theDOCK innovációk – Megkavarják az állóvizet

Fotó: Wikimedia Commons

Amikor az izraeli start-up fejlesztésekről beszélünk, általában a haditechnológiai, gyógyszer- és élelmiszeripari valamint a számítástechnikai újdonságokra gondolunk. A hajózással, kikötőforgalommal kapcsolatban ritkán merül fel az innováció kérdése. Jól mutatja ezt az is, hogy az Izraelben jelenleg működő mintegy 6000 start-up cégből mindössze 50 foglalkozik hajózási kérdésekkel.

2017-ben azonban megalakult egy új szervezet, a theDOCK inkubátor ház, melynek alapítói Hannan Carmieli vállalkozó, egykori tengerésztiszt és Nir Gartzman, a haditengerészet egykori főmérnöke, úgy gondolták „angyal befektetőként” felturbózzák az ágazatban zajló fejlesztéseket. A szervezethez tanácsadóként csatlakozott Omri Dagul and Shaul Chorev admirális és Arie Gavish, aki korábban az asdódi, most pedig a haifai kikötő vezetője.

A theDOCK alapítói két fő célt tűztek ki: egyrészt felgyorsítani a hajózásban és a kikötőforgalomban használt technológiák már zajló modernizálását, másrészt további innovációkat indukálni a start-up szempontból idáig elhanyagolt hajózási szférában.

Hannan Carmeli szerint a theDOCK megalakulásakor mindössze 5-6 hajózási innovációval foglalkozó vállalkozás létezett, de mostanra számuk már elérte a húszat, és ebben jelentős szerepet játszott az inkubátor megjelenése. Hatásukra nagy ütemben zajlanak a ki- és berakodás teljes automatizálását célzó fejlesztések, a kikötői navigáció modernizálása. A szervezet különböző szakmai konferenciákat is szervez, áprilisban 300 izraeli és külföldi hajózással kapcsolatos cég talált egymásra, júniusban a PORT2PORT rendezvényen mutatták be az általuk patronált hét start-up cég fejlesztéseit.

Az év elején a dán hajózási óriás az AP Moller-Maersk is betársult a theDOCKba, mint mondták nem csupán megrendelőként szeretnének hasznot húzni az itt zajló fejlesztésekből, de partnerként szívesen részt vállalnak az ágazat egészét érintő új technológiák kidolgozásában is.

Nemcsak tőkét, de hatalmas mennyiségű tapasztalatot is viszünk a theDockba, és arra számítunk, hogy az inkubátor segítségével olyan start-up vállalkozásokra lelünk, amelyekkel közösön tovább modernizálhatjuk a logisztikai láncot – mondta Thomas Hougaard, a Maersk befektetési szakértője.

Az AP Moller-Maersk társulásával kapcsolatban Carmeli a NoCamels izraeli innovációs portálnak azt nyilatkozta, a dán hajózási társaság megjelenésével a theDOCK nagy lépést tett a nemzetközi hajózási piac felé, az izraeli találékonyság, az itt zajló fejlesztések végre utat találnak a nagy külföldi projektekhez is.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSNoCamels