Izrael szír segélymunkásokat menekített Jordániába

Amerikai és európai kérésre az izraeli hadsereg a hétvégén 800 White Helmets (Fehér Sisakosok) tagot és családját evakuált Quneitrából és szállította őket Jordániába. A rendkívüli akció ellenére Izrael továbbra sem kíván beavatkozni a Szíriában folyó háborúba.

A 2014-ben alakult Fehér Sisakosok segélyszervezet a szíriai háborúban a felkelők által felügyelt területen működött, ezért többször megvádolták a terrorizmus támogatásával, de ezeket a vádakat az USA és néhány európai ország által évek óta támogatott civil mentőszervezet rendre cáfolta. A White Helmets munkatársai általában a szír kormányerők bombázásaiban lerombolt házakból menekítették ki az embereket és látták el a sebesülteket a harcokat követően, az ország azon részén ahol Aszad elnök a hivatalos szír egészségügyi szolgálatot felfüggesztette.

A Jordán kormány, amely korábban visszautasította, hogy a már az országban élő több mint 650 ezer szír menekültek mellé újabbakat fogadjon be, ezúttal különleges engedélyt adott ki a Fehér Sisakosok tagjai és családjaik számára. A gesztusra azt követően került sor, hogy Németország, Kanada és az Egyesült Királyság vállalta, legkésőbb október végéig befogadják a most Jordániába menekített segélymunkásokat és családjaikat.

A szombat éjjel zajló mentőakcióra azért volt szükség, mert szír kormányerők délnyugaton egyre nagyobb területeket foglalnak vissza a felkelőktől és a White Helmets tagjai hivatalosan is célkeresztbe kerültek. Aszad hadserege üldözi őket egyrészt amiatt, hogy egészségügyi ellátásban részesítették a felkelőket, másrészt azért, mert közösségi portálokon mutatták be a szír hadsereg brutalitását és hírt adtak az Aszad kormány által tagadott gáztámadásokról is.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.