényekkel. Szavai szerint Izrael demokráciából alkotmányos demokráciává vált, melyben az alaptörvényben meghatározott jogoknak, és elsősorban az egyenlőségnek, az emberi méltóságnak, a szólásszabadságnak, valamint a munkavállalási szabadságnak normatív elsőbbrendűséget kell élveznie minden más törvénnyel szemben.

1995-ben a Bank Discont-per néven elhíresült bírósági tárgyaláson került először sor az új igazságügyi ideológia felhasználására. A per alapját egy 1993-ban elfogadott törvény adta, mely lehetővé tette mezőgazdasági vállalatok és vállalkozók számára, hogy kibújjanak a bankoktól felvett kölcsönök egy részének visszafizetése alól.

Keresetükben a bankok az emberi jogok alaptörvényére hivatkoztak, mely rögzíti a vagyonhoz való jogot. Ez volt az első alkalom, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak mérlegelnie kellett az alaptörvények és más törvények vagy kormányhatározatok kapcsolatát, valamint a bíróság jogosultságait a törvényhozással szemben. A tárgyalásokat 9 legfelső bíróból álló testület vezette, élükön a leköszönő és az új elnökkel, Meir Shamgarral és Aharon Barakkal. Mindkét bíró történelminek nevezte a döntést, mely

új korszakot nyit az izraeli demokrácia életében.

Kiemelték a demokratikus ellensúlyok fontosságát egy alkotmányos demokrácia életében, ahol az alkotmány felette áll minden más törvénynek, és a bíróságok feladata, hogy ellenőrizzék az alaptörvények tiszteletben tartását.

Shamgar az ítélethez fűzött különvéleményében pontokba szedte az alkotmányos demokráciában kívánatos törvénykezési és igazságszolgáltatási hierarchiát, mely lényegében összefoglalja a Legfelsőbb Bíróság ideológiáját:

1. Az izraeli jogszabályalkotás normatív hierarchiába rendezett.
2. A hierarchia csúcsán az alkotmányos jogszabályalkotás áll.
3. Az alkotmányos jogszabályalkotást jelenleg az alaptörvények fejezik ki. Ezen alaptörvények összessége alkotja majd az alkotmányt.
4. A szabad munkavállalásról és az emberi méltóságról és szabadságról alkotott alaptörvények alkotmányos jogszabályok.
5. A törvényhozás legfelsőbb szuverén szerve a Kneszet. A Kneszet illetékes alaptörvényeket és általános törvényeket elfogadni. Jogosult továbbá rendeletek meghozására, ha a törvényben erről dönt.
6. A fenti két alaptörvényben foglaltak nem törölhetők vagy módosíthatók, csak alaptörvény által. Ezt az elvet helyénvaló kiterjeszteni minden alaptörvényre.
7. A fenti két alaptörvényben foglaltak nem sérthetők meg, csak alaptörvény által. Ezt az elvet helyénvaló kiterjeszteni minden alaptörvényre.
8. A Kneszet jogosult jövőbeni alap- vagy általános törvények beiktatását megkötni. A megkötés lehet formai vagy lényegi egyaránt.
9. Az emberi méltóságról és szabadságról hozott törvény beiktatása után hozott törvények módosítása csak az alaptörvény rendelkezéseinek betartásával lehetséges.
10. A törvénykezés alkotmányjogi felülvizsgálata a bíróság hatáskörébe tartozik.

A bíróság néhány nappal Jichak Rabin halála után hirdette ki ítéletét. Mind a média, mind a politikai pártok, mind a közbeszéd Rabin halálával, temetésével és az önvizsgálattal volt elfoglalva ezekben a napokban, így az izraeli demokráciára, a politikai életre és az igazságszolgáltatásra oly nagy hatással bíró döntés alig kapott figyelmet. Később sokan bírálták az ítélet kihirdetésének időzítését, de a Legfelsőbb Bíróságnak nem sok mozgástere volt e téren, mert a leköszönő elnöknek be kellett fejeznie az ítélet meghozatalát nyugdíjba vonulása előtt, mely a kihirdetés után két nappal volt.

A törvényhozás felülbírálata

Az ítélet és a hozzá fűzött indoklások fordulópontot jelentettek a törvényhozás és az igazságszolgáltatás viszonyában. A bíróság két alaptörvény egy-egy paragrafusára hivatkozva jogot formált magának arra, hogy felülbírálja a törvényhozást. Az igazságszolgáltatás bírálói szerint a bíróság felhatalmazás nélkül formált magának jogot arra, hogy felülbírálja a Kneszet határozatait. A már említett jobb- illetve baloldali politikai támadások mellett meghúzódik egy komoly szakmai vita is, mely az alkotmányos demokráciák politika berendezkedése, a hatalmi ágak megosztása és törvények jogi értelmezése körül zajlik.

Felülbírálhat-e egy tagjait és vezetőségét maga választó és szabályozó autonóm szervezet törvényeket, melyeket demokratikusan, a nép által választott legfőbb hatalom hoz?

Szükséges-e ilyen jogosultság? Kapott-e erre felhatalmazást a Legfelsőbb Bíróság?

Valójában 1995 óta csak nagyon kevés alkalommal kerül sor arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítsen egy teljes törvényt, vagy egy törvény egyes részeit. Sokkal inkább Aharon Barak jóslata látszik beigazolódni, mely szerint a törvény eltörlésének a lehetősége önmagában elég ahhoz, hogy a törvényhozás sokkal körültekintőbben végezze munkáját és a törvényalkotás folyamán érzékenyebb legyen az alapvető emberi jogokra.

Más nyugati demokráciákhoz hasonlóan az izraeli Legfelsőbb Bíróság súlya sokat nőtt az elmúlt évtizedekben, és az alkotmányos demokrácia védőjeként egyre többször beleszól a jogalkotásba. A változások miatt mind bal-, mind jobboldalról komoly támadások érik a Bíróságot. A kritikák egy része szakmai, jogi kérdéseket vet fel a hatalmi ágak szétválasztásával, a Bíróság jogainak határaival, az ország demokratikus berendezkedésével kapcsolatban. A hangosabb viták azonban inkább a napi politikáról szólnak, mintsem szakmai érvekről.

A gázmezők

Az utóbbi évek talán legnagyobb vitát kiváltó döntése a gázkitermelő cégek és a kormány közötti egyezmény megsemmisítése, melyet végül a kormány újra elfogadott, kihagyva a bíróság által kifogásolt részt.

Az olaj- és gázkitermelést az ötvenes évek vége óta törvény szabályozza, de mivel csak az elmúlt években találtak komoly mennyiségű gázt, eddig nem igazán foglalkozott vele a közvélemény. A gáz- és olajkeresés drága dolog, sok cég vesztett nagyon sokat rajta. Ezért elfogadott, hogy ezeknek a cégeknek bizonyos felmentéseket vagy kedvezményeket adnak a gazdaságot általánosan szabályozó törvények alól. Ezek közé tartozik általában az állami árszabályozás alóli mentesség, a monopólium elleni szabályozás, valamint különféle adókedvezmények. Ezekért a kedvezményekért cserébe a cégek kötelezik magukat a gázmezők feltárására, illetve megszabott időn belül a kitermelés megkezdésére.

Az első gázmezőt, a Noát 1999-ben találták meg és 2005-től 2012-ig látta el gázzal Izraelt. Az események 2006-ban vettek fordulatot, mikor az első jelentősebb méretű gázmezőket megtalálták. Négy cég, a Noble Energy, a Delek Olajfúró, az Avner Olajkutató és az Isramco vette meg a terület kutatásának és feltárásának jogát. A Tamar, majd később a Leviatan gázmezők felfedezése hatalmas változást hozott Izrael energiapolitikájában, hiszen innentől nem hogy nem szorul importra, de még exportra is bőven jut. A 2015-ig felfedezett gázmezőkön több mint 600 milliárd köbméter 90%-os bizonyossággal kinyerhető gázt találtak, míg Izrael jelenleg évi 10-12 milliárd köbmétert használ fel. Ezek olyan mennyiségek, melyek

alapjaiban változtatják meg Izrael energiaellátását, valamint jelentős bevételt hoznak az államháztartásnak.

Természetesen a hatalmas mennyiségű gáz (és esetleg olaj), valamint a kitermelés és értékesítés körüli jogi és gazdasági viták egyre inkább a közbeszéd fontos részévé váltak. Az elmúlt tíz évben tüntetések, parlamenti viták, kormányhatározatok, bírósági keresetek, parlamenti bizottságok, elemzők, jogi és gazdasági szakértők garmadája foglalkozott a kormány és a gázkitermelő cégek közötti egyezséggel.

Nagyon nehéz igazságot tenni a jogi és gazdasági érdekek, az energiabiztonság, a közvélemény és a politikai érdekek bonyolult rendszerében. Ha a rengeteg szempont, a hatalmas pénz, a számtalan politikai, jogi és gazdasági szereplő átláthatatlan halmaza nem lenne elég, akkor vegyük még hozzá, hogy a viták és elemzések alapját részben a megjósolhatatlan energiagazdasági piac hosszú távú alakulása adja. Ha az állam a helyi piacra a világpiaci ár alatt határozza meg a gáz árát, akkor a kitermelő cégeknek nem lesz érdekük milliárdokat ölni a gázmezők kiépítésébe. Ez rövid távon olcsóbb gázellátást jelent az országnak, de veszélyezteti az energiabiztonságot, mert csupán az egyetlen jelenleg működő helyszínre (Tamar) korlátozza az ellátást.

Ugyanez a konfliktus látható a kitermelés, illetve az export mennyiségének szabályozásánál is. A cégek érdeke a minél gyorsabb exportra való kitermelés, hiszen ennek jóval nagyobb a nyeresége, mint a szabályozott helyi piacra való termelésnek. Ugyanakkor ez nem jó az államnak, mert rövidebb időre biztosítja a gáztartalékot és az energiafüggetlenséget. Ezzel együtt a nagyobb arányú exportból persze az állam is sokat profitálna, ami viszont a jelen gazdaságát segíthetné, serkenthetné.

Továbbá, mint általában jelentős politikai és gazdasági vitákban,

megjelent a markáns szélsőbaloldali demagógia is,

mely a vita központjába a gazdag monopóliumokat helyezte, melyek megszedik magukat mindannyiunk közös gázvagyonán.

A viták súlyát jól jellemzi, hogy a benyújtott kormányjavaslat miatt előbb a trösztellenes kormányhivatal vezetője, majd az energetikai miniszter mondott le, ráadásul ez utóbbi a döntést frakciófegyelemre hivatkozva mégis megszavazta. A saga utolsó fordulata az ez év március 27-i Bagac-döntés, mely hatályon kívül helyezte a kormány és a gázkitermelő cégek közötti egyezményt. A kifogásolt passzus tizenöt évre kötelezte volna a jövő kormányait, hogy sem kormánydöntésekben, sem törvények által nem változtatják meg az egyezményt. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint viszont a kormány nem korlátozhatja a következő kormányok törvénykezését. Erre csak törvény által van lehetőség (melyet persze a Kneszet később megváltoztathatna). A Bagac-határozat után a kormány újra elfogadta az egyezményt, de ezúttal a kifogásolt passzus nélkül.

A döntés bírálói szerint az elfogadott egyezmény még mindig monopolhelyzetet biztosít a gázkitermelő cégeknek, és ez veszélyeztetheti az ország energiabiztonságát.

A házrombolások

Az elmúlt évek egy másik fontos és sok vitát kiváltó bírósági döntése a Beit El településen engedély nélkül épült házak lerombolása. A gázegyezménnyel szemben politikai szempontból ez az eset elég jól leegyszerűsíthető a jobb- illetve baloldali politika harcára. Míg a jobboldalon folyamatosan próbálják a zsidó jelenlétet növelni az ún. megszállt területeken, addig a baloldalon ezt a terjeszkedést a tárgyalások egyik fő gátjának gondolják, továbbá Izrael nemzetközi megítélése egyik legproblémásabb pontjának.

Jogi szempontból a helyzetet bonyolítja, hogy Izrael nem annektálta ezeket a területeket, ezért az izraeli törvények ott nem érvényesek. Hogy pontosan milyen törvények érvényesek, azt nehéz megmondani, mert nincs egyetlen olyan jogi entitás, melyet mindenki elfogadna. A gyakorlatban

az ottomán, a brit mandátumi, a jordán, az izraeli, valamint a nemzetközi jogrendszer egyvelegét használják.

Az ingatlanok jelentős részének nincs tulajdoni lapja, ezért az 1858-as török bejegyzéseket tekintik mérvadónak. Igaz, a területek egy részét azóta a Brit Birodalom, a Jordán Királyság, illetve 1967 után Izrael állama kisajátította elsősorban katonai célokra. Izrael ugyan nem fogadta el a negyedik Genfi Egyezményt, de az egyezmények tartalmát, továbbá a Hágai Egyezményt betartja. Az 1967 előtti jordán annektálást sem a világ, sem Izrael nem fogadta el, de annak jogrendszerét Izrael befogadta.

Mivel a jordán jogrendszer az ottomán, illetve a brit mandátumi jogra épült, így Izrael az ottomán törvényeket felhasználva formált jogot a földek nagy részének Izrael állami földjeivé változtatására. Ezeken a földeken a Kneszet törvényei, illetve a nemzetközi jog alapján olyan kisajátításokat hajtottak végre, melyek a környék békéjét szolgálják. Ez lényegében katonai bázisokat jelentett. A 70-es évektől a Legfelsőbb Bíróságnak számtalan esetben kellett jogi védelmet biztosítani a katonai célokra történő kisajátításoknál, megvizsgálva, hogy az nem ütközik-e a Genfi Egyezmények valamely passzusába. Később a katonai célokat mindinkább felváltották a civil települések alapításai.

Az első komoly jogi vitát Júdea és Somron területén Beit El telep alapítása váltotta ki 1978-ban. A Legfelsőbb Bíróságra benyújtott kereset alapján

nemzetközi jogba ütközik civil telep alapítása az elfoglalt területeken.

Az állam azzal védekezett, hogy a telep része a biztonsági lépéseknek, és mint ilyen, a terület békéjét és nyugalmát szolgálja, ezért nem ütközik a nemzetközi jogba. A katonai helytartó állítását arra alapozta, hogy a civil telep jelenléte megnehezíti a terroristák szabad és észrevétlen mozgását. A bíróság végül elfogadta az állam álláspontját, és elutasította a keresetet.

Az évek folyamán Beit El 8000 fős településsé nőtt. A település jelentős része palesztin magánkézben lévő földekre épült, ezért bírósági tárgyalások sora követte egymást. A Legfelsőbb Bíróság egyre kevésbé fogadja el a katonai helytartó, illetve az állam nézeteit, mely szerint a civil település növekedése fontos a béke és a nyugalom fenntartása érdekében. Végül 2012-ben elrendelte egy új negyed kiürítését és az ott épült házak lerombolását. A döntést követően tüntetéseken próbáltak tiltakozni az ott élők és a telepes politika támogatói. Jobboldali politikusok és a jobboldali média baloldali elfogultsággal vádolja a Legfelsőbb Bíróságot, és a mai napig elszántak a városnegyed újraépítésében.

Az elmúlt két évtizedben a Legfelsőbb Bíróság hatalmas változáson ment keresztül. A Bagac kereseteken és döntéseken keresztül egy új hatalmi ágat szilárdított meg Izraelben, mely fontos eleme a liberális demokráciáknak. Szakmaiságuk világszinten elismert és ez segíti Izraelt a nemzetközi támadások kivédésében. Természetesen a politikai vezetés nem örül az erős hatalmi kontrollnak, ezért megpróbálják súlyát csökkenteni. A határokon lehet vitatkozni, de tény, hogy mára az Izraeli Legfelső Bíróság és azon belül a Bagac döntése elválaszthatatlan és megkerülhetetlen részévé a jogalkotásnak. Ezen próbál változtatni Ayelet Shaked igazságügyi miniszter…

(folytatás következik)

Székely Róbert

Újságíró