Móse Jaalon volt izraeli védelmi miniszter le akarja váltani Netanjahut

Móse Jaalon volt izraeli védelmi miniszter bejelentette csütörtökön, hogy a “hatalomhoz minden áron ragaszkodó” Benjámin Netanjahu kormányfő ellenfeleként indulni fog a következő választásokon.

Jaalon és Netanjahu egyaránt az izraeli kormánykoalíciót vezető jobboldali Likud párt tagja.

A volt védelmi miniszter egy stratégiai kérdésekről szóló jeruzsálemi konferencián felszólalva kijelentette: “A jelenlegi vezetésnek abba kell hagynia, hogy rettegésben tartja állampolgárait, mintha egy új holokauszt küszöbén lennénk.”

Hozzátette: Izrael Állam megérdemel egy olyan vezetést, amely véget vet annak, hogy örökösen változó politikai irányvonalat követ és gyűlöletet kelt a társadalmi csoportok között csak azért, hogy “mindenáron hatalmon maradjon”.

Hangsúlyozta, hogy érzi, az emberek változást akarnak. “Én pedig egy másik utat ajánlok” Izraelnek – tette hozzá.

A volt védelmi miniszter május 20-án mondott le. Lépését azzal indokolta, hogy komoly nézeteltérései voltak Netanjahuval, akiben elvesztette bizalmát, és veszélyes szélsőségesek lettek úrrá Izraelen és a Likud. Lemondásakor azt mondta, “vezető politikusok megosztják a társadalmat, ahelyett, hogy egységbe kovácsolnának”.

A következő választások csak 2019-ben esedékesek, de Izraelben gyakori, hogy a kormányok nem töltik ki mandátumukat, és előre hozott választásokat írnak ki.

Megfigyelők szerint Jaalon azért került összetűzésbe a kormányfővel, mert kiállt a hadsereg vezetése mellett, amikor katonai bíróság elé állították a már ártalmatlanná tett késes palesztin merénylőt agyonlövő őrmestert. A védelmi miniszter emellett nem vonta meg támogatását a vezérkari főnök helyettesétől sem, aki egy holokausztnapi megemlékezésen párhuzamot vont bizonyos jelenlegi izraeli tendenciák és a holokausztot megelőző náci Németország között.

A távozó Jaalon helyére Avigdor Libermant, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) ultranacionalista párt vezetőjét nevezték ki, akinek pártja egyúttal csatlakozott a Likud vezette kormánykoalícióhoz.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.