“A Szíriában állomásozó iráni erők parancsra várnak Izrael elpusztítására”

Nasr-1 iráni gyártású rövid hatótávolságú rakéták, melyek képesek megkerülni a radarokat. - fotó: Mohammad Agah / Wikimedia Commons

Egy közelmúltbeli beszédében az iráni forradalmi gárda helyettes parancsnoka azzal kérkedett, hogy a “szíriai iszlám hadsereg” a Golán-fennsíkon parancsra vár a gonosz izraeli rezsim felszámolására.

Azt is elmondta, hogy a Teherán által támogatott Hezbollah terrorszervezet 100 ezer rakétát irányított Izraelre.

“Libanonban létesítünk haderőt, mert onnan akarunk harcolni minden erőnkkel az ellenségünk ellen,” jelentette ki. “A Hezbollah ma hatalmas erővel bír a szárazföldön, amely önmaga megtörheti a cionista rendszert. A cionista rezsimnek nincs erős stratégiai védelme.”

A júniusi Izrael-ellenes al-Kudsz-napi beszédében, melyet a Middle East Media Research Institute (MEMRI) fordított le, Hossein Salami azt mondta, ma az Izraelre leselkedő veszélyek nagyobbak, mint valaha.

Hossein Salami – fotó: Fars News Agency

“Ma egy nemzetközi iszlám hadsereg jött létre Szíriában, és muzulmánok hangjait hallani a Golán közelében,” – mondta. “Utasításokra várnak … a gonosz [izraeli] rezsim felszámolására, és hogy ennek a rezsimnek az élete egyszer s mindenkorra véget érjen.

A cionista rezsim élete soha nem volt nagyobb veszélyben, mint most.”

Salami hangsúlyozta, “a cionista rezsim veszélyt jelent az egész iszlám világ számára. Ez a rendszer létrehozásának filozófiája.”

Dicsérte Ruholláh Homeini ajatolláht, aki az 1979-es iráni forradalmat vezette, amiért Izrael elpusztítasát a rezsim egyik céljává tette.

Homeini “terjesztette el Izrael eltörlésének logikai alapját, mint új fogalmat a világ politikai diskurzusában,” – mondta Salami.

“Azóta a cionista rezsim tele van félelemmel, csalódottsággal és aggodalommal.”

Izrael évek óta figyelmeztet Irán folyamatos kísérleteire, hogy megvesse lábát Szíriában, és csendes hadjáratot folytat az ellen, hogy Teherán új frontot hozzon létre a határain. Februárban azonban nyílttá vált a harc, amikor egy robbanóanyagot szállító iráni drón rövid időre behatolt az izraeli légtérbe Szíriából. Megtorlásul az izraeli hadsereg légicsapást hajtott végre a T-4 légibázison, megölve a forradalmi gárda legalább 7 tagját.

Teherán bosszút ígért a T-4 bázist célzó támadás után. Május 10-én az iráni forradalmi gárda al-Kudsz erői 32 rakétát lőttek ki Izrael védelmi vonala felé a Golán-fennsík határán. Négyet szétlőtt a Vaskupola, a többi nem jutott át izraeli területre.

Válaszul Izrael több tucat támadást hajtott végre az iráni forradalmi gárda kudsz erőinek hírszerzési központjai, fegyverraktárai, raktárhelyiségei, megfigyelő állásai és logisztikai központjai valamint rakéta indítói ellen Szíriában.

A teljes cikk itt olvasható >>

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!