Bűn és bűnhődés

Netanjahu, Olmert és Kacav

Egy hivatalban lévő államelnök, majd egy regnáló miniszterelnök börtönbe juttatása után az izraeli legfőbb ügyészség megint nagyhalra vadászik.

Az izraeli igazságszolgáltatás az elmúlt tíz évben olyan eredményeket tudott felmutatni, amilyenekhez hasonlókról némely, magukat jogállamoknak tartó országok állampolgárai csak álmodni mernek. A bírók hivatalban lévő államelnököt juttattak például börtönbe (Mose Kacav – szexuális zaklatás, hivatali visszaélés), majd egy szintén hivatali idejét töltő miniszterelnököt (Ehud Olmert – korrupció, hivatali visszaélés). A vezető társadalmi pozícióban lévő, lebukott és elítélt vezetők listája ennél sokkal hosszabb. A börtönre, közmunkára vagy “csak” hivatalfosztásra és pénzbírságra ítélt celebek közt van miniszter, polgármester, rabbi, üzletember, popsztár, rendőr, stb.

A legegyszerűbb azt gondolni, hogy az izraeli elitben sokkal magasabb százalékban fordul elő törvényszegés, mint máshol. Ez azonban felületes értelmezés, ami épp a lényeget nem érinti: azt ugyanis, hogy Izrael nem egy következmények nélküli ország. Itt nem lehet bármit megtenni büntetlenül.

A világ különböző országaiban nyilván vannak, lehetnek eltérések abban, hogy a vezetők hány százaléka követ el törvénysértést, és az ezeket érintő felderített és felderítetlen bűnügyek arányában is. Ezzel együtt is naivitásra vall az a feltételezés, miszerint például egy átlag orosz/amerikai/szaúdi/magyar/stb politikus sokkal törvénytisztelőbb ember mint egy átlag izraeli politikus, csak azért, mert ez utóbbiak ellen sokkal nagyobb százalékban indítanak sikeres büntetőpert.

izraeli torvenyhozas1Egy realistább értelmezéshez három dolgot érdemes szem előtt tartani.  Egyrészt azt, hogy itt nincs diktatúra, ahol a rendszer eltussolja az ügyeket vagy félrenéz, és nincs két nagy, egymással szembenálló tábor sem, amelyek nem akarván muníciót szolgáltatni az ellentábornak, nem teregetik ki a szennyest. Nincs kéz kezet mos, legalábbis kevesebb lehetőség van rá. Miért?

Például az izraeli hírszerzés hatékonysága miatt. Ez a második fontos tényező: az egymástól többé-kevésbé független titkosszolgálatok, amelyek közül a külföldi hírszerzésre specializálódott Moszad még csak nem is a legnagyobb. Izraelben nemigen lehet igazán eltitkolni semmit: megfigyelnek mindent és mindenkit. Az ország minden egyes négyzetmétere be van kamerázva, folyamatos a műholdas, drónos megfigyelés, a telefonlehallgatás, az internetes adatforgalom ellenőrzése, stb. Nincs tabu, és az átlag izraeli állampolgár nem is tiltakozik ez ellen, sőt. Elvárjuk az államtól, mert jól tudjuk, hogy ez az ország biztonságának egyik alapfeltétele.

Harmadrészt, látni kell az izraeli bíróság erejét.  A széleskörű megfigyelési gyakorlatban rejlő veszélyeket az adatkezelési és adatvédelmi szabályozás ellensúlyozza. Ennek, de az egész jogrendnek is legfőbb őre, a Legfelsőbb Bíróság közvetlenül az izraeli törvényhozás épületével szemben székel. A tapasztalat szerint nem sok jó vár arra a politikusra, akinek ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész nyomozást rendel el.

Márpedig most ismét ez történik, s úgy tűnik, a helyzet kezd egyre kellemetlenebbé válni a kormányfő számára.

Netanjahu rövid nyilatkozatban reagálva a legszűkebb környezetét érintő nyomozásokra, kijelentette: részéről nem volt semmilyen “ügy” és nem is lesz.

Bódi Géza

Print