Rachel Zabari

A kneszet első keleti származású feministája

1909. július 27-én született Tel-Avivban Rahel Cabari, a kneszet első keleti származású feministája. Rahel szülei (Szaadia és Zohra) Jemenből érkeztek az első alijával, nővére,...

10 érdekes infó az Intel Israel ügyvezető igazgatónőjéről

  Maxine Fassberget, az Intel izraeli igazgatóját és a nemzetközi Intel elnökhelyettesét születésnapja alkalmából a cég honlapján úgy köszöntötték fel, hogy megosztottak róla néhány érdekes...

A múlt halott, csak a jövővel van dolgunk – Isten éltesse a ma 93...

„Az optimisták végül éppen úgy meghalnak, mint a pesszimisták, viszont egészen másképpen élnek. Ezért vagyok én inkább optimista.” Még az államalapító, David Ben Gurion fedezte...

A Tisbi fivérek

Tisbi Illés (Schwarz Sándor, 1908−1992) Az erdélyi zsidóság nagy része nem vont le messzemenő következtetéseket az észlelhető előjelekből, mégis voltak, akik már fiatal korban érezték...

Elhunyt Uri Zohar, az izraeli filmművészet meghatározó alakja

86 éves korában elhunyt Uri Zohár színész-rendező, komikus, az izraeli filmművészet és kultúra meghatározó alakja – jelentette a helyi média csütörtökön. Izrael egyik legismertebb és...
Sara Feigin

Egy izraeli zenepedagógus portréja: Sara Feigin

"Tudvalevő", hogy minden zeneiskolai vizsgakoncerten kell játszani egy helyi szerzőt is a klasszikus, a barokk és a modern darab mellett. A magyar zeneiskolák dolga...

A Yung Yidish él és virul

Hogyan fogjak hozzá? Írjak a jiddis kultúra állapotáról a 21. században? Írjam le az első élményemet, ahogy az Új Buszpályaudvar nevű épületszörny kihalt folyosóin...
Elhunyt David (Dugó) Leitner

Elhunyt David (Dugó) Leitner

Nagy szomorúsággal értesültünk David (Dugó) Leitner haláláról.Tegnap este, tisa beav előestéjén hunyt el a gederai Herzfeld kórházban, 93 éves korában. Mindannyian ismerjük Izraelben a „Dugó...

Sáj Litman nem aranyos, hanem művész

Sáj Litman, a TRA nevű 14 éves utcaművész a Tibériáshoz közeli Poriából származik, ahonnan a magány és a zaklatások miatt költözött Tel Aviv-ba. A héten, mikor a...

Székely Dávid a függetlenségi háborúban

Székely Dávid Budapesten született (1909) és nőtt fel. Azok között a kitűnő tanulók között volt, akiknek a tanulmányait az állam támogatta. Mérnök szeretett volna...

Engelhardt Sándor – a kert- és tájépítészmérnök

Apánk, Engelhardt Sándor, az egyik első izraeli táj- és kertépítész Nagyváradon született, és a MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület) kertészképző telepén végezte...
Elhunyt az oslói béketárgyalások egyik főtárgyalója

Elhunyt az oslói béketárgyalások egyik főtárgyalója

Elhunyt Uri Szavir, az Oslóban folytatott palesztin-izraeli béketárgyalások egyik főtárgyalója, az izraeli  külügyminisztérium volt főigazgatója – jelentette a ynet hírportál vasárnap. A 69 éves korában elhunyt...
96 éves korában elhunyt Alice Shalvi, a felvilágosult zsidó feminizmus “édesanyja”

96 éves korában elhunyt Alice Shalvi, a felvilágosult zsidó feminizmus “édesanyja”

Az egyetemi oktatóként, iskolaigazgatóként, társadalmi aktivistaként széles körben ismert és elismert Shalvi hosszú és aktív élete során kiemelkedő szerepet játszott és rendhagyó mértékben járult...

Izraelben és Amerikában egyaránt tisztelték Elie Wieselt

Az 1928-ban Máramarosszigeten született és szombaton New Yorkban elhunyt Elie Wiesel munkássága nyomán számos országban a tananyag és az értelmiségi közbeszéd részévé vált a...

Magasba tekintve – Mordechai Ben-Ari (1920–1994)

„Államalapításhoz több összetevő szükséges:jövőkép, tervezés, emberek.” (Mordechai Ben-Ari) Mordechai Maximilian Cvi Lebovics 1920-ban született Dicsőszentmártonban Marton Erzsébet és doktor Lebovics Jehuda Jichak első gyerekeként. Családja...
Lusztig József - Fotó: Nagy Ákos / Kinneret Photo

Lusztig Józsefre emlékezünk

Aki ültetett már fát, az tudja, hogy mennyi minden kell ahhoz, hogy gyökeret eresszen, majd árnyat vagy épp gyümölcsöt adjon. Ha minden adott, akkor...
Elhunyt Cvi Zamir, a Moszad vezetője a jom-kipuri háború idején

Elhunyt Cvi Zamir, a Moszad vezetője a jom-kipuri háború idején

Elhunyt 98 évesen Cvi Zamir, a Moszad vezetője a jom-kipuri háború idején – jelentette be az izraeli titkosszolgálat kedden. Zamir 1968-tól 1974-ig állt az izraeli...

Patrick Drahi, a leggazdagabb izraeli

A szinte ismeretlen Drahi nem csak a leggazdagabb izraeli, de a Háárecben 16,5 milliárd dollárosra becsült vagyonával kétszer olyan gazdag, mint a listán őt...

10 alapvető tény Simon Pereszről

1. Neki köszönhető Dimona, az izraeli atomlétesítmény, ő bonyolította le az atomtitok megszerzését 1958-ban a francia illetékesekkel Ben Gurion megbízásából. 2. Döntő szerepe volt az...

Fürst Oszkár (Avraham Efrat) – a cionista pedagógus

Nagybátyám, Avraham Efrat Fürst Oszkár néven született Szombathelyen, Budapesten szerzett jogi doktorátust, de a végzettséggel elsajátított szakterületnél jobban foglalkoztatták a társadalmi tevékenységek. A Makkabea veteránjainak haifai...
- Hirdetés -