Fotó: Pixabay

Évtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével beszélgetett Dzindzisz Sztefan, a Napi.hu-tól.

Az izraeli innovációs forradalom 45 éve kezdődött, amikor megalapították a helyi kutatás-fejlesztési projekteket felkaroló Office of the Chief Scientist, ami nagyjából a magyar Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ottani megfelelője.

Azt, hogy az azóta eltelt időszakban a jelentős állami szerepvállalásnak is köszönhetően mennyi sikert értek el, hosszasan lehetne sorolni. Az azonban tény hogy az USA után immár Izraelben működik a legtöbb multinacionális kutatás-fejlesztési központ, az izraeliek költik a legtöbbet GDP-arányosan kutatás-fejlesztésre, az országból indult hódító útjára többet közt a Waze és a Viber, csak tavaly 5 milliárd dollárnyi befektetést kaptak az ottani startupok, de sokatmondó adat az is, hogy ma már 270 ezer ember, azaz a munkaerőpiacon jelenlévők 8,3 százaléka dolgozik a high-tech szektorban.

Mindez azonban nem elég, tíz év alatt meg szeretnénk duplázni ezt a számot – mondta a Napi.hu érdeklődésére Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hivatal (Israel Innovation Authority, IIA) alelnöke, nemzetközi igazgatója. Az IIA-t tavaly év elején, az Office of the Chief Scientist átalakításával alapították, a korábbi szervezet megszűnt.

És ekkora eredmények mellett miért volt szükség a váltásra? “Egyrészt nem vagyunk annyira a kormányhoz kötve és bár támogatást továbbra is kapunk tőlük, egy új program indításához vagy egy meglévő megváltoztatásához már nincs szükség állami jóváhagyásra. Ez jelentős előrelépés, mivel a bürokrácia lassúsága gyakran hátráltatott minket” – mondta az IIA alelnöke.

Danny Biran: az állam nélkül gyorsabb döntéseket lehet hozni

De nem ez az egyetlen különbség. Amíg az előző egység csak k+f-fel foglalkozott, az IIA már az egész innovációs ökoszisztéma felkarolását magára vállalta. Mindezt akkor, amikor csökkent a high-tech-ben dolgozók aránya. “Nem dolgoznak kevesebben a szektorban, egyszerűen nagyobb tempóban bővül a munkaerőpiac, mint ez az iparág. Azt látjuk, hogy a lakosság egyes részei alul vannak reprezentálva. Ilyenek a nők, az arabok vagy éppen az ultraortodox zsidók” – magyarázta Biran. Persze az is kérdés, mit tekint alacsonynak az ember: itthon valószínűleg örülnénk neki, ha a tech szektorban az izraelihez hasonlóan 20-25 százalékos lenne a nők aránya.

Bár elsőre némiképp meglepő lehet, az innovációs hivatal alelnöke szerint az arabokat könnyebb elérni: ők ugyanis alapból jobb képzést kapnak az iskolákban, többet foglalkoznak például a tudományokkal, matematikával és az angol nyelvvel mint az ortodox zsidók. “Éppen ezért a fő célunk, hogy elérhetővé tegyük az arabok számára a high-tech-et, például inkubátorházakat telepítünk az általuk lakott területekre is. Ennek megfelelően, ha egy pályázat során azt látjuk, hogy arab cégvezetője van a startupnak, akkor az kaphat ezért plusz pontot. Ennek persze hosszú távú hatásai vannak, hiszen ő vélhetően arabokat fog alkalmazni, amivel növelni lehet az arányokat. Az ortodox zsidókat sokkal nehezebb megszólítani, de dolgozunk ezen is” – fejtette ki Biran.

De nem ez az egyetlen kihívás Izrael előtt, hiszen bár a high-tech szektor termelékenysége messze meghaladja az OECD-átlagot, a feldolgozóipar vagy éppen a mezőgazdaság teljesítménye elmarad attól. Éppen ezért ezeket megtámogatnák a technológiával. “Robotok, számítástechnika, IoT, ipar 4.0. Számtalan lehetőség áll előttünk, ám az úgymond hagyományos szektorokban dolgozók egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy a technológia milyen lehetőséget nyújt. Éppen ezért ezen cégek vezetőinek k+f képzéseket tartunk, de amennyiben kérnek, úgy általunk delegált tanácsadókat is kapnak, akik a konkrét lépések megtételében segítik őket. A technológiai fejlődést egyébként pénzzel is támogatjuk, hogy a váltást minél hamarabb meglépjék a cégek.”

Biran: Nem próbáljuk megjósolni a jövőt, mert nem gondoljuk, hogy az állam jobban tudná ezt, mint a piac

Ez Biran szerint nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Izrael immár ne csak startup országként legyen ismert, ahol a befektetők kedvük szerint mazsolázhatnak a jobbnál jobb projektek közül, de eljussanak arra a szintre a helyi cégek, amivel jelentősen növelni lehetne az ország exportját is, akár a high-tech szektorokon kívül is.

Mit hoz a jövő?

Amikor arról érdeklődtünk Birannál, hogy mely technológiák lesznek a meghatározóak a jövőben, kitérő választ adott: “az IIA létrehozásával éppen az volt célunk, hogy minden szektor támogassunk, hiszen mindenhol vannak okos emberek, akiknek vannak előremutató gondolataik. Nekünk ezeket kell megtalálni. Nem próbáljuk megjósolni a jövőt, mert nem gondoljuk, hogy az állam jobban tudná ezt, mint a piac.”

Ugyanakkor, ismerte el, vannak olyan trendek, amelyek fontosak és hogy Izrael később az elsők között lehessen, már most le kell tenni az alapokat. Ilyen lehet az egészségügy modernizálása, személyesebbé tétele, a mezőgazdaság fejlesztése, illetve minden ami quantum, nemcsak a számítástechnológia, hanem a kommunikáció, biztonság is. És végül, de nem utolsósorban természetesen a mesterséges intelligencia.

A teljes írás itt olvasható >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.