Juhász Vince rajza a kiadványban az oszlopok freskóiról - fotó: edizioniterrasanta

Juhász Vince, a Születés Templomát tanulmányozó zsidó származású ferences szerzetes

A már egy éve a jeruzsálemi teológiai szemináriumban oktató, s korábban a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát megalapító, majd rektorként vezető Várnai Jakab atya...
humusz sabra

Izrael a 10. legegészségesebb ország a világon

A Bloomberg felmérésében 169 országot vizsgált többek között a várható élettartam, a tiszta vízhez és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, valamint a lakosság körében...

Izraeli bringások újra nekivágnak a Girónak

Ez még csak a második olyan évadja a profi kerékpársportnak, amikor izraeli Pro Tour csapatért izgulhatunk így, a nagy körversenyek idején. Az első a...

Harcolni fogok ezért a kormányért – ígéri Jair Lapid Facebook-fiókjában

Hiszek ebben a kormányban, és küzdeni fogok érte. Mert ez a helyes dolog Izrael Állam számára. Mert a kétségbeesés ostoba lelkiállapot. Mert az igazságnak...
Fotó: GPO

Közvéleménykutatás: bizalomvesztés a bíróságokban és a politikusokban

Jelentős mértékben elvesztették bizalmukat a bíróságokban és a politikusokban az izraeliek – jelentette hétfőn a katonai rádió egy új közvéleménykutatás alapján. Az ország politikai rendszerébe...

Koncertek, időkiruccanások június elején

Június 5. VASÁRNAP Helyreigazítással kezdem a hetet: Tamir Grinberg szerencsére sokszor koncertezik itthon Izraelben. Az viszont igaz, hogy ez az izraeli srác, aki a givatayimi Thelma Yelin művészeti...

Tel-Aviv a világ egyik legcsábítóbb városa – startupban dolgozóknak

A berlini székhelyű Nestpick ingatlanközvetítő cég különböző szempontok – például bérszínvonal, megélhetési költségek, infrastruktúra, képzett munkaerő – alapján  minden évben összeállít egy listát arról, mely városok...

A zsidó identitás jövője október 7. után

Október 7-vel új időszámítás kezdődött Izrael történetében. A Hamasz terroristái Gázából izraeli területekre törtek be és brutális vérengzést rendeztek. Katonai bázisokra csaptak le, kibucokban...

A férje eladta volna az Iszlám Államnak, de Izraelbe szökött egy iraki-kurd-zsidó nő

A 35 éves Baher Muhammed Gahar-Fur története nagyon nem szokványos. Noha zsidó dédszülei évtizedekkel ezelőtt Izraelbe alijáztak, ő maga csak tíz éve szerzett tudomást zsidó...
Szükség lenne egy izraeli Fortepanra

Szükség lenne egy izraeli Fortepanra

Budapesten, alulról építkezve indult el a Dokuforte, egy ingyenes online fotóarchívum, amely Izrael és annak diaszpórája fényképeit gyűjti. Most önkénteseket és támogatókat keresnek a projekt felpörgetéséhez.
Counting Crows

Koraőszi későnyári

Szlihot dalok és a barokk boszorkányai. Szélesre nyitott befogókat tart össze ez a zenei hét is.  Kezdjük a két fesztivállal. ELUL HANGJAI Az asdodi Israeli Andalusian Orchestra...

A KGB főellenségei: a cionista és a zsidó szervezetek

A KGB volt szovjet titkosszolgálat hatalmas erőfeszítésekkel, olykor betöréssel, fantomszervezetek létrehozásával, okirathamisítással, sőt pokolgépes merényletekkel is harcolt a cionista és zsidó szervezetek ellen az...

Az iráni sah testvérének titkos izraeli látogatása és a Karmel-hegyi vadaspark dámvadjai

Az iparosodás, az urbanizáció és a modern fegyverek megjelenése miatt a Karmel-hegyen élő medve, perzsa leopárd, szarvasfajok és ragadozó madarak a 19. század végéig...
Graffiti Haifán - fotó: Surányi Ráchel

Nagyjából minden második magyar elhagyja Izraelt

„Nem tudok olyan munkát elképzelni, ami nem köt Izraelhez” – Körülbelül minden második magyar elhagyja Izraelt, de szoros kapcsolatot ápol az országgal. A disszertációm egyik...

Azt írja az újság… avagy volt itt valami Eurovíziós fesztivál?

Azt írja az újság... vagyis éppenhogy nem írja. Emlékeztek rá, hogy a múlt héten itt volt az Eurovíziós dalfesztivál, előtte egy héttel majdnem-háború Gázában,...

A keskeny híd

Régebben nem hittem Istenben. Valami fantázia-szülte figura volt, aki bármit megtehet, minden tud, megjutalmaz, ha jó vagy, megbüntet, ha rossz. Esetleg meg lehet kérni,...

Donald Trump izraeli látogatásának napirendje

Hétfő 12:15 : Landol a Ben Gurion repülőtéren 13:00 : Találkozik Reuven Rivlin izraeli államelnökkel 14:30 : Magánlátogatás Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír bazilikában és a Siratófalnál 18:00...
A 2022-es kotta vége

A 2022-es kotta vége

Már túl vagyunk a Fény Születésén, a Téli Napfordulón, Karácsonyon, Hanukán, és ki tudja, hány neve, ünnepe van még a világban.  Egyre hosszabbak a nappalok.  Aztán...

Izraelnek magyar miniszterelnöke lesz?

A Mezőkovácsházán született Malka ugyanabban a házban bujkált Pesten, mint Tamás szülei. Deportálták, de túlélte. Fia Izrael vezérkari főnöke lett, ma hadügyminiszter. Ősszel automatikusan...

Mi van, ha a judaizmus nem volt nagy hatással az emberiségre?

A judaizmus egyik legfontosabb értéke az alázat. Amit különösen gyakorolnunk kell, ha a zsidóságnak az emberiség történetére gyakorolt befolyásáról beszélünk. Írta: Yuval Noah Harari "Az emberiség rövid...

Kincs a mamsiti vásárban?

A mamsiti vásárban találtam. Piszkos volt és nehéz. Itthon megmértem: kb. 1 kg (974 g). 150 sekelért kínálta a beduin árus és 40-et ki is...
izrael70magyar konyvbemutato_18

Könyvszüret volt Tel-Avivban

A magyar-izraeli bőröndexport egyik legsikeresebb akcióját jelzi, hogy a budapesti nyomdai előkészítés és könyvbemutatók után Izraelbe is megérkezett a várva várt, #Izrael70magyar című könyv, amely...
Rudolphina Menzel kutyával

A nácik héberül értő kutyái

Rudolfina Menzel, a nő, aki megtanította a nácik kutyáit, hogy a parancsoknak héberül engedelmeskedjenek. 4 évesen Rudolfinát megharapta egy kutya, de ahelyett, hogy traumatizálta volna...

Égő kovászos, lángoló luláv

Utolsó fázisába ért a hetek óta tartó ünnepi készülődés. A hivatalok, kórházak és egyéb közintézmények már napokkal korábban megszabadultak minden kovászostól. Tegnap este már...