Peresz érti Putyint

Simon Peresz megértő

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának, és képes eredményesen együttműködni az Egyesült Államokkal a szíriai konfliktus megoldása érdekében – jelentette ki Simon Peresz volt izraeli államfő vasárnap az RT angol nyelvű orosz állami televíziónak nyilatkozva.

“Megértettem, hogy Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának” – állította a 93 éves, Nobel-békedíjas politikus, aki több alkalommal is találkozott az orosz vezetővel.

Peresz a szíriai vegyifegyverkészletek felszámolásakor kialakult szoros orosz-amerikai együttműködést felidézve úgy vélekedett, hogy Moszkva és Washington közösen képes lenne véget vetni a közel-keleti országot hosszú évek óta uraló válságnak.

A volt izraeli államfő az 1962-es kubai rakétaválságot és a kétoldalú viszony 2011-es helyreállítását hozta fel példának annak bizonyítására, hogy Moszkva és Washington képes a kooperációra.
“Nem hiszem, hogy bármelyikük is háborút szeretne elindítani” – vélekedett Peresz.

Simon Peresz védelmébe vette a keményvonalas politikát folytató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is, rámutatva, hogy a kormányfő kijelentette: a két állam létén alapuló megoldás híve az izraeli-palesztin konfliktusban, és békére törekszik.
Peresz kitért az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetésre is. Úgy fogalmazott, hogy az ifjúság radikalizálódását és szélsőségessé válását a tudomány és az oktatás tudja megakadályozni.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.