Egy egész ország térne be zsidónak

Adhanom Tedros etióp nagykövet Netanjahuval, 2014 - fotó: Haim Zach / GPO

megújuló afrikai-izraeli kapcsolatok jegyében Izraelbe látogatott Ayi király, a nyugat-afrikai Togo uralkodója. Kijelentette, hogy ő és népe az ősi Izrael földjéről származik és szeretné, ha zsidóként ismernék el őket. Ez ügyben találkozott Dávid Ázuláj rabbival, az izraeli vallásügyi miniszterrel, aki ígéretet tett arra, hogy az izraeli főrabbinátus megvizsgálja az állítást.  “Az az álmom, hogy népemmel ellátogassak a Siratófalhoz a következő szukot ünnepén, és hangosan a Smá Jiszráelt kiáltsuk” – mondta a király. “Egy olyan nemzet, mely nem ismeri el Istent és nincs vallása, az nem tudja, hogy merre is tart. Nincs még egy olyan vallás, mely annyira közel állna a szívemhez, mint a judaizmus” – tette hozzá az ortodox Kikár Sábát lapnak adott interjúban.

Amikor arról kérdezték, hogy mire alapozza saját és népe zsidó származását, így felelt: “Togo bölcsei tanították nekünk, hogy zsidók vagyunk. Mielőtt Togo köztársasággá vált volna, úgy nevezték: Nyugat-Afrika zsidó királysága. Alapító atyáink Izraelből érkeztek 2000 évvel ezelőtt.” A király azt is megemlítette, hogy számos togói népszokás a Bibliára vezethető vissza. A fiúkat például körülmetélik nyolc napos korukban, szombaton tartanak pihenőnapot és bizonyos kósersági alapelvekre is odafigyelnek. Ayi király a kétkedőknek azt ajánlotta, hogy tanulmányozzák jobban a zsidó irodalmat. “Azt írják, hogy az elveszett törzsek a Számbátjon folyó túloldalán várják a visszatérést. Az idők végén minden zsidó ismét Izraelben gyűlik össze, legyenek akármilyen távol…”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.