Letartóztatták a vallási jogegyenlőségért küzdő nők vezetőjét a Siratófalnál

Még a múlt kedden, újhold idején csempészett be A Fal Asszonyai nevű szervezet egy Tórát a Siratófal női részlegéhez, hogy felolvashassanak belőle és ezzel megszegték az ortodox rabbinátusnak a Fallal kapcsolatos előírásait A rendőrség szerint ez rendzavarásnak minősül, ezért őrizetbe vették, órákon át fogva tartották és kihallgatták a szervezet vezetőjét, Lesley Sachsot.

A Siratófal rabbija, Shmuel Rabinovitch szerint a Tóra-tekercs ruha alatti becsempészése „provokáció” volt és „istenkáromlás”, a Tóra megszentségtelenítésének kísérlete, amely miatt böjtölni is fog.

„A zsidó emberek nemzedékek során át életüket adták azért, hogy megőrizzék a Tóra szentségét és méltóságát, de A Fal Asszonyainak, úgy tűnik, a nők jogai fontosabbak ennél” – mondta Rabinowitch.

Sachs ügyvédje és a nem-ortodox irányzatok izraeli képviselői szerint a rendőrség lépése törvénytelen volt és botrányos.

Az izraeli reformzsidóság vezetője, Gilad Kariv leszögezte az eset kapcsán, hogy a nők éppen úgy fognak Izraelben Tórát olvasni és tálitot viselni, ahogy részt vesznek a választásokon és szolgálnak a hadseregben is és ezt sem a rendőrség, sem a Fal rabbija nem fogja tudni megakadályozni, csak megerősítik őket elszántságukban.

A konzervatív mozgalom úgy látja, hogy az izraeli rendőrség ismét a Siratófal rabbijának és nem a jog előírásainak engedelmeskedett és emlékeztettek rá, hogy bírósági döntés szerint a rabbi nem írhatja elő, ki viselhet tálitot a Falnál és a rendőrség hibázott, amikor ezért őrizetbe vett nőket a múltban. Szerintük értelemszerűen ugyanez vonatkozik a Tóra-tekercsekre is.

mazsihisz.hu, a Ynetnews írása alapján

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.