Új Kelet

Tallózás az Új Kelet újság, az izraeli magyar nyelvű független lap nyomtatásban megjelent cikkeiből

„Az országút látható végén ott az ország…”

Az első világháborút követő magyarországi forradalmak után Kaczér Illés 1919 nyarán Bécsbe menekül, 1920-ban pedig már a kolozsvári zsidó napilap, az Új Kelet munkatársa lesz. A lapban jelenik meg folytatásokban Az álomtelepes című regénye (1921....
Nirdavid wikipedia

Egy ős-someres emlékezik

Magyarországon 73 éve Rákosiék betiltottak minden olyan ifjúsági szervezetet, amit nem ők (értsd: a kommunisták) szerveztek – felülről. Az élen a cionista mozgalmakat számolták fel, persze a cserkészeket is. Szomorú ez a dátum nagyon. Mi,...

Örökség és megújulás az izraeli divatban – Sharon Tal

Sharon Tal célja, hogy megőrizze a helyi kultúrákat, miközben elegáns, modern dizájnt hoz létre. Ihletői az izraeli táj és a zsidó örökség, a Galileai-hegység, a Holt-tenger meg a Júdeai-sivatag színei. Ahogyan elődeit is, Sharont...

Laborhús egyetlen csirkesejtből

Egy izraeli startup cég a világon elsők között állított elő állati közreműködés nélkül létrehozott „műhúst”. A Nes Ziona-i étteremben és a hozzá tartozó kis laborban a vendégek megnézhetik, hogyan készül, és meg is kóstolhatják....

Kék-fehér zászló Tel-Aviv ormán

Csak kilencéves voltam, a spanyol védett ház lakója, a bátyámmal és szüleimmel. 25 ember lakott minden szobában, ennivaló alig jutott, ha nem szabadulunk fel hamar, meg fogunk halni – legalábbis ez a lehetőség körvonalazódott...
Fotó: Salamon Sára

A Messiásra várva

Legutóbbi élményeimet, híreimet olvasóimnak is érdemes elmesélnem. Mielőtt a tervezett tárgyra térnék, elmesélnék egy régi emléket: Gabi bátyám galántai jesiváját már feloszlatták, fekete felhők gyülekeztek a magyarországi zsidók felett. Gabi hazajött, de esténként szeretett...

Újabb sirám a Holt-tengerért

Minap hatalmasat lazítottam a Massada lábánál, egy diákszállóban. Isteni volt. Az ünnepek, a kánikula, a kijárási tilalom (szeger) miatt – nem én vagyok az üzemeltető – kevés vendég lézengett benne. Csodás tiszta vízű, félig...

Baráti beszélgetés Avi ben Giorával

Avit az írásai révén ismertem meg. Előbb internetes kapcsolat alakult ki közöttünk, aztán az élet úgy hozta, hogy személyesen is találkoztunk a könyve szegedi bemutatóján, majd a vajdasági könyvbemutatókon is. Ez adott nekem bátorságot...

Két fél mécses találkozik

Dávid városának zarándokút szakaszán régészek egy különleges szépségű olajmécsest találtak – egy olyan úton, amelyet egykor a Templom-hegy felé tartó zsidó zarándokok tapostak. Nem sokkal azután, hogy az izraeli régészek nyilvánosságra hozták leletüket, dr....

Magyar kántor Sydney-ből

Shimon Farkas korunk legjobb kántorainak egyike. Hangjának egyedi tónusa már sok zsinagógai közösség szívét megmelengette. A Magyarországon született Simon – írjuk magyarosan az utónevét is, ha Ausztráliában is magyarul írja a vezetéknevét – Izraelben...

A főnökömnek volt tíz szabad perce

Augusztus végén átadták a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház felújított épületét. Főigazgatója dr. Shemesh Assaf, ő válaszol a kérdéseimre. A beszélgetés több szempontból is rendhagyó. Nemigen szoktam interjút készíteni, ráadásul doktor Shemesh régóta jó barátom, most...
Avraham Fush 2018.okt.07. Hadera interju jkelet-17

Visszapillantó tükör

Akinek van szerencséje és hozzájut a Benedek Pálról – az Új Kelet mindössze hatvanhét évet élt főszerkesztőjéről – szóló, máskülönben szégyenteljesen alacsony példányszámban megjelent emlékkönyvhöz, az Izraelben élő és magyar nyelven alkotók legjobbjaival parolázhat. Dan Ofry...

Egy kis requiem – Pretzer Zsuzsanna a Kamea Táncegyüttesben

E sorok írásakor már megkezdődött és még tartott az Izrael Fesztivál. Az évente megrendezett kulturális esemény nyitónapja 11 kortárs művészeti előadásból állt. Ziv Koren megrázó fotóit láttuk a Covid19 osztályokról (ő volt, aki Izrael...

Uri győzelme

Az itteni média valamiért nem akar előrukkolni, ezért mi mondjuk el, hogy az izraeli talentum, Uri Geller a világ egyik leghíresebb embere. Azoknak, akik csalónak kikiáltva kitaszították őt az egyenjogúságról híres izraeli társadalomból –...

Jövőbeli emlékeim

Sok évtizeddel ezelőtt Magyarországon létezett az osztályfőnöki óra intézménye, amikor beszélhettünk az iskolán kívüli világ eseményeiről. A Kádár-rendszer daliás éveiben a gyerekeknek is ismerniük kellett az épülő szocializmus elveit és előnyeit. Osztályfőnökünk tehát ilyenkor...

Magyar büszkeség a tel-avivi Pride-on

Tel-Aviv–Jafo városában 2021. június 25-én több mint 100 000 ember gyűlt össze a Tajeleten, a város tengerparti sétányán, hogy felvonuljon a COVID-19 járvány kitörése óta a világ legnagyobb büszkeségi parádéján. Ebben az évben a „Változást...

Scheiber Sándor emlékezete

Évekkel ezelőtt a szegedi (akkor József Attila) Egyetem néprajzi tanszéke Scheiber Sándorra emlékezett és mint egykori tanítványát, meghívott az eseményre. Scheiber Sándor életéről, munkásságáról sokan írtak, életművét mégis feldolgozatlannak érzem, hiszen hatalmas könyvtára köztulajdonba...

Helló, kedves fiunk! – Levél leendő gyermekünkhöz

Ha olvasod ezt a levelet, akkor már bizonyosan tudod, hogy az édesapáid téged szeretnek a legjobban az egész világon. Tudom, hogy az élet nem mindig könnyű – nekünk sem volt mindig az. Mint tudod, Izraelben...

Amikor nem történt semmi M-mel

Az eredmény negatív. A negatív teszteredményt M titkolt felháborodással nyugtázta. A szkafanderes fiú nyilván nem tudja, hogyan kell mintát venni, vagy a teszt rossz. Illetve mindkettő fennáll. Az olvasó hipochondernek gondolhatná hősünket. El kell ismernünk,...

Van élet a kanálhajlításon túl

A kanálhajlító, órajavító szemfényvesztőt látogatjuk meg Jaffói múzeumában, amit a nagyközönség még nem járhat be, ott van ő is, és hajlandó egy rendhagyó interjúra. Interjú? Dehogyis, inkább egy szép barátság kezdete, mert beszélgetünk, fotózunk,...

Benyomások a zsidó-arab együttlétről Izraelben

Négybe van osztva a képernyőm. Ma mind itt vannak. Ketten lesütött szemmel babrálnak valamin, a másik két mező sötét, csak a latin betűkkel írt arab neveket mutatják. Ez a negyedik szemeszter a hallgatóimmal. Az,...

A gonoszság bűvöletének története

Többször vágtam neki, többször szakítottam félbe a kitűnő szerzőpáros könyvét, mindannyiszor értetlenséggel vettem újra kézbe. Az értetlenség oka éppen a könyv mindenre kiterjedő okfejtése és magyarázata volt. Prager és Telushkin könyve először 1983-ban jelent...

Ahol a vécépapírt is cserélik

Elment régen Pestről egy barátom Amerikába, a vissza nem térés szándékával… Hamarosan már lelkesen számolt be arról, hogy mennyivel jobb ott minden, ott mennyivel hidegebb sört szolgálnak fel, s teli szájjal ótvarozta mindazt, amit...

Az igazságkeresés a béke legnagyobb ellensége

Milyen alternatívája lehet, milyen perspektívát láthat egy gázai palesztin, aki a Hamaszra adja voksát? Élete lényegében a Hamasztól függ, tőlük kap munkát, az iskolákat ők tartják fenn, az egészségügytől az energiaellátásig minden rajtuk múlik....