Az emlékezés ára

Az emlékezés szörnye egy fiatal izraeli történész monológja, aki megélhetési okokból Lengyelországba kerül idegenvezetőként, ahol Izraelből érkező csoportokat kalauzol haláltáborokban. A fordító esszéje Yishai...

Goldman Pál, a fotóriporter, 1943–1967

Goldman Pál fiatalkori éveiről nem sokat tudunk. Annyit azonban igen, hogy már Magyarországon tanult fényképezni, és a húszas években szabadúszó fotósként működött. Amikor 1940-ben...

A Négyzet 1979 – Ofra Zimbalista: Homok 5

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Háromnapos izraeli színházi fesztivált szervez a Maladype Színház

Az Isra-Drama Budapest 2022 elnevezésű izraeli színházi fesztivált a Maladype Színház Crossroads/Keresztutak programsorozatában rendezik meg március 17. és 19. között az Eötvös10 Művelődési Házban. A...

Kluger Zoltán, a főfotós, 1933–1958

Kluger Zoltán Magyarországon született, a magyarországi fotótörténetben és a zsidó hitközség berkeiben mégis szinte ismeretlen volt. Az első világháborúban légifotósként szolgált az osztrák–magyar légierő...

Zsidók és arabok egymás költőit olvassák Jaffón

Tavaly májusban, a gázai háború legújabb fordulójának idején, lángba borultak Izrael vegyes, zsidók és arabok lakta városai, köztük a Tel-Aviv déli részének számító Jaffó...

A Négyzet 1978 – Alima: Drámai egyszerűséggel

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Kolb Jenő (1898–1959)

Néhány hónappal azután, hogy Kolb Jenő Erec-Izraelbe érkezett (1946), már részt vett a cionista mozgalom Hasomer Hacair csoportjának modern kulturális központot alapító konferenciáján. Kolb...

A Négyzet 1977 – Tamar Getter: Egy nemzeti mítosz perspektívái

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Katonai szolgálatom a brit seregben, 1944–1946

Mielőtt alijázott (1939), Jehuda Zsoldos a magyarországi cionista mozgalomban a Hasomer Hacair egyik vezetője volt. Élete végéig a Maabarot kibuc tagja. A hagyatékában megmaradt,...

A Négyzet 1976 – Michel Haddad: A művészet? Bocsánat, azt nem ismerem

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Faragó Tibor levele Szántó Ervinnek

Petah-Tikva, Eingenim, 1940. február 7. Kedves Ervin. Tegnap kaptam meg kedves leveledet, és most igyekszem a lehetőség szerint válaszolni arra a sok kérdésre, amit nekem ott...

Izrael zsebre vágva – könyvajánló

A kíváncsiak – akik először jönnének –, a rutinos világutazók, és azok is, akiknek Izrael bakancslistás hely, vagy az ország visszatérő örök szerelmesei, mind-mind...

Izraeli lap: botrányt kavart a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása Németországban

Botrányt okozott a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása Németországban – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál. A német nyelv vezető...

Héber irodalomról koronás időkben

Két éve nagyszerű kezdeményezés indult, amely a Zoom program segítségével az egész világon megismerteti és népszerűsíti a héber irodalmat, és ezzel Izraelt, az ország...

A Négyzet 1975 – Motti Mizrachi: Felséges királyom, életem-halálom

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Utazásom a Szentföldön, 1920

A nyáron érlelődött meg bennem a gondolat, hogy minden körülmények között megnézem a Szentföldet. Nem csoportos kirándulás közepette akartam végrehajtani ezt a tervemet, hiszen...

Hila Blum: Hogyan szeressük leányunkat – “Ez nekem újhéber” könyvajánló

A Szapír-díjat – Izrael legnevesebb irodalmi díját – évente egyszer ítélik oda. A jelölteket két körben válogatják ki a tárgyévben megjelent, eredeti, héber nyelvű...

A művészet felugrik hozzánk – Pop-up Múzeum TLV

Egy bontásra ítélt Tel Aviv-i ház 24 lakásába fiatal alkotók költöztek, de nem azért, hogy ott berendezkedjenek, hanem azért, hogy a ház helyiségeit műtárgyakká...

A Négyzet 1971 – Michael Argov – Falra hányt ritmusok

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Így született meg a modern héber betű

Tízéves Izrael, Jubileumi évkönyv, 1958 Aki ma bemegy egy üzletbe konzervet vagy fogkrémet vásárolni, semmi különöset nem fog találni abban, hogy a konzervdobozra vagy fogkrémtubusra...

A Négyzet 1966 – Micha Bar-Am: Egy próféta nyomában

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...

Izrael történetének magyar fejezetei – könyvajánló

Ha a Kárpát-medence magyar anyanyelvű zsidóságának izraeli történetét kutatta valaki, könyvtárnyi anyagon kellett magát átrágnia és úgy sem biztos, hogy ilyen komplex, enciklopédikus tudáshoz...

A Négyzet 1964 – Michail Grobman: Repüla, repüla bálna

2022-ben kilencven éves fennállását ünnepelheti majd a Tel-Aviv Művészeti Múzeum. Ezt egy különleges projekttel kíséri a múzeum kilencven héten keresztül, egészen a kerek évfordulói...