A palesztin terrorhullám okozta “különleges biztonsági helyzetre” hivatkozva a kormány nemrég további 85 millió sékel telepeseknek való átutalását szavazta meg , hogy a veszélyeztetett ciszjordániai települések védettségét fokozzák. Elvileg.
Az összegből valójában sokmillió sékel olyan tételekre megy, mint a nők szerepének erősítése, tudományt oktató gyerektáborok, az idegenforgalom fejlesztése – melyek bár nem rossz célok, de nem éppen elsőfokú biztonsági vészhelyzethez kapcsolódó ügyek. És főleg csak a telepesek táborait, asszonyait, idegenforgalmát erősítik.
Ez a Netanjahu kormány nemzeti prioritása: a telepesek mindenek fölött való támogatása. Ez fontosabb az ország lakosainak biztonságánál, a Gázai övezet körül élők védelménél, a kisebbségek helyzetének javításánál, a periféria felzárkóztatásánál, a zöld vonalon belüli oktatásnál.
A perifériának mint levegőre volna szüksége arra a pénzre, ami a telepesek támogatására megy. 2015-ben az állam minden telepesre 28%-al többet költött, mint Galilea lakosaira, és 100 százalékkal többet, mint az ország központjában élőkre.
Mióta a Bait Hajehudi és a Likud telepes-lobbija átvette a költségvetés feletti uralmat, a ciszjordániai zsidó telepesek az élet szinte minden területén pozitív megkülönböztetésben részesülnek – a periférián élők rovására – , miközben parlamenti képviselőik nem riadnak vissza a fenyegetéstől és a hazugságoktól, hogy még több pénzt szerezzenek nekik.
Oktatásügy
- Iskolák: Az állam kétszer annyi pénzt fektet az elzárt telepek diákjainak oktatásába, mint a periférián élőknél. Míg az előbbiek átlagosan 12900 sékelt kapnak, addig a Negevben élő tanulók 7788 sékelt, és a Gelileában tanulók csupán 6761 sékelt. Ezen túlmenően az Oktatási Minisztérium a területeken lévő településeknek további évi 81,1 millió sékel költségvetési többletet folyósít.
- Óvodák: a megszállt területek ovisai többezer sékellel többet kapnak az Oktatási Minisztériumtól, mint a periférián és a központban élő óvodások. Egy Hár Hebronban élő kisgyereknek például 30%-al több jut a költségvetésből, mint mondjuk egy askeloni, vagy asdódi gyereknek. Míg Karnéj Somronban évi 14 ezer sékel jut egy gyerekre, Aradon csak 10,2 ezret ad az állam.
- Napközik: a napköziotthonok költségvetésének több mint egyharmada a megszállt területekre megy. A 73 millió sékelből csak a samáriai regionális tanács majdnem 26 milliót kap. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés 35 százaléka, melynek az ország minden polgárát kellett volna szolgálni, a lakosság mindössze öt százalékához jut el.
Támogatások
- Fejlesztési támogatások: a belügyminisztérium a helyi önkormányzatoknak a területükön élő lakosok számával arányosan fejlesztési támogatásokat ad. Csakhogy míg a telepesek fejenként 1000 sékelt kaptak, az ország területén élő lakosoknak mindössze fejenkénti 335 sékel támogatással kellett beérniük.
- Egyensúlyozó támogatások: az állam osztja a helyi hatóságoknak az alábbi módon – lakosonként átlagosan 650 sékel, a telepeseknek fejenként átlag 1700 sékel.
- Támogatás vészhelyzetre: 2014-ben a Cuk Éjtán gázai akció során a Letelepedési osztály költségvetésének csak 10 százalékát utalta a frontvonalon élő déli lakosoknak – annak ellenére, hogy a háborúnak komoly következményei voltak a térségben. A Hár Hebron-ban élő minden egyes telepesre közel 1500 sékelt költöttek, ezzel szemben egy hof askeloni lakos mindössze 26 sékelt kapott. Tehát még a költségvetés “szociális ellenállóképességnek” szánt részéből is 10-szer annyit kaptak a telepesek, mint a háborús övezetben lévő déli lakosok.
- Koalíciós rész: az a 82 millió sékel melyet a kormány nemrég jóváhagyott, ahhoz a nem kevesebb, mint további 340 millióhoz adódik hozzá, melyet a kormány a telepeseknek utalt cserébe Bennett “Zsidó otthon” nevű pártjának koalícióhoz való csatlakozásáért.
- Mezőgazdasági támogatás: az Uri Ariel által vezetett Mezőgazdasági Minisztérium idén egy további ajándékot adott a zsebünkből Júdea és Szamária lakosainak: 70 millió sékeles különleges támogatás nézőtér felújításra, sétányok és parkok építésére – csak a telepeknek. Egy részük, mellesleg városi település, ahol egyáltalán nem foglalkoznak mezőgazdasággal, mint Kiryat Arba, Beit El és Kedumim.
Építkezés
- A kormány területeken folytatott lakásépítésének mértéke legalább duplája az ország többi részének, és ez az arány évről évre növekszik. Csak 2016-ban 95 százalékkal nőtt a telepeken való építkezések költségvetése az előző évhez képest.
- Az Izraelben földet vásárlók kötelesek földbérleti díjat fizetni, a Ciszjordániában élők nem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
[…] https://izraelinfo.com/2016/07/07/kinek-jo-a-netanjahu-kormany/ Share Tweet Hírek Izrael lehallgatta a francia miniszterelnököt? […]
Telepesek?Megszállt terület?
Fogalmad sincs a valóságról.
Ez egy arab-terroristákat támogató cikk!